One Way Or Another /One Direction FF./ [Befejezett]

37.

《Anne Payne》

Imádom Bear-t! A világ egyik legjobb kisfiúja! Komolyan mondom, hogy egy kis csoda a fiú.

- Meglepetésem van, Anne!- vigyorgott rám Liam. Kérdőn néztem rá, majd tovább játszottam a kisfiúval.- Hát jó, ha nem érdekel Freddie.- vonta meg a vállát.

- Mit szeretnél mondani, Liam? Ugye nem azt amire gondolok?- kerekedtek el a szemeim. 

- Attól függ mire gondolsz...- vette ki a kezemből a kisfiát és mosolyogva megpuszilta a fejét.

- Halott vagy, Liam! Halott!- motyogtam az orrom alatt.

- Én megköszönném a helyedben!- dobott felém egy puszit.

Két Tomlinson a házukban? Ezt ő sem gondolhatta komolyan! És Freddie anyja úgy sem maradhat otthon, szóval ez nekem sehogy sem lesz kellemes. Íme az én formám.

- Payno!- hallottam meg Louis hangját. Nem akarok vissza menni, inkább viselkedek úgy mint egy tini, minthogy beszélgessek velük.

- Anne, jössz? Megjöttek Louis-ék.- kopogott halkan Cheryl. Isten ments, hogy lemenjek!

- De igen, fél perc. Nem akarok találkozni vele. Felkészülök lelkiekben. - sóhajtottam.

- Nem lesz gond, segítek, ha van valami!- mosolygott rám Cheryl.

- Rendben.- sétáltam mellé és ketten másztunk le a lépcsőn. 

- Sziasztok!- intet felénk Briana. Kedvesnek tűnik egyébként, csak ne attól a sráctól lenne gyereke aki nekem tetszik! Ez eléggé úgy hangzott mintha még 17 éves lennék. Néha amúgy is olyan vagyok, mindegy.

- Sziasztok!- ölelte meg őket Cheryl. Rendben, Anne. Túléled. Nincs baj.

- Helló!- mosolyogtam rájuk. Nagy erőt véve magamon öleltem meg a két vendéget és Freddie-re néztem. Ez a kisfiú is valami csodálatos! Elképesztően cuki.

- Szia, Briana Jungwirth!- nyújtotta felém a kezét a fiatal nő.

- Anne Payne!- fogtam vele kezet.

Elbeszélgettek a "felnőttek" én pedig a két kis sráccal játszottam. Meglepő módon sokkal jobb társaság a kicsikkel lenni, mint komoly témákról társalogni. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy végighallgassak egy újabb sztorit amit már ismertem.

- Liam, nem tudom mit akar Bear, de segíts!- néztem fel a plafonra miközben unottan hátra dőltem.

- Érett 21 éves létedre egész jól elvagy velük. Nem akarsz beszélgetni velünk egy kicsit?- mosolygott.- Addig elleszek velük.

- Nem, ne fáradj! Elég elmondanod, hogy mit adjak oda neki!- tiltakoztam.

- Természetesen.- biccentett.- Itt van, csak ne engedd, hogy sokat igyon belőle, mert rosszul lesz!- nyomott a kezembe egy cumis üveget és az ölembe tette a kisfiát.

- Köszi.- forgattam meg a szemem. Csendesen elvoltam, mint eddig is, de ez túl tökéletes volt.

- Gondoltam megnézem mi újság a bajnokkal. - lépett a gyermekéhez Louis.

- Bajnok?- mosolyodtam el.

- Aha, az én bajnokom! Nézz csak rá!- puszilta meg a fejét.

- Látom.- dőltem a falnak.- Milyen apukának lenni?- simogattam Bear fejét. Eszméletlen cuki.

- Nem rossz. Mármint én nem mondom, hogy hiba lenne, vagy nem hiányzik az életemből, de nem most és nem így képzeltem el. Csodálatos érzés, de valami hiányzik a napjaimból. Nem Freddie, mert vele amikor tudok találkozok, de van ami hiányzik.

- Mire gondolsz?- fordultam felé miután ő is leült mellém.

- Tudod Briana és én... hát... - vakarta meg a tarkóját. Jó szokása.

- Ti jól megvagytok, nem?- ráncoltam össze a szemöldököm.

- A médiában egész jól, igen. De az igazi állas szerint már kevésbé. Megvagyunk egymás mellett, nem szedjük szét a házat és még senki sem halt meg körülöttünk e miatt, de nem olyan a kapcsolatunk, mint amilyennek lennie kéne. Volt olyan is, de mondjuk úgy, hogy az csak egy ,,fellángolás" volt.- mutatott idéző jeleket az ujjaival.

- Ez érdekes, én azt hittem a kapcsolatok... más?- nevettem halkan.

- Hát ja, kicsit más mint amilyennek kéne lennie, de tudod utánad.. 

- Jesszusom, ne is folytasd!!!- kiáltottam fel.

- Utánad nem volt más, akivel jól éreztem volna magam.- mondta tovább úgy téve mintha meg sem hallotta volna az előbbi kérés szerűségemet.

- Elaludt?- néztem a mellettem ülőre miközben a fejemmel az ölemben hangosan szuszogó Bear felé böktem. Louis mosolyogva bólintott és jót szórakozhatott az arckifejezésemmel.

- Ezek szerint kedvel.- mosolygott továbbra is.- Mondjuk téged ki nem?

- Ez borzalmas volt, Louis!- nevettem el magam.

- Legyünk őszinték, rendben?- kérdezte úgy, mintha kicsit félne a választól. Nem szóltam semmit csak egy aprót bólintottam.- te szeretsz még?

- Tessék?

- Hallottad te azt nagyon jól!- mosolygott rám olyan ,,Louis Tomlinson vagyok és igen, jól hallottad" szerűen. 

- Erre nem válaszolok.

- Ezt igennek veszem.

- Ne vedd igennek, csak ha kimondom.- forgattam meg a szemeimet.

- Kérem a választ akkor!

- Ez egy nagyon gyenge talán, és nem nevezném szeretetnek.

- Akkor minek neveznéd?

- Egy beforratlan sebnek, vagy inkább egy hiányzó darabnak gondolnám . Semmi képen sem mondanám úgy, hogy én még mindig szeretlek. Az úgy hangzana, mintha 3 és fél évig azon törtem volna magam minden egyes nap, hogy én még mindig szeretlek.

- Ez most meglepett.- pislogott kettőt, majd összeszedve a gondolatait nagy levegőt vett.- Én viszont még mindig szeretlek.

- Jó vicc, nem.- ráztam meg a fejem.

- Hidd el nekem, hogy de. Minden egyes átkozott nap azon agyalok, hogy miért tettem. Elő volt írva, nem tehettem mást, de megbántam. Egyszer kellett volna nemet mondanom és nem tettem! Ennek köszönhető az is, hogy most itt ülök veled a földön és erről beszélgetünk, vagy mi.- mondta kicsit összezavarodva. Meg sem lepődök. Még én magam sem dolgoztam fel mit mondott.

- Bővebben?- mosolyodtam el halványan.

- Élvezed mi, hogy nem te kell beszélj?!- mosolyodott el ő is.

- Minden percét.

- Érdekelnek még a szabályok?- kérdezte kíváncsian.

- Ha nem tudnád akkor emlékeztetlek, hogy a te béna szabálymegszegéseid miatt ülünk a földön úgy, mint egy rakás szerencsétlenség.

- Jó látni, hogy ugyan az maradtál! Már csak azért is, mert ebben a dologban én sem változtam.- mondta vigyorogva. Ebbe meg mi ütött? Mire készülsz, Tomlinson? 

- Mit szeretnél mondani, Lou..?

- Annyira szörnyen sajnálom. Az egészet úgy ahogy van...- motyogta. Említettem már mennyire aranyos amikor zavarban van? Ha eddig nem tettem volna még meg akkor most megteszem, mivel most nagyon is zavarban van. 

- Már mindegy, de csak, hogy tudd, nem haragszom.- mosolyogtam rá.

- Mennyire reméltem, hogy ezt mondod majd!- suttogta, majd az ajkaimhoz hajolt. 

A hülye érzelmeim iránta nem szűntek meg, így mindenki számára egyértelművé vált, hogy abból, hogy közel hajolt egy kissé elhúzódott csók lett. Rohadt levegő hiány! Most szembe kell néznem a problémáimmal, meg Louis-val. Viszont ezt csak később kellett végre hajtanom, mivel életem szerelme-igaz, nyálasan hangzik, de ez az igazság- újból megcsókolt. 

- Rosszkor, rossz helyen srácok!- lépett be az ajtón Liam. Azt hiszem megszívtuk, Louis.