Malőrös kitérő

19.5

Lᴇᴄʟᴇʀᴄ

Amilyen gyorsan csak tudtam a boxutca felé vettem az irányt.

- Megbüntetnek Leclerc!- kiabál felém Binotto.

- Hol van Clarisse?!- értem oda felé, majd az inge gallérjánál rájtottam magamhoz, a sisakomat valahol útközben hagytam el.

- Mia elindult vele a kórházba, mivel nagyon nagyon éles fájdalom nyilalat a hasába.

- És te itt vagy?- másztam bele még jobban, a főnököm arcára.

- Pascale és Lorenzo mentek utána, menj te is.

Ezzel a mondattal itt is hagytam őt, majd azonnal elhagytam a pályát, és az autómba beülve a kórház felé vettem az irányt, mintha az életem múlna rajta. A receplcióssal világian összeveszve indultam el a szoba felé, ahová irányítottak.

- Clarisse!- estem be a kórterembe, overálban, és mindenki arra kaptam a fejét, azonnal le is ültem mellé, és a kezeim közé fogtam az ő kis kezeit.

- Jól vagyok.- súgta erőtlenül.

- Persze jól.

- Itt van a piros Ferrari tulajdonosa?- lépett be a szobába két rendőr. Már csak ez hiányzott.

- Az enyém, de a feleségem éppen szülni fog, ha esetleg valaki nem vette volna észre.- sziszegtem a rendőrnek.

- Mr. Leclerc ez így nem

- Elnézést, de ezt nem beszélhetnénk meg kint?- állt fel Lorenzo az egyik fotelből, és ki is lépett maga előtt tolva a két rendőrt.

- Mrs. Leclerc. Azonnal kitoljuk innen, be egy műtőbe.

- Mi? Nem!- álltam fel azonnal- Nem lehet! Nekünk még két hetünk van a szülésig.

- Márpedig ezek a kisbabák ma meg fognak születni, azonban a kisasszony, khm, hogy is mondjam, nincs eléggé hm, felkészülve, így császármetszést kell végeznünk.

- Megműtik? Most? NEM! NEM ENGEDEM!- álltam azonnal a feleségem ágya elé- Én másodvéleményt szeretnék.

- Nézze Mr. Leclerc,- dörzsölte meg az orrnyergét a nő fáradtan, ts ekkor lépett vissza a terembe Lorenzo is- én hozhatok magának egy orvost, aki másodvéleménnyel szolgál, vagy egy tucat orvost is, de a feleségének fájdalmai vannak, és ha nem vesszük ki onnan azt a két picit, akkor belső vérzése lehet, vagy elveszíthetik az egyik babát.- leengedtem a kezeimet, Lorenzo pedig elhúzott onnan.

- Öcsi, hagyd, Clary aláírt mindent, elmondta mit akar, erős nő, egy vagy két óra múlva már négyen lesztek.- csak lassan bólintottam, és néztem, ahogy a két ápoló eltolja Clsrisset, a folyosó végéhez közeli helyiségeb.

- Kisfiam minden rendben lesz.- lépett mellém édesanyám, és magához ölelve nyomott egy csókot a halantékomra- Minden rendben lesz, Clarisse egy nagyon erős nő, azok a kicsik pedig Leclercek sőt Ferrarik, ők a túlélésre születnek.

A műtő előtt ülve tördelem az ujjam, már vagy negyed órája, ami csak egy töredéke a műtét idejének. Már felhívtam Enrichettat, aki azonnal repülőre ült, Zia és Daja a házunkban vannak, Arthurral, Pierrerel és a Norris családdal, velem pedig itt van anya és Lorenzo, lélekdonornak. Egy zöld ruhás nő lép ki a helyiségből, én pedig azonnal elé ugrom, nem törődve azzal az overálom mennyire lesz véres.

- A feleségem.

- Uram a felesége rengeteg vért veszített, jelenleg alatt áll, várjuk a továbbiakat, de öltözzön át- mért végig- és megnézheti a babákat.- ezzel ott is hagyott engem megsemmisülten a folyosó közepén.

- Felhozok egy kocsiból egy váltás ruhát.- megy el mellettem a bátyám, de én nem mozdulok.

Clarisse. Clarisse ott fekszik, és élet halál között van? És én a gyerekeimmel foglalkozzak? Mikor a nő, akit szeretek, akit elvettem a maga életéért küzd?

- Drágám, gyere, öltözz át, megnézed a kicsiket, és jobb lesz, Jules és Lilibeth is biztos várnak már egy meleg kézre.

Átöltöztem a Lorenzo által felhozott ruhákba, és elindultam édesanyám után a kórház rideg folyosóin. Egy sokkal barátságosabb szobába vezetett az utunk, ahol egy kiságy volt, benne két bebugyolált kis emberrel, talán még az alkaromnál is kisebbek.

- Hát szervusztok nagyi kicsi szeme fényei.- hajolt a rácsos ágy fölé édesanyám, én azonban megálltam az ajtóban- Gyere ide Charles, annyira várnak már téged.

Mint akinek a fogát húzzák, úgy indultam el a gyerekeim felé. Akiket mindennél jobban vártam, de most mintha nem tudnék rájuk nézni, csak Clarisse jár az eszemben. A fehér ágy fölé hajolva két apró hunyorgó arc fogad, és az előző, szívemet markoló érzés, mintha ott sem lett volna, mert ez a két kis csoda végre kézzel fogható lett számomra is, és nem csak Clarisse érezte őket teljes mértékben.

- Hát szia hercegnőm.- emeltem kis a rózsaszín zoknis babát, aki úgy feküdt a karomban, mintha csak oda találtak volna ki, ezzel egy időben pedig a kisfiam édesanyám karjai között pihent.

Felemelő érzés, ezzel az érzéssel szökött egy nagy mosoly ajkaimra, de hamar el is tűnt onnan, amikor egy ágyat toltak be a szobába. Egy ágyat, amin Clarisse feküdt...

•🧸•

Őszintén szólva ezt a részt nem terveztem, de gondoltam itt hagyom, ha már így alvás helyet az ihlet szállt meg, este fél tizenkettőkor...🙈❤️