Lost Control /SeongJoong/✔️

Harmincnegyedik Rész - Bizalom

Hongjoong szsz.

-Wooyoung örül nekünk - ült le mellém Seonghwa, és boldogan átkarolt.

Még mindig nem tudtam felfogni. Hátradöntöttem a fejem, a plafont kezdtem pásztázni, aztán csak arra lettem figyelmes, hogy Hwa egy apró puszit ad a nyakamra, amibe annyira beleremegtem, hogy másodpercekig éreztem az összes bordám.

Sokkal másabb volt, mint legutóbb.

-Még mindig nem tudom felfogni, hogy San és Wooyoung összefogtak a hátunk mögött - jelentettem ki szenvedve.

Összeszorítottam a szemeim. Semmit sem reagáltam Seonghwanak az előbbire, csak reménykedtem, hogy esetleg kapok még egy puszit. Vagy többet. Azt sem bántam volna.

-Egyszer meg akarom ismerni Sant - jelentette ki, és teljesen a nyakamhoz fúrta a fejét, majd kicsit megemelte, orrával simogatni kezte ott a nyakam, ahol pár másodperccel az előtt puszit adott rá.

-Előbb-utóbb muszáj lesz - sóhajtottam, ahogy megvalósította az előbbi gondolatom, és el is haraptam az utolsó két szót. Talán ezért nem kérdezett vissza.

Képesek voltunk percekig elveszni a másikban. Elég volt egy gyors pillantás, egy érintés, mindegyik sokkal másabb volt annál, mint ahogy ezeket eddig másokkal tapasztaltam meg. Seonghwa megdobogtatta a szívem, melegséggel árasztotta el a melkasom, akárhányszor csak gyengéden hozzáért valamelyik testrészemhez. Volt, hogy átkarolta a derekem, az oldalamhoz fészkelt, ahogy a kanapé szélénél ültem, és semmi mást nem csináltunk, csak bámultunk a semmibe. Egyik kezem az övére raktam, lassan, ahogy belecsúsztattam elkezdte mozgatni az ujjait, a derekamon is időnként, de egyáltalán nem durván.

Aztán elengedett, felállt, megkérdezte, kérek-e kávét vagy csak valamit inni. Főzött egy kávét, ameddig ittuk a vállára hajtottam időnként a fejem, ugyancsak átkarolta a derekam. Leraktuk a poharat, megint összebújtunk, hívták, megint elhúzódtunk a másiktól. Még egy hívás, felhívta Wooyoungot, és akkor, mikor puszilgatni kezdte a nyakam, csak arra bírtam gondolni, hogy legszívesebben darabjaira törném azt a rohadt telefont, hogy senki se tudjon minket megzavarni. Nem jártam sikerrel.

-Ne haragudj, a hétfők ilyenek - lerakta a telefonját az asztalra, keresztbe téve a lábait visszaült mellém. Jelezve, hogy szeretném a nap hátralévő részét vele tölteni, elhúzódtam és behúztam a nyakam.

Megint az orrával szórakozott, és azzal együtt nyomta fejét az enyémhez.

-Beszélni sem volt időnk - morogtam sokkal inkább magamnak, mint neki.

-Mindent megbeszéltünk az autoban.

-Nem mindent - szögeztem le mérgesen.

Elhúzódott, hasonló testtartást vett fel, mint mikor vele szemben ültem az irodában. Kihúzta magát, és úgy is tett, mintha megigazítaná a nyakkendőjét, viszont csak a pólóját ragadta meg és rángatta rövid ideig. Felhúzta a szemöldökét, elmosolyodott, felemelte a kezeit, majd a combjára csapott.

-Hallgatlak - biccentett.

Pillanatig úgy tűnt, mintha kettőnk közül én volnék az idősebb, a munkában a nagyobb rangú, vagy bármivel több lettem volna nála, amiért meg kellett volna adnia nekem a tiszteletet. Természetesen ő is csak viccelt, látható jeleit adta, hogy nem gondolja komolyan.

-Szóval - apró mosollyal az arcomon kezdtem - szeretnék civilizált kapcsolatot. Üvöltözés, titkok, mellébeszélés nélkül. Azt is, ha őszinte lennél velem. Hülyén hangzik, tudom, de nagy kérés lenne?

Félve összehúztam magam. Nem vártam, hogy visszakanyarodjunk Yeosanghoz, arra a témára, miért kaptunk össze az első közös hétvégénk után. Mert mindketten hibásak voltunk, és nem csak amiatt ahogy én gondoltam, meg ahogy ő reagált. Az elején akartam tudni, hogy állt az egészhez.