Malőrös kitérő

4.

Cʜᴇᴠᴀʟɪᴇʀ

Kanadába szerencsére nem nekem kellett elutaznom, így volt két teljesen szabad hetem, vagyis majdnem szabad, mert közben volt a gálavacsora, amelyre én is elmegyek édesanyámmal együtt.

Ebben a két hétben volt időm beszélni a munkaadóimmal, akik meg vannak elégedve az eddigi leadott és átdolgozott munkáimmal, volt időm segíteni az anyámnak az étteremmel, és még Ziaval és Dajaval is volt időm elmenni ruhát és telefont venni, mindezt Svájcban, hogy a két lány számára egy semleges területén legyünk, mert még képesek és megfojtják egymást. A ruha a gálára kell, a telefon pedig már elkellet tekintve, hogy az előzőtől az, kinek nem mondjuk ki nevét megszabadított. De szerencsére a két lánnyal az oldalamon mindet be tudtam szerezni, így már nyugodtan ülök a kis fotelben, a régi szobámban, és olvasom a cikket, amit a társam írt a Kanadai Nagydíjról. Meg kell hagyni, borzasztóan jól ír, bár ezt eddig is tudhattam róla, hiszen más körökben már összefutottam a munkáival, és azok is mind makulátlanok és tökéletesen kidolgozottak voltak, mindenhol elvarrt szálakkal.

- Clarisse, lassan ideje lesz készülődni, ha nem akarunk elkésni.- dugta be a fejét az édesanyám a szobámba, így is lehúztam a fejhallgatómat a szemüvegemmel együtt.

- Komolyan ki az az eszement, aki hét közepén szervez gálát?- kezdek el az orrom alatt morogni, miközben kinyitom a cipzárát a ruhatárolónak, így édesanyám is mellém lép, hiszen ő még nem látta a választott darabot.

- Jézus Márián, kislányom ez rajtad?- tette kezeit szája elé, mintha megdöbbent volna, de tudtam, hogy csak a nevetését akarja leplezni. Életemben nem bírtam ilyen ruhákat, de ha valamit megtanultam az évek alatt Ziatól, akkor az az, hogy egy nő mindig el tudja érni azt, amit akar, mindig, és bárhogyan. Nos, jelenleg ez lesz az első késszúrás, de nem az utolsó, oh közel sem...

- Tudod anyukám, Lady Di-nek volt egy bosszúálló szettje, gondoltam nekem is lehetne egy, az a nő egy angyal volt, és az egyik példaképem, nos, most ő ihletett meg.

- Mit tervezel te kis boszi?- néz rám cinkos mosollyal az anyám, mire csak nevetni kezdek.

- Nyugi, semmiből nem fogsz ki maradni, ott leszel, amikor kezdődik, és maga a meghívónk fogja kimondani, hogy Show Time. Ebben szinte biztos vagyok.- mosolyogtam rá, mire csak a fejét ingatta.

- Zia és én, Zia és én tettünk tönkre egy angyalt.- ingatta a fejét kifelé menet.

- Ott volt még Daja és Angela néni is, ha ez megnyugtat.- szólok utána nevetve, mire csak az orra alatt morog már valamit, amit nem hallhatok a távolság miatt.

Nagy mosollyal az arcomon fordulok vissza imádott ruhám felé, mert bár még csak egyszer volt rajtam, már most imádtam, és tudtam, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom, amikor felveszem, csak éppen jelenleg a cél és nem az élvezet miatt van rá szükségem.

Kivettem a piros ruhát eddigi helyéről, majd majd az egészalakos tükör egyik sarkára akasztottam, hogy pontosan lássam, miközben a hozzá illő kiegészítőket szedem össze a szoba különböző pontjairól.

Lᴇᴄʟᴇʀᴄ

Egy újabb olyan gála a Ferrarinál, amihez semmi kedvem sincs, főleg nem hét közepén, komolyan ki szervez egyáltalán társasági eseményt a hét közepén? Meglazítottam a nyakam körül a nyakkendőt, ami eddig is tökéletesen állt, de ha nem csinálhatok itt valamit, akkor azt hiszem sóbálvannyá válok, ami nem hiszem hogy valami jót tenne a gyár imidzsének.

- Leclerc, a főnök valakiket be szeretne  nekünk mutatni, állítólag fontos személyek, szóval szedd össze magad, meg húzd meg azt a nyakkendöt haver, szarul nézel ki.- sétált mellém csapattársam, megigazítva saját zakóját. Nem igaz, hogy ő nem akar ebben megdögleni nyár közepén... Mert ha nem lesz ennek a valaminek gyorsan vége, akkor vagy megsülök, vagy leugrok az emeletről, még nem döntöttem el.