One Way Or Another /One Direction FF./ [Befejezett]

40.

A közönségre nézve egy kisebb büszkeség fogott el. Az én munkám van a háttérben. Keményen megdolgoztam azért, hogy itt ülhessek és a készülőben lévő albumomról beszélgessek James Corden-nel. Másodjára járok ebben a stúdióban eddigi életem során és nagyon remélem, hogy még sok-sok alkalommal lesz ehhez szerencsém, mivel egyszerűen imádom az embert! 

- Öröm volt eltölteni veled egy délutánt! Vár vissza a Late Late Show legközelebb is!- köszönt el James, majd vége lett az adásnak. Az én szeretett adásomnak, aminek egyik részéről sem maradtam le szívesen. 

- Az én barátom! Téged nem lehet nem szeretni!- tárta szét a karját a velem szembe sétáló Niall, akiről nem is tudtam, hogy itt lesz.

- Niall!- ugrottam a nyakába. Egy ideig szorongattuk egymást aztán hangosan nevetni kezdtünk. Senki sem tudja min, még mi sem. Talán csak a megszokás. 

- Este... izé...- motyogta. 

- Figyelek.- mosolyogtam rá.

- Gond lenne, ha vinnék magammal valakit?- a szöszi arca kissé piros árnyalatot vett fel, amin nem tudtam nem vigyorogni. Megráztam a fejem és emlékeztettem magam, hogy nem hívhatom szöszinek, mivel  már nem szőke. Pedig nagyon imádtam azt a haját is!

- Egy kérés!- mutattam fel a mutató ujjam.- Ne öltözzetek ki, mert nem lesz ott senki, meg semmi. Csak mi. Kérlek, ezt az egyet tegyétek meg.

- Megbeszéltük, szia!- ölelt meg újból és ment a dolgára. Igaz, nem is lehetett ott másért, minthogy valami dolga legyen, hiszen ő Niall Horan. 

...

- Te nem változtál semmit.- huppant le mellém Louis.

- Mire gondolsz?- csavartam fel a hajamat egy laza kontyba. Ezzel már 10 perce szórakoztam és nyolcszor próbáltam meg megcsinálni, mire végre sikerült. 

- Mindenre.- vonta meg a vállát. Mosolyogva végignézett rajtam, majd újból szólásra nyitotta a száját.

- Igen, ez lesz rajtam, ha nem tetszik küldök meghívót a saját otthonodba.

- Nekem jó, én szeretem a cuccaidat.- mosolygott még mindig. Mi ütött belé? Komolyan kérdem!

- Örülök neki, ha tetszik az elnyúlt, két számmal nagyobb és mellesleg tiszta pulcsim, meg a szaggatott farmerem, már csak azért is, mert nem vagyok hajlandó mást felvenni a mai nap alkalmával.

- Tudom, ismerlek egy ideje.- dőlt hátra. Persze, hogy ismer. 

Hangozhat ez akármennyire furcsán, nyálasan, vagy nyalizósan, de az igazság az, hogy ő volt az első barátom öt éve. Ő volt az első srác, akinek odaadtam egy darabot a lelkemből. Ő volt az első, akit nem akart kioktatni Liam-megtette-, őt kötelességének érezte, hogy kioktassa. Ezt mondjuk csak utólag tudtam meg, de nem bánom. Ő volt az első igazi szerelmem. Louis Tomlinson. Lehet ez is kicsit nyálas, de nem csak én adtam neki egy darabot a lelkemből, ő is megosztotta velem a sajátját. Nem vitt el a legdrágább éttermekbe, helyette elvitt gördeszkázni, vagy megpróbálkozott a foci tanításával, bár az utóbbival kevesebbre ment. Nem lettem egy jó játékos, de kipróbáltam. Nem hagyott aludni nyolcnál tovább, inkább beállította az ébresztőmet titokban hétre és a szoba közepén ugrálva várta, hogy felkeljek. Ígéretet tett, hogy leszokik a cigiről. Bírta három napig, majd csalódottan leült mellém és majdnem felrúgta az asztalt annyira ideges volt, hogy ez neki nem megy. Később pedig újból megpróbálta, de nem ment neki, ezért napokig került és nem akart a szemembe nézni, pedig tudta jól, hogy nem haragszok meg érte. Sosem haragudtam érte szimplán az egészsége miatt említettem meg neki a leszokás lehetőségét. Az első ember volt az életemben, aki megmutatta bármit megtenne értem-és talán az utolsó is. Annyi mindent tanultam tőle, hisz valójában ő egy csodálatos ember. Mennyi mindenen átment és mégis tud mosolyogni. Sokszor éreztem azt, hogy nem érdemlem meg és mennyire igazam volt. Az elvesztése után pedig szinte könyörögtem a telefonomban lévő képeknek, hogy törlődjenek maguktól, mert nekem nem volt erőm kitörölni őket. Talán olyat is megemlítettem a kijelzőnek, hogy ha kitörlődne a telefonból a sok közös emlék, akkor valami sugárzás által az emlékeimből is tüntesse el őket. Nem voltam rá képes, még most is ott van az első képünk, amin  nevetve ülünk azon az átkozott kanapén és a kávés bögrénket szorongatva figyeljük Harry zsonglőrködését az almákkal. A kép karácsony előtt készült pár nappal és mindenki teljesen fel volt dobva, hogy mi is fog történni az ünnepen. Nem történt semmi. Egy átlagos karácsony volt, amin megünnepeltük Louis szülinapját. Louis más ember, mint amilyennek gondolják, hibázni pedig bárkinek szabad. És igaza volt, mások kapnak több esélyt is  pedig sokkal durvább dolgok miatt mentek szét, éppen ezért adtam neki meg azt az új esélyt, amit megérdemel. Nem az ő hibája volt. 

- Megjöttünk!- csapódott ki az ajtó, és belépett az egész banda. 

Szó szerint. Liam próbálta csitítgatni Zayn-t, aki csak tovább szórakozott a többiekkel. A mellette lévő fiatal nő csodálatosan nézett ki, Z szerencsés! Liam magával hozta a kis családját, akikért oda-, meg vissza vagyok. Harry elhozta Gemma-t, akivel tulajdonképp még nem volt alkalmam személyesen is beszélgetni, de már többször írogattunk egy keveset. Niall oldalán is ott állt egy lány. Komolyan, annyira összeillettek! Milyen szemét lettem volna, ha nem hívom meg Briana-t, mivel mégis csak ő az anyja a kis Freddie-nek, mellesleg a második anyja ként kéne viselkednem, hisz Louis gyermeke.Fura életnek nézek én még elébe úgy érzem. Joga van itt lenni, úgy gondolom. Már egy ideje mindenki beszélgetett és telt is az idő rohamosan telt, majd csengettek. Amilyen gyorsan csak tudtam odamentem és amikor kinyitottam az ajtót szembe találtam magam azzal a valakivel, akinek a találkozása velem kissé megrémisztett,

- Szia, gondoltam beköszönök. Tudod... tartozok itt rajtad kívül másnak is magyarázattal. 

- Mia!- ugrottam a nyakába. Jó szokás.- Persze, gyere be! El sem hiszem, hogy itt vagy!

- Hát mégis itt lennék, teljes egészemben.- mosolyodott el halványan.

- Na ne szívass. - esett le Harry álla, basszus.

- Sziasztok, gondoltam mindenkinek jár egy magyarázat, hiszen egy ideig volt közünk egymáshoz. Nem is kevés...- mosolyodott el, gondolom az emlékek felidézése miatt.- Kezdeném Louis-val, Liam-mel, Zayn-nel, és Niall-el. Sajnálom, hogy nem köszöntem el, hogy szemét voltam a turnén, hogy meg kellett ismernetek azt az oldalamat. Komolyan sajnálom. Harry, nem akartalak soha megbántani. Az életem szarban volt és rajtad vezettem le, bár ez nem kifogás. Gondolom még mindig haragszol, vagy ha mégsem akkor akkorát csalódtál, hogy többet látni sem kívánsz. Mindjárt elmegyek, ne aggódj.- emelte rám a tekintetét.- Szeretlek, Anne. A gyerekkorom megmentője vagy. Mellettem voltál mindig és én mégis ellöktelek. Szörnyen sajnálom és remélem egyszer még szóba fogtok állni velem. 

- Én nem haragszom, megbocsátok!- emelte fel a kezét Hazz. Gondolkodás nélkül felemeltem a kezem én is jelezve, hogy egyet értek a göndörrel. Akik értették, azok ugyan csak így tettek, ami látszólag meglepte Miát. 

- Köszönöm.- biccentett. Hazza kicsit talán félénken lépett oda a lányhoz és ölelte meg. Talán mióta szétváltak nem láttam még ennyire... ilyennek. 

- Most meg is csókolod, vagy komoly szólnom kell?!- mérgelődött türelmetlenül Gemma. Nem különböznek ebben sem. Imádom őket. Harry stílusosan bemutatott a nővérének, majd tette amit ajánlott. Szófogadó. Jesszusom, mintha egy kutyáról beszélnék! Sajnálom, Hazz!

Happy End. Egy este amikor a csapat összegyűlt és más nem számított. Azon az estén elhatároztam, hogy boldog maradok és mondhatni egy "szerződést" kötöttem a házban lévőkkel arról, hogy a barátság ami köztünk van, az örökre szól. A fejemben lejátszódott, amikor nem hittem el Lou-nak, hogy van olyan, hogy örökkön-örökké. Talán épp ez volt az oka annak is, hogy annyira könnyen hagytam elmenni. Kilépni az életemből. Ő viszont erősen hitt bennünk, talán ennek köszönhetem, hogy itt van mellettem és éppen a kinyomtatott papírokat írja alá, miközben a cigijével babrál a szájában. 

- Örökkön-örökké, srácok!- ez volt a végszó, amire mindenki egyszerre ujjongott és tapsolt. Életem legszebb napja volt, soha nem felejtem el!