One Way Or Another /One Direction FF./ [Befejezett]

13.

Eltelt egy hónap. Egyben volt gyors, és lassú. Phoebe és én már a suliban próbálunk hiszen sikeresen kiválasztottuk a tökéletes számot. Rihanna. Megegyeztünk, hogy mind a kettőnkhöz közel áll ez a zene jelen pillanatban.

- Mehetünk?- nyitott be az ajtómon egy halk kopogás után Louis.
Oh, igen. Elmagyarázom. Egy hónapja tart a Kamu-pár dolog köztünk. A rajongók és az összes címlap le is hozta. Durva. Úgy döntöttünk, ha már mindenki úgy tudja együtt vagyunk akkor miért ne fokozzuk tovább. Louis elhívott egy "randira". Mármint nem az elsőre. Csak most untam meg ezért ma rángat el. Van egy olyan érzésem, hogy ez nem csak egy játék. Ez annál több. Mind a kettőnknek. És még csak most kezdődött.

- Meggondoltam magam. Ne akarok kamu-randit. Meg most úgy semmilyent sem. Bocsi.- ültem le az ágyamra. Egy óriási sóhaj hagyta el a számat. Sok mindent kibírok, de ezt most nem akartam. Minek menjek bárhova is, ha kamu. Talán, ha igazi lenne. Mondjuk az sosem lesz szóval mindegy.

- Miért éreztem, hogy végül azt mondod nem? Most a B-tervemet, hogyan vigyem végbe ilyen hajjal?- mutatott a hátra fésült hajára.

- Milyen B-terv?- kérdeztem értetlen arckifejezéssel.- Louis, milyen B-tervről beszélsz?- néztem a fiút aki mosolyogva állt még mindig az ajtómban.- Louis, megijesztesz.- motyogtam.

- Öltözz át valami olyanba amiben kényelmesen érzed magad. Ja, és legyen meleg a szerelés. Kint leszünk. Remélem szereted a gördeszkákat.- biccentett. Kicsit ledermedtem aztán kinyögtem valamit. Meg megemlítettem, hogy van gördeszkám mire az volt a válasza, hogy akkor hozzam.

10 perc múlva már a nappaliban simogattam Sky aranyos buksiját és vázoltam a helyzetet Niall-nek. Aztán már mindenki ott volt csak Louis nem.

- Mehetünk?- kérdezte meg a késő délután folyamán már másodjára.- Nincs C-tervem szóval remélem tetszik az ötlet.- mosolygott. Kifejezetten sokat mosolyog mostanában. Valami vastag pulcsi volt rajta szóval arra már csak a kabátot kapta fel meg a Vans cipőjét vette fel.

- Ez alkalommal nem mondok nemet.- álltam fel a többiektől és én is felvettem a cipőm. A márkája megegyezett Tommo-éval, de ez nem volt szándékos. Csak így tovább Anne, becézgesd még.

- Eskü olyan mintha együtt lennétek.- mondta Mia. Ő volt az egyetlen akivel megosztottam azt az aprócska gondolatot, hogy talán tetszik a kócos fiú. Azóta nem is áll le. Mondjuk senkinek sem tűnt fel szóval jó így.- Szerintetek nem?- nézett körbe a szobában mire mindenki együtt értően bólogatni kezdett.

- Sziasztok!- köszöntünk egyszerre a választ meg sem várva. Louis megragadta a karom és húzni kezdett a kocsijáig. Betettük hátra a két deszkát és elindultunk. Már szinte sötétedett. Pár perces autóutunk után megálltunk egy gördeszka pálya előtt. Kiszálltunk és kicsit átgondoltam, hogy mi is lesz. Gondolom hülyülünk vagy, valami.

Már bő egy órája szórakozhattunk a pályán mindenféle hülyeséget csinálva. Vagy tízszer tuti elestem és már alig vártam, hogy lássam elesni Louis-t. Éppen a a kabátomat dobtam le a padra amikor egy kattanást hallottam. Mellé társult a vaku is. Amatőr. Khm. Nem foglalkoztam sem én, sem pedig barátom ezzel és csak tovább folytattuk a tevékenységünket. Már tiszta sötét volt mi pedig kissé átfagyva vettük tudomásul, hogy még csak nyolc óra így a kocsiba beülve még nem indultunk haza. Legalábbis én úgy gondoltam mivel egyszer csak megálltunk és nem mozdult egyikőnk sem.

- Eredetileg nem így akartam ezt az estét, de meg merem kockáztatni, hogy jobb lett, mintha étterembe megyünk.- nevetett fel a mellettem ülő fiú. - Tudod, elég kiszámítható vagy, de még így is sikerül meglepned.- nézett rám. Kék szemei csillogtak. Talán mondani akart valamit, de nem tette meg. - Gyere, mutatni akarok valamit.- túrt a hajába és vigyorogva kinyitotta az ajtót. Udvarias. Akárcsak akkor mikor először találkoztam vele. Miről beszélek?!

- Követlek.- mosolyogtam. A sapka a fejemen lejjebb csúszott ezért gyorsan megigazítottam. Sétálhattunk már egy ideje amikor Louis a Temze partján megállva csak a vizet bámulta.- Mi a baj?- tettem a kezem a jobb vállára. Tekintetét rám emelte és már beszédre nyitotta a száját. Aztán mégsem szólalt meg. Nem tette. Lehet én csináltam rosszat?- Megbántottalak? Ne haragudj. Annyira szemét vagyok.- motyogtam.- Bocsánat. Én...én csak érted. Nem vonzott a sok puccos hely.- magyaráztam, de ez abbamaradt.

- Shh, nyugi.- nevetett fel.- Nincs semmi baj. Nem haragszom rád. Nekem ez így jobban megérte. Tudod te vagy az első akivel jól tudtam magam tényleg érezni anélkül, hogy otthagytam volna egy étteremben egy csomó pénzt. - mélyen a szemeimbe nézett és halványan elmosolyodott. Készül valamire. Legyen jó vége. Most az egyszer. Kérlek.- Anne, tudnod kell, hogy igazából én állok vesztésre a játékban.- túrt kissé idegesen a hajába.- Az eredeti állás 2-1.- mosolygott. Neki miért egy, ha nekem kettő. Egyáltalán akkor miért van két pontom?! - Először is, mert már amikor először beszéltünk volt bennem valami ami számomra megmagyarázhatatlan. - vett egy nagyobb levegőt. Ideges. Ez aranyos. Mármint nem az. Chh, hülye gondolatok.- A második pont azért jár neked mivel azért találtam ki ezt a kamu-pár dolgot, hogy közelebb kerülhessek hozzád.- a szemeivel a földet vizsgálta így nem láttam teljesen az arcát. Lassan felnézett rám és mosolyogva folytatta.- A te egy pontod azért jár, mert vannak forrásaim. És igazad volt. A kamu dolgokból mindig az lesz, hogy az egyik fél beleszeret a másikba. Viszont én ezt nem bánom.- hajolt olyan közel, hogy már éreztem a leheletét. Sokáig cikáztak a szemei az arcomon, majd már nem tette. Halvány csóknak indult. Aztán már nem csak egy csók volt. Akkor éreztem azt amit talán még soha. Egy különleges boldogságot.

Ott álltunk a Temze partján, egymást szorongatva, és csak néztünk ki a fejünkből a hosszasra sikerült "puszi" után, ahogy Zayn fogalmazna.

- Megfagyok.- motyogtam mire halkan felnevetett és mégjobban magához húzott.

Az autóba beszállva elindultunk haza, és a mai nap folyamán már sokadjára mosolyogtam el magam. Sokadjára voltam boldog. Nincs szomorú életem, de ez más fajta boldogság volt. És az egészet Lou-nak köszönhetem. Szóval, Köszi, Tomlinson. Feldobtad a napom. Ezzel együtt pedig az életem. Köszönöm.