Malőrös kitérő

3.

Cʜᴇᴠᴀʟɪᴇʀ

- Szóval akkor csak, hogy jól értem-e, első nap kidobatott maga Charles Leclerc, második nap pedig Daniel Ricciardo megdobott egy lekváros fánkkal, így ing nélkül hagytad el a paddockot.- összegezte a lent sétáló Zia az első hétvégém két első napját.

- Ha pontosak akarunk lenni akkor barack lekvár volt.- gondolkodtam el a híd korlátján egyensúlyozva.

- Komolyan, ez a legfontosabb?- nézett fel rám a lány, én pedig csak vállat rántottam.

- Nincs kedved operába menni amúgy?- nevetem el magam, mire csak homlokon csapja magát.

- Komolyan? Charles Leclerc utal, az a Charles Leclerc, akit az egész világ női lakosságának az ötven százaléka imád. Mattia Binotto megmentette a segged, jó mondjuk ezt tudjuk, hogy miért, de na, Lando Norris megtámadta az Instagrammodat, Daniel Ricciardo pedig téged, és neked az opera ragadt meg?

- Igen, főleg az.- rántottam vállat, aminek következtében majdnem lepottyantam eddigi tartózkodási helyemről.

- Te életképtelen, ha leesel, akkor nem lesz se opera, se döbbnet arc, amikor Mr. Leclerc megtudja, hogy az ő kis szívszerelme ki is valójában.

- Jézusom, te rendes vagy? Mondjuk az az arc engem is érdekel majd.- gondolkodok el- És már tudom is, hogy mikor fogja megtudni, hogy ki is vagyok.- vigyorogtam le a lányra, majd le is ugrottam mellé, és elvettem tőle a táskám és kabátom, amit eddig ő hozott, mert amilyen szerencsétlen vagyok azokkal már régen leesetem volna. 

- Mit forgatsz a fejedben Chevalier?

- Én? Ugyan már semmit.- legyintettem még minig hatalmas vigyorral- Mikor találkozunk a többiekkel?- fordultam felé témát váltva, mrt még nekem is ki kell dolgoznom a tervemet tökéletesre.

Egyik legjobb barátnőm vállat rántva fordult felém. Na igen ő volt itt velem Khadija mellett akkor, amikor az apám elhagyott bennünket, egy francia nőért, azóta nem bízom semmilyen férfiban, aki francia... A két lány mellett itt van még nekem Thomas, Cornélia és Martin (ez egyeten francia férfi, akiben bízom, mondjuk lehet ez azért van, mrt meleg), őket az egyetem alatt ismertem meg, még Svájcban, és azonnal imádtam mindhármójukat. Így alakult ki körülöttem ez az ötös társaság, az édesanyám mellett, aki itt él Maranelloban, én az időm nagy részét a svájci Zermattban töltöm, ha éppen nem az anyámnál vagyok. Ziaval sok időt töltök, hiszen ő is Maranelloi laos, Khadijaval viszont nem tudok annyi időt eltölteni amennyit kellene, mivel ugyan abban a városban él, ahol az apám is Mentonba, így a francia lánnyal főleg az utazásaim alkalmával találkozom. De hogy mind a hatam egyszerre egy helyen legyünk, szinte lehetetlen... 

- Ezt neked kéne tudni, te tartasz össze bennünket.- nevette el magát a lány, én pedig csak unottan néztem rá, még ha ez részben igaz is, hisze Khadija és Tazia soha nem voltak annyira jóban, tekintve, hogy én voltam az a lány, aki Maranello és Menton között utazik, így találtam meg a két lehjobb barátnőmet, akik ugyan nem szívlelik igzán egymást, engem annál jobban szeretnek, így elviselik egyást ha arra kerül sor, de ha és nem vagyok ott, akkor nem keresik a másik társaságát. Thomas, Martin és Cornélia pedig már nekem sem olyan közeli barátaim, mióta nem vagyunk az egyetemen, de ha időm engedi szívesen töltöm az időmet valamelyikükkel, és a két lány is élvezi a társaságukat.

- Néha túlzol Zia, néha nagyon túlzol.

- Lehet.- ránt vállat, és csillogó szemekkel elindul az utcán egy vattaukor árus felé, majd két pácikás bolyhos rózsaszínű felhővel tér vissza hozzám, boldogan szökdécselve, és az egyik szerzeményét a kezembe nyomta, amit nevetve vettem el tőle.