One Way Or Another /One Direction FF./ [Befejezett]

38.

A legjobb mondat ilyen esetekben az, hogy ,,ez nem az, aminek látszik" és, ha még valaki totál hülye is hozzá akkor, mondhatni tökéletes! Természetesen nem nézem a bátyám hülyének szóval, ott ültem továbbra is és lesütöttem a szemeim. Tökéletes. Ennél rosszabb már nem lehetek.

- Végül is... Ha jobban bele gondolok nem csaltatok meg senkit és a jó ügy érdekében tettétek...- magyarázta Liam. Milyen jó ügy?!

- Miről beszélsz?- húztam össze a szemeimet.

- Rólatok! 3 éve várom ezt a pillanatot! Köszönöm, Istenem!- tette össze a kezeit.- Mellesleg hagylak titeket beszélgetni, de kérem Bear-t!- vette ki az ölemből az alvó gyermeket. Most miért kell elrontania ezt a tökéletes pillanatot. A fiára gondoltam.

- Elveszed?- biggyesztettem le az ajkamat. Liam jót nevetett rajtam és felvitte a szobájába a kisfiút.

- Hát, igazából az én gyerekem és jogom van hozzá...- mosolygott.- Hagylak titeket!- lépet ki az ajtón.

- Fenébe...- suttogtam magam elé.

- Ennyire rossz társaság vagyok?- nevette el magát Louis, bár Freddie megzavarta a szórakozásában Az ég áldja a srácot! Gyorsan tárgyalt a kisfiával, majd felállt és pár perc múlva Freddie nélkül tért vissza,

- Hol hagytad? Elveszítetted a gyerekedet?!- néztem fel rá ő pedig hangosan nevetve megrázta a fejét és visszaült mellém.

- Az anyukájával van, tudod... Neki is van anyja meg apja, de én csak az egyik vagyok.- intett egyet az arcom előtt.- Visszatérve.

- Mihez térünk vissza?- ráztam meg a fejem.

- Van esélyem, nem?- mosolygott.

- Nincsen, Louis.

- Visszacsókoltál! Még szép, hogy van esélyem!- pattant fel a helyéről.

- Nem jelent semmit, mivel nem mondtam ki. Csak egy pillanat volt!

- Kétszer? Hülyének nézel, vagy magadat akarod becsapni? Csak szólok, hogy segíthetek észhez térni!- foglalt ezúttal velem szemben helyet.

- Egy szóval sem említettem, hogy van akár csak egy esélyed is!- mosolyogtam diadalmasan.

- Nem is kellett kimondd, elég a cselekedet.

- Ne is gondolj ilyeneket, mert nincs igazad!- húztam össze a szemeimet.

- Néha minden szónál többet ér a cselekedet...- hogy meri?

- Ne idézz a SAJÁT dalaimból, Louis!- morogtam.

- Pedig annyira jók...- pislogott kettőt.

- Akkor se idézz belőle!- motyogtam zavarodottan.- A te szádból nagyképűen hangzik.

- Ezzel mit akarsz mondani?- mosolygott rám. Talán elszóltam magam, remek!

- Semmit! Csak ne csináld!

- A szavak fájnak, a tettek magukba zárnak...- dúdolta az egyik dalom sorát.

- Nem! Ne csináld ezt!- álltam fel.- Nem vicces, Louis! Én legalább igaz gondolatok vetek lapokra.- morogtam igazából csak magamnak.

- Most azt mondod, hogy én nem igaz gondolatokat írok le? Hm?- állt szembe velem és összefonta karjait maga előtt.

- Nem, csak... öhm... Mindegy! Ne idézgess belőlük és kész!- forgattam meg a szemeimet.

- Az ígéret úgy jó, ha megtartjuk és nézz ránk! Hol tartunk most? Újból csak idegenek vagyunk!

- Fejezd be!- mordultam rá.

Nem is ő lenne Louis Tomlinson, ha nem folytatta volna. Ezt egészen sokáig csinálhatta és már mindent megpróbáltam, hogy befogja azt a rohadt nagy száját, de ez mégsem volt túl hatásos. Minimum fél órán át hallgattam a hülye idézeteit az ÉN dalaimból, amiket mellesleg róla írtam,de ezt nem kell tudja. Mondjuk, ha jobban bele gondolok mindenki tudja. Csalódottan fordultam felé és tehetetlenül széttettem a karjaimat.

- Mi az? Meguntad?- mosolygott rám. Őrülten aranyos a mosolya még mindig, de ezt nem fogom beismerni neki akkor sem, ha törik, ha szakad!

- Eléggé, de mindegy, mert úgyis folytatod szóval erről ennyit.- vontam meg a vállam.

- Rendben, abba hagyom.

- Köszönöm!- sóhajtottam.

- De valld be, hogy azért idegesít, mert az a személy dúdolja közvetlen melletted, akinek írtad.- mosolyodott el újból. Szívesen visszavágtam volna, de nem tettem mivel teljes mértékben igaza volt-nem túl meglepő módon. Csendben maradtam és megvontam a vállam.- Ezt egy igennek veszem.

- Jól van! Igazad van!- motyogtam.

- Miben nem?- kacsintott. Mikor lett ekkora az arca???

- Rohadtul idegesít, hogy szeretlek még mindig és nem voltam képes túllépni, pedig még azt sem mondhatom, hogy nem próbáltam! Annyira erőlködtem, hogy már nem ment az sem, hogy másra koncentráljak. Annyira el akartalak felejteni, hogy csak rád gondoltam! Gyerekesen viselkedtem!

- Most mondjam, hogy győztem?

- Nem győztél! Annak a játéknak rég vége van.

- Pedig úgy tűnik ez úttal én győztem!

- 3 éve vége van mindennek, ami köztünk volt és ezen nehéz lesz változtatni. Túlléptél, családod van én pedig csövezek itt, ha nagyon magányos lennék.- hadartam a lehető leggyorsabban.

- De nekem te vagy a családom... Te vagy az egyetlen maradandó, Anne!

- Nem vagyok az, mert egyik napról a másikra taszítottál el magadtól és had ne kelljen mondanom mennyire sokat bőgtem utánad! Fogadni merek, hogy a gyereked nem sírt még életében annyit amennyit én utánad. Egy kicseszett mondattal elrontottad a kedvem azon a cseszett reggelen!- lábadtak könnybe a szemeim.

- De nem az én ötletem volt fogd már fel!- tette a két kezét a vállaimra.- Nem akartam ezt tenni, csak veled lenni... Annyira elrontottam mindent és nem kérem, hogy bocsásd meg, de a megértésedért könyörögnék is, ha kéne.

- Én megértem, viszont nem akarom, hogy én vágjam tönkre a csodás életedet, és a családodat. Soha nem akarnék én lenni a zavaró tényező...

- Nem lennél, aki hibás az én vagyok! Az egyetlen dolog ami történne, ha visszajönnél az életembe az lenne, hogy újra boldog lennék! Kérlek, Anne..- suttogta a szavait erősen a szemeimbe nézve.

- De...- hát persze, hogy nem mondhatom végig. Milyen is lenne az. Lou, vagyis Louis saját szájával tapasztotta be az enyémet ezzel is elérve, hogy befogjam. Nem igazán mondok talán újat, de nem csak egy puszi lett belőle, akármilyen meglepő. Abban a pillanatban döbbentem rá, hogy tehetek bármit, de én Louis mellett szeretnék maradni és a tetteiből ítélve talán ő is így gondolja, de ez egy elég bizonytalan talán.

...

- Holnap a kávézóban reggel kilenckor!- ennyit mondott és elhagyta a házat. Meg sem lep ez a mondat, mire számítottam?! Ő Louis.

- Öröm volt megismerkedni veletek, köszi mindent!- ölelt végig mindenkit Briana.

Nyálas búcsúnak nyoma sem volt, hála az égnek! Erősen gondolkodtam, hogy mi is van köztünk Louis-val, majd arra a döntésre jutottam, hogy ez kiderül holnap abban a titokzatos kávézóban, ahova annyit jártunk kettesben a turné előtt is, majd a turné végeztével is addig, amíg el nem jött az a nap. Van esély arra az ,,örökkön-örökké, Darling!"-ra.

Csak talán nem vele. Lehet nem Louis Tomlinson az igazi, bár nekem túlságosan is úgy tűnik.

Sziasztok, remélem tetszett a rész! Egészen fura epizód (vagy mi) lett és a hangulatingadozásokról ne is beszéljünk! :)) Tudom, hogy gyorsan jött, de remélem elnyerte a tetszéseteket! Szerintetek Anne és Louis megbeszéli ezt a dolgot és így lesz Happy End a történet, vagy talán még nagyobb port kavarnak, mint eddig? Kommentben várom az ötleteket!
Ölelek mindenkit, eJulcsi <3