28.

2.9K 117 26
                                    

Cʜᴇᴠᴀʟɪᴇʀ

Én a táskám fülét szorongattam, míg Charles a combján dobolt, és így vártuk, hogy megkérkezzen köreinkbe az olasz származású, mindenki szerint kiváló párterapeztánk. Idilli, nem? Nos szerintem sem, de ha valaki fejjel lefelé a betonra ejtette volna Charles Leclerct, akkor az a betondarab milliónyi apró részre hullott volna szét, önként...

- Szép napot!- lépett be mosolyogva a nő a helyiségbe.

- Üdvözlöm.- próbáltam rámosolyogni, míg a pilóta csak bólintott felé.

- Nos, azt hiszem igazán beszédes kedvükben vannak ma.- lett még szélesebb a mosolya. Megölöm a moancóit, csak érjünk ki innen...

- Azt hiszem, ez igazán kínos nekünk.- kezdett el a székében mocorogni a férfi, mire én csak szemlesütve bólintottam.

- Azt hiszem, el sem tudják képzelni, hogy mennyi embernek van szüksége páterápiár, mennyi ismert embernek, ez nem kínos dolog, sőt nagyon fontos, hogy észrevegyék, hogy szükségük van a segítségre, és én segíteni is fogok. De ahhoz el kell, hogy mondják, hogy is keveredtek ide.- nézett ránk bíztatóan, és ez volt az a pont, amikor végre lassan leengedtem a táskám.

- Ez azt hiszem, nem lesz egy egyszerű történet.

- Nem gond, ráérünk, csak mesélyenek.- dőlt hátra a mosolyogva, mi pedig összenéztünk a pilótával, és elkezdtünk mesélni.

Egészen az első maranellói találkozásunktól kezdve, az első futamon át, ahol összefutottunk, addig a bizonyos éjszakáig, amíg összegabalyodtunk, és azt is elmondtuk, hogy az ikrekről először a férfi nem tudott, majd futtában összeházasodtunk, és azóta Moancóban élünk, a gyerekeinkkel kiegészülve, és persze beszámoltunk neki arról is, hogy mi miatt is érkeztem én vissza Olaszországba.

- Ez valóban egy igen tartalmas egy év volt önöknek, azt hiszem.- dőlt hátra a nő a székében- De egy lényeges momentum kimaradt a maguk kapcsolatából, ami az ismerkedés. Az első heti feladatuk pedig az lenne, éppen e miatt, hogy menjenek el randizni. Vigye el a feleségét valami szép helyre, Mr. Leclerc, legyen meg ismét az összhang, után tudunk erre építeni, és kijavítani azt a hibát, amit először akkor követtek el, amikor nem tudatták a másikkal abban a pár kimaradt hónapban az állapotukat,- nézett mélyen a szemembe- majd utána azzal tetőzték, hogy meggyanúsították a másikat nem létező dolgokkal, és jobban hitték másnak, mint a társuknak.- nézett mélyen most a pilóta szemébe. Ez a nő a vesémbe lát, azt hiszem...- Kedveseim, lejárt az időnk, de jövő héten ugyan itt, ugyan ebben az időben várom magukat.- állt fel, majd az ajtó felé kezdett el vezetni minket- És várom az élménybeszámolót a randevúról.- mosolygott ránk, majd be is csukta utánunk az ajtót, ezzel egyedül hagyva bennünket a moancóival.

- Valahogy, nem erre számítottam.- néz maga elé megsemmisülve a monacói.

- El tudom képzelni, mennyire borzalmas lesz majd rám időt fordítani.- morogtam az orrom alatt, majd azonnal meg is indultam az épület kijárata felé. Nekem kell valami stresszlevezető.

- Clarisse nem így gondoltam.- hallottam magam mögött a moancói hangját, aki gyorsan léphetett utánam, hogy ne tudjam elhagyni.

- Én sem!- leintettem egy taxit, majd azonnal be is vágódtam a járműbe, csakhogy a pilóta is beugrott előre.

- Szép napot uram. Megtenné, hogy elvisz engem és a kisasszonyt a város egyik legpuccorsabb és legromantikusabb éttermébe?- vigyorog a moancói a sofőrre.

- NEM!- háborodtak fel azonnal, majd előre hajlok a két ülés között- Maranellóba kell mennem!- néztem a sofőrre kétségbeesetten, majd a pilótára összehúzott szemekkel.

Malőrös kitérőWhere stories live. Discover now