Malőrös kitérő

17.

Lᴇᴄʟᴇʀᴄ

- Anya nem! Ez nem lehet véletlen! Ott jött be az ajtón Clary apja, mögötte meg ott vigyorgott Elkann, biztos hogy az a nyomorult állat csinálta ezt! De ha valami baja lesz a gyerekeimnek vagy a feleségemnek, akkor ő fogja biztosítani a bio trágyát a hátsó kértem virágainak!- kiabáltam magamból kikelve, velem szemben pedig összeszorított ajkakkal ott állt édesanyám, míg Miss Ferrari Clary mellett ülve simogatta a lánya fejét.

- Én pedig azt hiszem, hogy az a mocskos nyomorult volt férjemet fogom megfőzni szappannak.- morogta a nő felháborodva, amikor egy idős ember lépett a szobába.

- Szép jó estét, Enrichetta, jöttem megnézni Clarisset, mégiscsak én lennék a család orvosa. Nemde?- lépkedett lassan az ágy felé, majd a táskáját kinyitotta, amit magával hozott. A sztetoszkópot elővéve kezdte el vizsgálni a feleségemet, én pedig fel alá járkáltam a szobában- Mr. Leclerc.- szólított meg a férfi, mire szorosan mögé léptem- Nem kell ennyire közel, köszönöm uram. Mikor evett utoljára a felesége?

- Reggel, de nem viselték jól a kicsik, és mindent ki is hányt.

- Az nem jó, az nem jó.- ingatta a fejét a férfi, majd valamit előtúrt a táskájából, és Clarisse orra alá tartotta. Az orvosoknál mindig ott van a fél rendelő? A szőkeség köhögni és tüsszögni kezdett, mikor kinyitotta a szemét.

- Enrichetta hozz fel ennek a szegény lánynak valami édeset enni.- intett azonnal az olasz nő felé, aki kérdés nélkül tette is, amit kért- Mrs. Leclerc maga hozzon egy vizes törölközőt.- intett most az én édesanyám felé, ami szintén ment azonnal, hogy hozzá, amit a férfi kért- Mr. Leclerc maga pedig üljön le, mert ön lesz a következő itt nekem, aki elájul.

- Dr. Welln?- motyogta a még mindig fátyolos tekintetű Clarisse.

- Calrisse, régen találkoztunk utoljára. Elájultál drága kincsem, de csak a stressz és valamilyen hirtelen sokk.

- Az apám.

- Igen, én is rá tippeltem volna. Viszont a következő napokban kerülnöd kellene mindent, ami nem hétköznapi, vagy kellemetlen érzést okoz.

- Erről majd én gondoskodom.- jelentettem ki.

- Rendben van, Mr. Leclerc.- bontott felém a férfi, éppen, amikor Enrichetta visszaétert az étellel, a vizes törölköző pedig már pár perce a nő tarkóján pihent.

- Felhoztam Charles vacsoráját is. Mi pedig lemegyünk, és elintézzük amit kell, na meg elindítjuk a vacsorát, ti pedig majd a tortát felvágjátok, ha addigra jobban leszel drágám.- fektette kézfejét a szőkeség homlokára, ami inkább volt ösztöncselekedet, mint hőmérséklet ellenőrzés- És valami Mr. Piotro azt üzeni, hogy elintézi a férgeket, ami megtámadta az ő szép piros almáját. De ezt nem értettem.- ingatta a fejét a nő értetlenül, viszont mi összenézve Clarissevel tudjuk miről van szó.

- Csak egy szenilis vénember anyu. Hagyd csak.- mosolyodott el Clary, az idősebbik Ferrari nő pedig vonakodva ugyan, de bólintott.

- Rendben, akkor mi megyünk is.- indult el kifelé édesanyám, nyomában a feleségem édesanyjával, és a sort az idős orvos zárt, aki még az ajtóból visszafordult hozzánk.

- És a héten látogassa meg a nőgyógyászát is kisasszony.- ezzel a mondattal be is csukta az ajtót maga mögött, így kettesben maradtam Clarissevel, aki csak a takaróját szugerálta.

- Hogy történet?- fordult felém a nő még mindig kicsit sápadt arccal, és kíváncsi, de álmos szemekkel.

- Köszöntöttük a vendégeket, majd mikor felalltál megláttad az apádat, és elájultál. Az egész nem volt több, mint fél órája.