Lost Control /SeongJoong/✔️

Hatodik - Csak nagyon szeretném

Seonghwa szsz.

-Aludhatsz velem is - nézett rám Yeosang, miközben az ágyától alig pár centire húztam fel a cipzárt a nadrágomon, felé fordulva.

Miért lennék szégyenlős, ha látott már ruha nélkül?

-Aludjon veled a rossebb - morogtam az orrom alatt, viszont elég hangosan ahhoz hogy ő is meghallja.

Bűntudatom volt amiért egyedül hagytam Wooyoungot éjszakára. Áthívhattam volna Yeosangot, de nem tudtam, hogy reagálna arra ha esetleg nem sikerülne visszafognom magam, ezért inkább én jöttem el hozzá a bár után.

Undorító vagyok, de még a szexre se bírtam koncentrálni, mert az járt a fejemben, hogy ő egyedül van. És emellett nem hagyott a lelkiismeretem nyugodni, annak ellenére se hogy azt mondta meglesz és leköti magát valamivel, szóval eldöntöttem hajnali egykor hogy hazamegyek.

Yeosang ezt nagy sóhaj után vette tudomásul, amire csak megforgattam a szemeim.

Azt vettem észre mostanában, hogy ő valamivel többet akart annál aminek az én megítélésem szerint történnie kellett. Sőt, ennek sem kellett volna megtörténnie, de nem bírtam volna sokáig hogy ne csináljam. Közel másfél hónap után csak most találkoztunk, de csak akkor realizáltam hogy mennyire hiányzik.

Mármint nem ő, csak amit csináltam vele.

Igazából jó barátom volt és bármiben szívesen segítettem volna neki, sőt, be is fejeztem volna vele ha azt mondja, van más. Nem lettem féltékeny attól hogy két másik srác társaságában láttam, igazából hidegen hagyott, kivel barátkozik.

-Szólj ha kell valami - nyomtam le a hálószoba kilincsét, és visszafordultam egy pillanatra, miután átléptem a küszöböt - szia!

Jó, az is igaz, hogy a barátságunk mostanság inkább érdekbarátságba fordult, mivel csak akkor kerestük a másikat ha kellett valami. Nem jártunk egy helyre és totál más volt a baráti társaságunk, valamint a középiskola óta teljesen szétváltak az útjaink. Eleinte sokat utazott a munkája miatt, és olyan két éve hozott minket össze megint a sors, az óta pedig feljárunk egymáshoz ha úgy van.

Beindítottam a kocsit és próbáltam tisztává tenni a gondolataimat, hogy minden probléma nélkül hazaérjek, de ha eszembe jutott Wooyoung, nem bírtam másra gondolni.

Beszéltem Woominnel, akivel valamennyire egy véleményen voltunk, meg nem is. Meséltem neki arról, hogy nézett ki az oldala, és neki is egyből az jutott eszébe, hogy valaki bánthatja. Arra jutottunk ketten hogy talán az iskolában történik valami, de nem értettük, akkor miért nem tesznek ellene semmit. Az osztályfőnöke mindkét alkalommal feltudott hívni, másodszor pedig olyan hangnemben beszélt velem és róla, hogy arra visszagondolva teljesen megértettem Wooyoungot.

"kezdjen valamit a neveletlen kölykével"

Más téma az, hogy nem az én kölyköm volt, viszont erre a kifejezésre is találhatott volna mondjuk szebb szavakat. Ha mindenki ilyen vele akkor nem csoda, ha nem akar az iskolában maradni.

Szóval kigondoltunk valamit, amibe még nem vezettem bele Wooyoungot.

Leigazoltam a neki a hét többi napját, és talán pont abban a tudatban hogy nem kellett mennie, már sokkal nyugodtabb volt. Ennek betudva pedig arra gondoltam, kicsit még türelmes maradok aztán ha minden szakad, átiratom egy másik iskolába.

Ki is néztem pár helyet ami szóba jöhetett. Az egyik egy magán, a másik egy művészeti iskola volt, amire a tánc szak miatt figyeltem fel. Kétes érzelmeim voltak, mivel valamiért nem akart táncolni, de reménykedtem, hogy ezzel talán megfűzöm ha szükség lesz rá.

Biztonságban hazaértem, amit nem tartottam utolsó szempontnak, magamban viccesen megjegyezve. Aztán a mosolyom lehervadt, mikor a harmadikán történt eseményekre gondoltam.

Tudtam, hogy én se vagyok túl rajta, csak el akartam terelni a gondolataim.

Woomin azt tanácsolta, ha nem javul semmit akkor keressek egy pszichológust és menjünk be hozzá. Azt mondta, mindkettőnknek jót tenne, és egyet kellett hogy értsek.

A zárral vacakoltam, mivel a kulcs egyszerűen nem akart bemenni a kucslyukba. Esküszöm nem ittam, még is szerencsétlenkedtem egy ideig, mire sikerült bejutnom a lakásba. A visszazárás legalább könnyebben ment.

Felmentem a lépcsőn, és akarva-akaratlanul lenyomtam Woo ajtajának a kilincsét, majd belestem rajta. Tankönyvei szét voltak szórva a padlón, viszont mindegyik fel volt lapozva, és csak innen tudtam hogy, nem egy tornádó ment át a szobán, hanem tanult. Az otthoni ruhájában feküdt, mellkasán egy történelem könyvvel és halkan szuszogott. Megráztam a fejem, mellette pedig halványan elmosolyogtam és visszacsuktam az ajtót. Legalább már azt tudom, hogy tanul, és nyugodtan alszik.

A saját szobámba mentem, lerángattam a nadrágom és ott is hagytam a szekrény előtt. Le kellett volna mennem a földszintre és bedobni a mosógépbe, de nem akartam felkelteni Wooyoungot a zörgéssel. Annyira figyeltem rá és azt akartam hogy pihenjen hogy még zuhanyozni se mertem, mert tudtam, átszűrődnek a szobájába a hangok a fürdőből. Ha igaz amit láttam és nem csak áltatni akart a sok kipakolt tankönyvvel akkor keményen tanulhatott, ennek fényében pedig megérdemli, hogy ne keltse fel senki sem hajnalok hajnalán.

Lefeküdtem és betakaróztam, majd átkaroltam az egyik párnát, mert az segített könnyebben elaludni. A napokban egyre többet gondolkodtam azon, mi lenne ha nem a párnát ölelgetném, hanem helyette valakit.

És akkor már nem is a szexről volt szó. Kimondhatatlanul vágytam a szerelemre.

Fantáziáltam arról, milyen jó lenne ha lenne mellettem valaki, akit minden reggel csókkal ébreszthetek, és akitől minden este öleléssel búcsúznék el. Valaki, aki annyira szeretett volna amennyire én őt. Egy olyan fiút, akit nem kéne sokáig győzködnöm azért hogy költözzön be hozzám és éljünk közös életet.

Nem is voltak vele kapcsolatban nagy igényeim. Nem számított a pénze vagy a kinézete, csak az, hogy szerethessem, és ő is viszont szeressen engem. Vagy ez akkora kérés lett volna az élettől?

A milyen "lenne, ha" elgondolásaim megőrítettek. Mikor kimentem a konyhába és fejbe vágott a gondolat, milyen lenne, ha ott lenne ő is velem. Hogy milyen lenne, ha lenne egy ember akivel őszintén megoszthatom a problémáim. Milyen lenne, ha valakire a nap huszonnégy órájában számíthatnék.

Tényleg undorító voltam azért amit csináltam Yeosanggal. Sajnáltam amiért faképnél hagytam. Értettem, miért akart marasztalni, de az utolsó kérdését nem. Aludhatok vele.

Sose alszok vele, inkább elfekszek a kanapén vagy valami. Nem akarok beleképzelni többet és sose akartam hogy ő is beleképzeljen. Egyszer említette, hogy találkozgat valakivel szóval valószínűleg ennek is lassan vége.

Az élet még neki is több szerencsét ad a párkapcsolatok terén mint nekem. Nem sajnálom tőle.

Csak nagyon szeretném, ha valaki itt lenne velem.

---
2020.02.07