Kabala (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⩸Nyolc⩸

Mint kiderült, Yu Ziyuannak másnap halaszthatatlan dolga lesz, ezért Wei Yinghez hasonlóan, egy nappal korábban ment el meglátogatni unokáját, de próbálja úgy csinálni, hogy a születésnapi partin ott legyen. Yu asszony csupán egy pillantást vetett Wei Yingre, de az az egy is elég volt ahhoz, hogy Wei Ying ne érezze magát odavalónak. Megölelte shijiéjét, átadta ajándékát Jin Lingnek, aztán még egyszer és utoljára szoros ölelésbe fogta Jiang Yanlit. Munkára hivatkozva gyorsan vette cipőjét és útját a lépcsőn lefelé. Keserűen sóhajtott. Nagyon szeretett volna shijiével beszélgetni, még azt a páva férjét, Jin Zixuant is elviselte volna, ha együtt lehet vele és kicsit Jin Linggel. Tíz percet sem tudott ott tölteni, ez pedig igencsak fájó tőrként forgott Wei Ying szívében, amennyit látja a fiatal nőt. Bárhogy is, Yu Ziyuan Jiang Fengmian felesége, ők ketten pedig shijie és Jiang Cheng szülei. Yu Ziyuan nem szereti Wei Yinget, ezt Wei Ying jól tudja, mindig is jól tudta, de akkor is eltűrte az évek alatt jelenlétét családja életében, még ha nem szótlanul.

Gondolataiba gabalyodva ment előre, körül sem nézett, csak aki elé került, kikerülte. Fiatal a nap, eléggé ahhoz, hogy visszamenjen az üzletbe. De nem volt kedve hozzá. Pontosabban türelmét nem érezte, hogy lenne annyi, amennyivel este hétig kihúzza. Gondolta, hazamegy, kitakarít, talán néhány csekket befizet, előre megfőzi a vacsorát, az is lehet, hogy bevásárolni is elmegy. Igen, ezt fogja tenni. Ritkán látja shijiét, ahogy Jiang Chenget is, de még fogja látni őket, találkozni fognak, és örül most és örülni fog akkor is, hogy még ha Yu Ziyuan számára nem kívánatos személy, megismerhette a gyerekeit, akik családtagként tekintenek rá. 

Hirtelen egy erős kéz ragadta meg karját és rántotta hátra. Wei Ying tágra nyílt szemekkel fordult meg, felkészülve a legrosszabbra, hogy valakinek böki a szemét és le akarja teríteni. Meglepetésére, Lan Zhan résnyire húzott aranyszemeivel nézett farkasszemet, amik mintha egy pillanatig idegességet, dühöt tükröztek. 

- Lan Zhan? - lepődött meg Wei Ying, magyarázatra várva. 

Lan Zhan elengedte Wei Ying kezét és kissé oldalra nézett. Wei Ying követte a tekintet irányát. 

- Piros - mondta Lan Zhan. 

- Hupsz - szökött ki Wei Ying száján. 

Valóban. A lámpa piros. Hirtelen kirázta a hideg a gondolattól, hogy még egy-két lépés és emberi palacsintává válik, ha Lan Zhan nem húzza vissza. 

- Hupsz? - ismételte a második jáde, és a mély hangjában fellelhető él túlment azon, hogy nem vágja el a meleg vizet se. Ez pedig ijesztőbb benyomást keltett a palacsintává válás gondolatánál. 

- Hupsz - ismételte bizonytalanul. - Hálás köszönetem, Lan-gongzi! - hajolt meg gyorsan Wei Ying, és már azt nézte, merre van a legrövidebb menekülő útvonal. 

Wei Ying valamerre mutatott, nem is figyelte merre. 

- Nekem most... mennem kell! - mondta. 

- Arról jöttél - mondta szárazon, rendezve arcát, eltüntetve a pillanatnyi feszültséget.

Wei Ying összeszorította ajkait miközben ujjai mutatása irányába nézett. 

- Igaz - ismerte el. - Csakhogy átvertelek! Arra - mutatott az ellenkező irányba, amerre át akart kelni - kell mennem! 

- Mn - mondta Lan Zhan. Wei Yingnek nem sikerült olyan meggyőzőnek lennie, mint amennyire szeretett volna az lenni. 

- Á, és már zöld is a lámpa! - látta meg zöld reményfényét. - Hálás köszönetem, Lan Zhan, most mennem kell! Szép napot! 

- Wei... 

De Wei Ying már futásnak eredt, nem hallotta.