Malőrös kitérő

32.

Lᴇᴄʟᴇʀᴄ

Gyűlölök reggel futni, pláne úgy, hogy közben a feleségem és az öcsém a gyerekeimmel a kezükben a boxom előtt ülnek egy-egy napozó ágyon egy-egy kávéval. Idilli, nem?

Szerintem sem. Pláne, hogy az a szörnyella írt, hogy jelenjek meg nála a verseny utáni kedden, egyedül. Clary nélkül. Egyedül, Clary nélkül a párterapeutánknál.

- Jól szórakoztok?- álltam meg a térdeimen támaszkodva a két engem vizslató előtt, akik csak mosolyogva néztek rám.

- Én nagyon jól, köszönöm kérdésed!- vigyorgott rám Clarisse, mire csak unottan néztem rá.

- Csináljátok még azt a hangulat táblázatot? Mert akkor ez határozottan egy nagy piros X Chalres neve alatt a hisztis napnál.- nevetett fel az öcsém.

- Kékkel írjuk az X-eket.- javította ki Arthurt a feleségem. Komolyan?

- Ti ketten.- mutattam felváltva kettőjükre- Ti fogtok egyszer a sírba vinni.

- Nem, az a kocsid lesz.- ingatta a fejét Arthur, hát komolyan mondom, hogy agyhalott leszek egyszer mellette.

- Leclerc, amúgy ezért fizetlek én téged? Hogy csak itt álldogálj nekem?- mutatott körbe Clarisse, mire döbbenten néztem rá.

- Igaza van Leclerc, ezért fizetnek téged?- vonta fel szemöldökét az öcsém, mire lendületből neki vágtam a kulcsomat, nyugodt szívvel, hiszen már mindkét pici Clary mellkasán pihent.

Clar csak a fejét ingatva állt fel, majd ott is hagyott bennünekt, hogy elaltassa a kicsiket,  mert egyre nyűgösebbek kezdenek lenni ha nem alszanak eleget délután.

- Na mi nyomja azt a nagy szívedet édesem?- kelt fel eddigi helyéről az öcsém, mintha legalább hatvan éves lenne, én pedig közben levágtam magam a földre.

- Az a boszorkány párterapeuta felhívott.- nyögtem ki lassan.

- Akkor most vége lesz a terápiának?

- Biztos, hogy nem.- ingatom a fejem- Azt mondta, erre még szükségünk van, így nem erről lesz szó.

- Akkor hamarosan elvált ember leszel haver.- veregette meg a hátam, mire csak bemutattam neki.

- Harapnád el a nyelved te kis nyomorult.- rúgtam seggbe, és éppen ekkor ért ki hozzánk Clary, hát persze, hogy ezt látta meg.

- Charles Leclerc, hagyd már békén az öcsédet!- nézett rám unottan a nő, ne már, hogy csak ezt látta, de azt, hogy terrorizál az öcsém, azt még véletlenül sem.

- Mi van a kicsikkel?- sétáltam oda Claryhez, majd egy csókot nyomtam ajkaira.

- Elaludtak.- jelentettem ki diadalittasan, mire mosolyogva néztem rá- a de menjél szépen Charles, mert Mia megöl, nekem pedig még kell valaki otthon, aki elhorja a büdös pelusokat. 

- Ugyan már, tudom, hogy szeretsz.- duruzsoltam a fülébe, miközben a fenekére csaptam.

- LECLERC! Még egy ilyen, és Arthur ül a helyedre!- mordult rám, majd elindult kifelé.

- És merre megy a kisasszony?

- Megkeresem Zacket, tudod van akinek dolgozni is kell!- frodult vissza, hogy kinyújtsa rám a nyelvét. 

- Charles Leclerc, gyerünk, gyerünk, ideje lesz menni végre interjúzni!- jelent meg mellettem Mia. Komolyan csak emlegetni kell, és ott is terem?

A hétvége alatt Clary megont a csapatok között bolyongott, vagy a kicsikkel volt elfoglalva, így szinte csak annyira futottunk össze a nap közben, hogy a párterapeuta álltal adott feladatot el tudjuk végezni.