Malőrös kitérő

36.

Kisebb-nagyobb (érzelmi és értelmi) indítatásokkal elhoztam az utolsó részt, rögtön, amikor az utolsó pont is a helyére került...

Kellemes olvasást még itt, utoljára!❤️

Fᴇʀʀᴀʀɪ

- Clarisse, indulnunk kellene végre, mert el fogunk késni.

- Charles, én vezetem a Ferrari versenycsapatatát, nem én kések, mindenk más van ott túl korán.- sétáltam felé, miközben a fülbevalómat ügyeskedtem bele a fülemben lévő apró lyukba.

- Ebben a ruhában lehet inkább a hálószobát választom úticélul.- simított végig a hátamon, ami csak a nosztalgia miatt fedetlen volt.

- Leclerc vedd le a nagy mancsaidat a lányomról!- jelent meg az anyám a lápcső tetején kezében Julesszal, én peidg csak nevetni kezdtem a megszólalásán.

- Igen Enrichetta.- engedett el azonnal a férfi, majd mellém lépett, és a hátamra simította a kezét- Ezt viszont muszáj lesz itt tartani, csak, hogy mindenki tudja, hogy kihez is tartozol.

- Nyilván...-...mintha nem lenne egyértelmű.

- Végülis csak három gyűrűt kaptál eddig.- kezdett el lefelé irányítani.

- Az egyiket Pascaletól.

- De én húztam az ujjadra.

- Egomán.- forgatom meg a szemeimet- Még nem mehetünk.- torpantam meg.

- Clary, jó a hajad, jó a sminked, rajtad vannak az ékszereid, csak a cipőd kell már, ami lent van.- nézett rám olyan szenvedő arccal, mintha a fogát húzná valaki.

- De még nem búcsúztam el a kicsiktől.- már éppen mondott volna valamit, de amikor felfogta én mit is mondtam pontosan, egy halvány mosoly jelent meg ajkain, majd a homlokomhoz hajlva nyomott arra egy csókot.

- Menj.

A szobába besétálva édesanyám csak érdeklődve figyelt, na igen, már ő is ki akart tenni bennünket, mivel hogy el fogunk késni. Először az egyik kiságyba hajoltam be és nyomtam egy puszit a nyugodtan szundikáló Jules fejére, majd ugyan azt a procedúrát végrejatottam a kislányommal is, akit be is takartam, mert ő soha nem aludt olyan nyugodtan, mint az testvére.

- Legyetek jók angyalkáim. Anya elintézi a nagy és gonosz farkast, utána jön.

- Clarisse Fortuna Ferrari! Mégis mit akarsz csinálni, már megint?!- nézett rám hüledezve az anyám, de én csak elé lépve egy csókot nyomtam az ő homlokára is.

- Szia anyu. Nem sokáig leszünk.- ezzel ott is hagytam, és visszaléptem a monacói mellé, és belé is karoltam, hogy elindulhassunk végre az évzáróra.

Charles besegített a már kint parkoló Ferrariba, és bármennyire is hangoztatta, hogy szereti a családi autót vezetni, látszott rajta, mennyire visszavágyott már a jó öreg sportautójába.

- Még mindig nem mondod el, hogy mi lesz az a nagy meglepetés?- csúsztatta egyik kezét a combomra, mire csak elmosolyodtam.

- Nem tesz jót a szépségednek Charles, ha ilyen dolgokon idegeskedsz.- néztem felé, így éppen elkaptam azt a pillanatot, amikor megforgatta a szemét, ami miatt nevetni kezdtem.

- Nem vagy vicces, kicsit sem, nem volt véletlenül olyan része az eskünk szövegének, hogy nincsenek titkok?

- Nem, nekem nem rémlik.- ingattam lassan a fejem, mire csak ismét megforgatta szemeit, és jobban a gázpedálra lépett.