One Way Or Another /One Direction FF./ [Befejezett]

26.

Úgy döntöttem, hogy egy nyálas film megnézésével megünneplem azt, hogy külön szobát kaptam. Tökéletes ötleteim vannak, tudom.

- Bejöhetek? Van rajtad ruha? Vagy egyáltalán ébren vagy???- kopogtatott az ajtón Louis.- Mondjuk ha nincs rajtad ruha...- kezdte volna mire kinyitottam az ajtót és elnémult. Talán ő is azt látta jobbnak, ha nem folytatja ezt a mondatot.

- Neked is szia, Louis.- vakartam meg a fejem.- Igen képzeld, nagyon klassz egyedül lenni. Annyira jó! Nézhetek hangosan filmet anélkül, hogy beleszólnál, hogy mennyire nyálas!- ujjongtam.

- Ennek őszintén örülök, viszont én azért jöttem, hogy közöljem veled a még ennél is jobb hírt!- mondta lelkesen, majd dobpergést imitálva folytatta.- Tudsz jönni enni, van egy csomó kaja.

- A hasad az első?- nevettem el magam.

- Pontosan. Pici-poci.- ütögette még a hasát. Ha még lenne hasa, de egy szava sem lehet annak a hülyének.

- Egy szót se többet!- fogtam be a száját a kezemmel.

- Oké, értem. Éhes vagy?- kérdezte miközben a karomnál fogva vezetett ki a szobából.

- Nem vagyok...- néztem fel rá. 

- Minden oké?- érdeklődött, de megjelentek a többiek így nem válaszoltam.

- Kaja!- lépett mellénk Ni. Szőke tincsei égnek álltak, és álmos szemei megcsillantak, ahogy a sok ételre nézett. 

- Köszönjük, Niall...-nézte unottan az ír fiút Louis. 

Mindenki evett, csak én nem. Ott ültem velük, de nem volt kedvem hozzá. Mármint volt kedvem, hiszen így elég hülyén néztünk, de étvágyam az nem igazán volt.

- Anne, figyelsz?- csettintgetett előttem Zayn. - Föld hívja Anne-t!- beszélt tovább Zayn, mire végre ránéztem.- Jól vagy?- kérdezte. Az elmúlt egy órában ő a második aki megkérdi, és ez kiakaszt.

- Jól vagyok, igen. Felmegyek.- tettem le az eddig kezemben tartott poharat, és a szobámhoz mentem. Jól voltam, semmi bajom nem volt. Szimplán lefárasztott a sok buszozás, és az emberek. Már csak a létezésükkel is, nemhogy a jelenlétükkel. 

Lezuhanyoztam, felvettem az alvós cuccomat, majd bebújtam az ágyba, és a plafont bámultam egészen addig, amíg be nem sötétedett teljesen. Nem tudtam aludni pedig már igazán itt lett volna az ideje. A június vészesen közeledett. 4 nap választott el attól, hogy végre láthassam a szüleimet, és Miát. Meglepő, de már alig bírtam várni. Izgatott voltam, hogy annyi idő után milyen lesz vele találkozni. Aztán rádöbbentem, hogy alig váltottunk pár szót, ahhoz képest, hogy annó mennyire jó barátok voltunk. A legeslegjobbnak vallottuk magunkat. Hülye 12-14 éves gondolatok. Nem létezik olyan, hogy örökkön-örökké. Semmilyen értelemben. Egyszer mindennek vége lesz, és minden csak egy szép emlék marad. Egy hosszú, és fájdalmas szép emlék.

Az ajtó kinyitódott, és Louis lépett be rajta. Észre sem vettem, hogy a könnyek kicsordultak a szemeimből, de megtörtént. Rendben, ez túlzás. Feltűnt, csak nem akartam vele foglalkozni. A kék szemű fiú behúzta a függönyt miután feltűnt neki, hogy nem csináltam meg. Felkapcsolta a lámpát ami halvány fényével bevilágította az egész szobát, köztük az én könnyes arcomat is. Louis aggódva ült le az ágyam szélére, én pedig csak tovább ültem az ágy közepén, úgy, mint 2 perccel ezelőtt. 

- Akarsz róla beszélni?- fordult végül felém. Megvontam a vállam, és továbbra is, csak a gyűrött lepedőt bámultam. A szemeimből továbbra is folytak a könnyek aztán megszólaltam. 

- Egyszer mindennek vége lesz.- emeltem a tekintetem a kócos fiú irányába, és akkor jöttem rá, hogy nem érdemlem meg. Túl jó nekem.

- Miről beszélsz?- fogta meg az arcom, és hüvelykujjával letörölt egy-két könnycseppet.- Ne beszélj hülyeségeket!- mondta fájdalommal teli arccal. 

- Nem létezik olyan, hogy örökkön-örökké...- mondtam alig hallhatóan, és akadozva.- Az egész egy kitalált dolog, sosem volt igaz.- bámultam még mindig a rohadt lepedőt.

- Miért ne létezhetne?!- kérdezte.- Ha valamit nagyon akarsz akkor létezhet! És tudod, én ezt nagyon akarom, hogy létezzen.- emelte fel az arcomat, így a szomorú tekintete még inkább csüggedté tett.

- Te úgy gondolod, hogy létezni fogunk örökkön-örökké?- szipogtam. Hosszú másodpercekig nem szólalt meg.- Mondj valamit, Louis!- döntöttem a fejem a mellkasának. A szemben ülő fiú szorosan ölelt, és nem igazán akarhatott elengedni.

- Nem is kérdés, Anne. Sosem volt, és nem is lesz az.- simított végig a hátamon.

- Azt mondta örökkön-örökké, de most nincs itt. Az utolsó volt akit elakartam veszíteni, és még sincs itt... Elköltözött, és hiába jön ide 4 nap múlva, ha már nem a régi!- már teljességgel sírtam, és kénytelen voltam levegőért kapkodni. Borzalmas érzés volt. Nem volt szokásom sírni, és a szokatlan érzéstől megrémülve kapkodtam levegő után.- Rohadt 16 év... rohadt 16 év megy a süllyesztőbe.- dadogtam.

- Anne, nem megy semmi a süllyesztőbe. Rendbe hozzátok. Tudom.- nyomott egy puszit a hajamba. Érezni akartam az illatát, de nem ment. Tele volt az orrom a sírástól, és lehetetlennek éreztem, hogy orron keresztül levegőt vegyek.- A mi kapcsolatunk pedig... az pedig végkép nem megy a süllyesztőbe! Ez egy olyan dolog ami egy életre szól.- mondta még mindig szorosan ölelve.

- Ígéred, hogy örökkön-örökké?- emeltem fel a fejem, és a gyönyörű szemeibe néztem. Imádom a szemeit, annyira csodásak.

- Ez nem kérdés, Darling.- puszilta meg a homlokom.

Percek teltek el, én pedig kifújtam az orrom, és visszaültem a fiú mellé. 

- Nem láttalak még sírni, de kérlek ne tedd. Borzalmas látvány.- simította meg az arcomat.- És még valami. Nem tudom honnan jöttek a gondolatok, de ígérd meg, hogy többet eszedbe sem jut. Annyira szeretlek, Anne. Soha a kibaszott életben nem akarlak elveszíteni, és fogd fel, hogy az örökkön-örökké létezik. Létezik, ha elég erős vagy hozzá. És én nagyon jól tudom, hogy te elég erős vagy. Sosem kételkednék benne.

- Létezik, Lou.- szorítottam magamhoz.- De csak akkor, ha te is benne vagy. Nélküled nincs olyan, hogy ˝ örökkön-örökké ˝.- újból a mellkasának nyomtam a fejem, és beszívtam a kellemes illatát. 

Haragudtam magamra, hogy belekevertem a hülye gondolataimba, amik hamar jöttek, bár eltűnni már nem akartak. Egy ideig még egyszer-egyszer fellibbent előttem, és próbált magával húzni a mélybe, de nem sikerült. Louis egész éjszaka ott volt mellettem, és ez egy ponton megnyugtatott.