One Way Or Another /One Direction FF./ [Befejezett]

25.

- Nem...- nyafogott Louis miután meghallotta az ébresztőmet.- Ki van zárva, hogy felkeljek...- nyomta a párnájába a fejét, és még motyogott egy ideig.

Mire rávettem magam, hogy kimásztak a kényelmes ágyból, ami csupán 2 éjszakára volt az enyém már eltelt 10 perc. A hajamat kifésültem, és megpróbáltam felfogni legalább a tetejét, hogy ne lógjon a szemembe, de ez bonyolultabb folyamat volt, mint amire számítottam. És én tényleg azt hittem a hosszú hajat nehéz kezelni.

- Mennyi az idő???- szólalt meg Louis tőlem alig 10 méterre.

- Öt.- néztem rá, ő pedig fájdalmas arckifejezéssel ült fel az ágyon. Tulajdonképpen elbénáztam 20 percet az életemből arra, hogy felfogjam a hajam. Végül sikerült, szóval fogjuk rá, hogy megérte.

- Nagyon korán van, nem gondolod?- kérdezte elnyomva egy ásítást.

- De gondolom, Louis. Csak tudod kettőnk között az a különbség, hogy én nem vagyok fent kettőig amikor tudom, hogy minimum fél ötkor kelek.

- Igen?! Szerinted nem aludtam eleget?!- nézett rám morcosan, és megint ásított egyet.- Jól gondolod, Payne. - túrt bele eleve kócos hajába amit annyira szeretek. Olyan imádnivaló. Rendben, leállok.

- Hát igen, felnőtt létedre eléggé... Hát... Felelőtlen..? Ja, felelőtlen vagy.- mosolyogtam rá.

- Most, hogy készen vagyunk, és van még 20 percünk, jó legyen tizenöt, mert le is kell menni...- tette hozzá.- A lényeg, hogy gyere ide.- ütögette még a mellette lévő helyet az ágyon.

- Louis Tomlinson, rendelkezésedre állok, miben tudok segíteni?- foglaltam helyet mellette.

- Hát... - gondolkodott el. Vagyis inkább csak úgy tett. Egy ideig türelmesen vártam, hogy kinyög valamit, de nem. Semmit nem szólt. Már készültem felállni, de akkor úgy döntött, hogy mégis megmozdul.
Kezei közé fogta az arcom, és ajkait az enyéimnek nyomta. Mohón falta őket, és nem nagyon akarta abba hagyni. Nincs kifogásom, félreértés ne essék. Pár perc múlva elváltunk egymástól és leplezett mosollyal bújtam oda hozzá. Többezerszer említhettem már, hogy mennyire jó az illata, de most valahogy máshogy hatott.

5:58-kor már a parkolóban álltunk a nálam alig több mint 10 centivel magasabb fiúval, és éppen azon nevettünk, hogy Harry olyan mint a mosott szar. Mi igazán jó barátai vagyunk Hazzá-nak. Komolyan. :)
Lassan mindenki megérkezett, és felszálltunk a turné buszra.

- Ugye mellém ülsz?- pislogott nagyokat Lou. Válasz képpen bólintottam egyet, és leültem mellé.

- Te, hogy a francba szedted össze magad? Nekem minimum kellene még 10 óra alvás...- motyogta félig álomban a göndör.

- Neked is csak azt tudom mondani, hogy feküdj le időben.

- Nem...- rázta meg a fejét kábán, és 10 perc múlva már csak a hangos, egyenletes szuszogását hallottuk.

- Mizu srácok?- jött oda hozzánk Liam.

- Megölelhetlek?- néztem a szemébe mire elnevette magát, és kitárta a karját, hogy öleljem meg. Felpattantam, és szorosan megöleltem a bátyám amit, már rég nem tettem meg. Hiányzott.

- Mi az oka annak, hogy most ölelgetsz?- szorongatott még mindig.

- Nem tudom... Ez csak ilyen random.- nevettem.

- Random? Igen?!- dörzsölte meg a fejem.

- Ne!!! Liam! A hajam, basszus!- suttogtam hangosan a Harry-re való tekintettel. Milyen kedves tőlem, nemde?

- Bocsi.- nevetett halkan, és mégegyszer összeborzolta a hajam.

- Kinyírlak...- morogtam, de a telefonom megzavart a szitkozódásban. Anya neve jelent meg a kijelzőn, így Liam elfoglalta a Louis melletti helyet én pedig befészkeltem magam Zayn mellé. - Szia, anya.- szóltam bele a készülékbe.

- Felkeltettelek? Nagyon sajnálom! Csak ez az ízé, üzenet helyett felhívott. Egy nagy rakás...- morgott. Hiányzik.

- Nem dehogy. Hatkor indult a busz, szóval... Szóval semmi képpen sem neked köszönhetem a korai kelést. Mondjuk nem vagyok egy sokáig alvó...- mosolyodtam el.

- Huh, megnyugodtam. Hogy vagy, kicsim? Minden rendben van? Tudom, hogy csak pár napja tart az egész, de annyira érdekel. - magyarázta.

- Hát... Nagyon klassz. Komolyan. Imádom! Annyira jól esik, hogy támogattok. De nem csak ti meg Liam, hanem mostmar a többiek is. Annyira jó. Vagy nem is tudom, hogy mondjam. Csomó üzenetet kapok, és... küldök majd képet róluk. Mondjuk... mindegy. Annyira hiányzol... Veletek mi újság?

- Alig vártam, hogy megkérdezd!!!- ujjongott. Az én anyukám. - Képzeld el, hogy ki megy a július első One Direction koncertjére! Hát én! Mármint meglátogatni titeket, meg a színpadon látni az én két csodás gyermekemet. Együtt. - ábrándozott. - Még gondoltam Mia is jöhetne, hisz régen találkoztatok. Tudom, hogy költöztek is, és mással voltatok mind a ketten elfoglalva, de most találkozhatnátok.

- Anya!!! Ez valami csodálatos! Mia?! Nem tudom mennyire vagy tisztába vele, de ő Harry exe. Ami nem gátol semmiben engem, de hónapokba telt neki, hogy kiheverje. Lehet, hogy én örülnek neki, de nem akarok rosszat Hazzá-nak.- magyaráztam.

- Te tudod, de mindenképpen jönni fog. Már le van beszélve. - Győzködött.

Anyával megvitattuk, hogy akkor Mia jön, de elég, ha Harry és ő csak annyit tudnak, hogy a másik itt van. Nem feltétlen szeretném, ha találkoznánk. Persze, ha ők azt szeretnék... semmi akadálya, csak nem akarok felesleges fájdalmat egyikőjüknek sem.

Álmosan ültem vissza az eredeti helyemre, és a pulcsim kapucniját magamra húzva néztem egy filmet. A laptopra csatlakoztattam a fülhallgatóm, majd miután Louis nagyon kíváncsi volt, hogy mit nézek ezért megosztottam vele.
Már a második filmet néztük aminek a felénél már alig bírtam nyitva tartani a szemem.

- Anne, ébredj. - nyomott egy puszit a homlokomra a mellettem ülő.- Vagy, ha gondolod aludhatsz még. Csak unatkozok.- mondta amire elmosolyodtam.

- Rajtam kívül még minimum öten vannak ebben a buszban, Louis. Mindenképp velem akarsz társalogni?

- Öhm... igen.- nevetett.- De, ha aludni akarsz akkor mindegy. Inkább elvagyok egyedül is.- mocorgott egy ideig aztán nyomkodni kezdte a telefonját, a már teljesen számára kényelmes pozícióban. Megdörzsöltem a szemem, és hozzá bújtam. - Ja, így mindjárt olyan mintha nem lennék egyedül. - mosolygott és szorosan magához ölelt a szabad kezével. Említettem már, hogy mennyire jó az illata? Olyan... Louis Tomlinson-szerű.
A következő pillanatban pedig már aludtam.