Malőrös kitérő

25.

Cʜᴇᴠᴀʟɪᴇʀ

- Te jobban hiszel annak a ribancnak, mint nekem vagy a saját emlékezetednek?!- már szinte sipákolva beszélek, beszélek, inkább kiabalok a monacóival, aki még mindig higgadtan áll előttem.

- Igen Clarisse, jelenleg igen, mert mi van ha ő is az én gyerekem, és Charlotte jelenleg sokkal felnőttesebb és inkább néz ki egy édesanyának, mint te, be is haragudj.- azt hittem ott halok bele a fájdalomba, ami a mellkasomba nyilalat, mintha egy bébielefánt ült volna a szívemen. A könnyeim lefolytak az arcomon, így indulatos töröltem meg azt- Clary.- érintette volna meg az arcomat a férfi, de ellöktem a kezét onnan.

- MI VAN AKKOR, HA? ÉS ÉN VAGYOK A GYEREKES, MEG NEM VAGYOK ÉDESANYÁNAK VALÓ? TŰNJ EL A SZEMEIM ELŐL CHARLES LECLERC, AMÍG SZÉPEN MONDOM!- kiabáltak tele torokból a pilótának, aki csak döbbenten néz rám.

- Clary, kérlek, én nem

- CHARLES HÚZZÁL KIFELÉ MERT NEKED VÁGOK VALAMIT!- fogtam meg azt a tárgyat, ami először a kezembe került, ami jelen esetben egy váza volt, amiben csokor volt, így a víz és a virág a földön plattyant.

- Clar, kérlek- lép felém feltett kezekkel, de meg sem várva mit akar vágtam neki a mellette lévő falnak a vázát, ami azonnal darabokra tört a pilóta pedig kővé dermedt.

- Most akkor elmegyek.

- Tökéletes ötlet.- sziszegtem neki, de mielőtt kilépett volna, felé tartottam a tenyerem, amit csak értetlenül nézett- A kulcsaidat.- nem tett semmit, csak megsemmisülve figyelt engem- A KULCSAIDAT, MOST!- kiabáltam rá, mire a kezembe tette a kulcsokat.

- Most mi legyen?- suttogja mellettem.

- Menj a kurvádhoz, vagy mit bánom én, de engem és a GYEREKEIMET hagyj békén.- lököm meg az ajtó felé, amin lassan és megsemmisülve ki is lép, én pedig pár pillanat múlva a fal mellett lecsúszva kezdtem el eszeveszetten és megállíthatatlanul sírni, arcomat a kezeim közé temetve.

Valahol a nappaliban hagytam a telefonom, így lassan felállva arra vettem az irányt. Amikor megtaláltam a készüléket azonnal be is nyomta az egyik gyorshívást.

- Anyuh?- szóltam bele szipogva.

- Kincsem? Azonnal megyek.- ezzel le is tette a telefont, de tudtam, hogy már a reptér felé tart, így kicsit nyugodtabban ültem le az ágyra, de még mindig folytak a könnyeim. Még szerencse, hogy a kicsik éppen alszanak.

°'*'°'*'°'*'°'*'°'*'°'*'°'*'°'*'°

- És egy percig sem kételkedett abban, hogy az a gyerek nem az övé, de nem is ez fájt, hanem, hogy képes volt, és a fejemhez vágta, hogy akkor sem kételkedett, amikor én mondtam azt, hogy az ikrek tőle vannak, meg hogy az a nyomorult nőszemély felnőttesebb, és jobb anya, mint én.- meséltem el mindet sírva az édesanyám ölében, miközben ő a fejemet simogatta.

Gyerekes vagyok? Lehet, de az biztos, hogy Charles Leclerc most nem csak egy kis ballépést követett el a szememben.

- Jól van kincsem, csak nyugodj meg, kérlek, ez a kicsiknek sem jó, ők is érzik, hogy valami nagyon nincs most rendben veled.

- Tudom.- szipogom neki, mikor ő még mindig a fejemet simogatta.

- Pascale már ötödször hív.

- Az Charles - motyogom, miközben készfejemmel megtörlöm a szemem majd az orrom is.

- Honnan tu