Malőrös kitérő

21.

Lᴇᴄʟᴇʀᴄ

Éppen az egyik kiságy mellett terpeszkedem a földön, és próbálom visszaaltatni annak lakóját, aki a végletekig kitart a mellett az ember mellett, hogy éjszaka a legjobb fent lenni. A cumi nem kell neki, enni sem akar, teát sem szereten, én pedig játszani nem akarok.

- Apa most nem szeretne játszani kincsem.- motyogom magán elé, majd az ölembe veszem a picit- Nem szeretnél még egy kicsit alukálni? Apa szeme fénye.

Éppen, hogy befejeztem a mondatot, és ringatni kezdem a kis hercegnőt a kezeim között a szoba másik ágyából is keserves sírás töri meg a csendet.

- Jaj istenem.- állok fel lassan.

- Majd én felveszem.- hallok meg egy fáradt női hangot a hátam mögül az ajtóban, arra fordultam, és bólintottam egyet, miközben lassan belépkedett a szobába maga előtt összfogva púderrószaszín köntösét. A hetek alatt hozzászoktam, hogy szinte csak nőkkel élek együtt, és hogy amikor a babák felkelnek, akkor az mellé minimm egy nő is társul, ami néha nem is akkora nyűg, mint amekkorára először számítottam- Na gyere szépen ide kicsikém.- vette ki egy halvány mosollyal a kisfiút a kiságyából. 

- Biztos nem kéne aludnod inkább?- motyogom magam elé a szavakat, pedig igazán örülök, hogy végre nem egyedül kell ezt az egészet csinálnom.

- Nem kell, ha te fent vagy, akkor miért ne lehetnék én is?- vont vállat, miközben lassan leereszkedett a kanapé puha kárpitjára, és bele is süllyedt abba. 

- Egyre többször kelnek fel éjszaka.- jegyeztem meg, miközben helyet foglaltam mellette, ő pedig a vállamra hajtotta a fejét- Nem lesz ebből baj? Vagy ez természetes?

- Szerintem most értek el a hasfájós korba, de ha nem javul, akkor be kell mennünk velük a kórházba.- duruzsolta az olasz nő mellettem, miközben a kisfiút ringatta óvatosan, míg az én kezemben még mindig a kislányom pihent, a cumija melle, amit idő közben mégis a szájába tett az öklét is benyomta a kis szájába, amit megpróbáltam kiszedni onnan, kisebb nagyobb sikerekkel, amit mellettem a nő kuncogva figyelt.

De az előbbi mondata ott motoszkált a fejemben, bekúszott a bőröm alá, és megtelepedett ott. Kórház. Már előtte sem igazán mutattam nagy rajongást a rideg, hideg és hátborzongató helyek felé, de az ikrek születése óta még annyira sem tűröm el azokat a helyeket, mint eddig.

- Inkább majd felhívok egy orvost, aki házhoz jön.- jegyeztem meg, miközben óvatosan felkeltem, hogy a már ismét alvó kislányomat ismét a kiságyába tegyem a plüsseim közé, a puha takarók közé, a kis öklét pedig végre sikerült kivennem a cumi mellől a szájából. 

- Még mindig kiráz a hideg a kórháztól, igaz?- kérdezi, vagy inkább jegyzi meg egy mindent tudó mosollyal az ajkain- Hidd el, megértem.- tette vissza ő is a picit a saját ágyába, majd be is takargatta, miközben egy csókot nyomott a homlokára- Álmodj szépeket kis hercegem.- simított végig arcán még egyszer utoljára, majd felegyenesedve ismét felém fordult.

- Késő van, menjünk mi is aludni, mert azt hiszem a holnapi nap se lesz rövidebb, mint a mai volt.- jegyzi meg egy halvány mosollyal játszadozva ajkain.

- Bárcsak már nagyok lennének.- sóhajtok egyet, mire csak halkan nevetni kezd.

- Erre a mondatra, majd emlékeztetlek, amikor olyan korba ér Lilibeth, hogy jönnek neki az dvarlói.- indult el mosolyogva és fejét ingatva a nő az ajtó felé.

- Neki olyanjai nem lesznek!- háborodtam fel azonnal, miköznen elindultam az olasz után a folyosóra, az ajtót magam mögött résnyire nyitva hagyva.