Malőrös kitérő

26.

Cʜᴇᴠᴀʟɪᴇʀ

- Nos, azt hiszem, ezeket a feltételeket nagyon is módunkban áll betartani, hiszen ezek mindkét fél javát szolgálják.- csukta össze a velem szemben ülő ügyvéd a mappáját, amelyben az én, illetve "üzlettársam" papírjai voltak.

- Ebben az estben, ha megbocsájtanak ideje lenne mennem a kisbabáim már igazán várnak.- álltam fel, és kezetfogtam mindkét velemtartózkodóval, majd Mr. Riccivel az oldalamon elindultam Maranelló utcáin.

Az olasz férfival igazán jól el lehetett beszélgetni, amíg meg nem szólalt a telefonom, ezzel félbe szakítva az éppen mesélő Mr. Riccit. A kézitáskám aljáról előtúrtam a csörgő tárgyat, amin egy nem várt név fogadott, mire elhúztam ajkaimat.

- Ah, elnézést, de ezt fel kell vennem.

- Hát persze Clarisse, majd valamelyik nap meglátogatunk benneteket, ha nem baj.

- Szeretettel várom magukat.- mosolyogtam rá, mire csak egy mosollyal bólintva hagyott ott engem, egyedül a még mindig csörgő telefonommal, amit kénytelen voltam felvenni.

- Igen, tessék?

- Szép napot Mrs. Leclerc, csak egy gyors kérdés, ma van a tárgyalás napja, és ön még nincs a bíróságon, ahogy Mr. Leclerc sem, ennek van esetleg valami oka? Mármint olyan, amiről tudnom kellene? Mert természetesen nem kötelesek megjelenni, csak akkor kérem azt mondja meg.

- Jó napot Mr. Johnson. Én nem tudom elmenni a tárgyalásra, mivel halaszthatatlan dolgom akadt Olaszországban, az itteni ügyvédem fel is fogja majd venni önnel a kapcsolatot ezen ügyek lebonyolításával kapcsolatban ha ez önnek nem probléma.

- Természetesen nem, hölgyem. És Mr. Leclerc?

- Oh, abban biztos vagyok, hogy Charles hamarosan ott lesz Mr. Johnson.- biztosítottam a férfit, holott semmit sem tudtam a moancóiról, csak amiről Arthur beszámolt nekem.

- Köszönöm Mrs. Leclerc. Reménykedem a mihamarabbi táplálkozásban.

- Én köszönöm Mr. Johnson, hogy segít nekem.- pár másodpercig mérlegelem a mondandómat, de végül csak a szívem nyert- Értesítene kérem az ügy kimeneteléről, amint vége a tárgyalásnak?

- Ez csak természetes! A viszont hallásra Mrs. Leclerc.

- A mihamarabbi találkozás reményében Mr. Johnson.- nyomtam ki a telefont, majd ismét a Ferrari birtok felé vettem az irányt, hogy átvegyem a forintot édesanyámtól, aki önként és dalolva maradt otthon az ikrekkel.

Reggel eléggé nyűgösek voltak a babák, de ha három nap alatt megtudta szervezni az ittlétét a társam, vagy nevezzük bárhogy is, akkor megtettem, hogy ezt a délelőtti két órát, még ha nem is boldogan, de rászánom.

Negyed óra autókázás után ismét a birtokon voltam, ahová még nem ért el a moancói, habár a zermatti lakásomat már meglátogatta, mint arról értesített a bérlő, de a kisfia biztos fontosabb volt neki, mint mi...

- Itt vagyok!- dobtam le a kulcsaimat a komódra, majd kilépek a cipőmből is, ami már igen kényelmetlen lesz.

- Hívott a vonalason.- jelent meg előttem édesanyám, amikor a nappali felé vettem volna az irányt, ezzel viszont engem szinte halálra ijesztett.

- Jézusom, anya!- kaptam azonnal a mellkasomhoz.

- Sajnálom kincsem.- fogta meg a vállaimat, majd a nappaliban leültetett az ágyra, vagyis inkább rá lökött, de az már durván részletkérdés...

- Ki hívott? És mit akart?- néztem rá zavarodottan, hiszen ezek az információk még mindig nem jutottak el hozzám, habár azt hiszem eléggé lényegesek lennének.