Kabala (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⩸Tizenhat⩸

Wei Ying lépései fáradtak voltak nap végére. A Jiang Chenggel való beszélgetés kimerítette, és bár nem fárasztó fizikai vagy szellemi munka a virágüzletben dolgozni, a munka az munka. A munka pedig fárasztó tevékenység. Hazafelé kitérőt tett, beugrott egy régről ismert kisboltba, ahol olcsón tud venni Császár Mosolyának nem vészes másolatát. Az igazi túl drága, de annyival finomabb is. A legjobb! Kezében tartva az energiaitalos doboz méretű fehér, félig átlátszó csepp formájú üveget, kibontotta és elindult. 

Otthon Lan Zhan teázott a nappaliban, közben könyvet olvasott. Wei Yingnek meg sem kellett néznie a borítót, hogy megjósolja, biztos valami halálosan unalmas olvasmány lehet, ami a legtöbb ember polcán csak porfogó dísz. 

- Lan Zhaaaaan, megjöttem! - integetett befelé menet Wei Ying. 

Lan zhan lerakta az üvegasztalra immáron üres teáscsészéjét. Könyvébe egyszerű sötétkék jelzőt tett, majd becsukta és azt is az asztalra helyezte. 

- Üdv itthon - köszöntötte Lan Zhan. 

Wei Ying lehuppant Lan Zhan mellé. Végül csak nem bírt a vérével, pillantást vetett a könyvre. "Erények kézikönyve. Miért jár valakinek tisztelet?"

Erények kézikönyve? Lan Zhan, te magad vagy a kézikönyv!  - gondolta Wei Ying. 

A könyv legalján, nem túl feltűnően, egyszerű betűtípussal, ott díszelgett a könyv szerzőjének neve: Lan Qiren. Wei Ying nem kommentálta semmilyen módon, hogy valamiért... ki tudja miért, nem lepődött, hogy egy másik Lan írta. Wei Ying fogta a Császár Mosolya másolatát, levette fekete műanyag kupakját, és nagyot ivott belőle. 

Lan Zhan összevonta szemöldökeit. 

- Tilos alkoholt fogyasztani. 

- Felírva a többi közé - mondta, aztán újabb korttyal könnyített az üvegen. - Nem csatlakoznál inkább? - ajánlotta Wei Ying. - Ketten inni érdekesebb! 

- Mn - ráncolta Lan Zhan a homlokát. 

Wei Ying szabadkezét megadva emelte. - Ha nem, hát nem. Ch, komolyan, Lan Zhan, annyi szabályotok van, hogy kőfalon kéne számontartani! 

Rövid hallgatás után Lan Zhan csendesen, de magabiztosan mondta. 

- Kőfalon vannak írva, a családi házban. 

Wei Ying ijedtében félrenyelte az alkoholt és heves köhögésbe kezdett, előre dőlve. Lan Zhan megveregette a hátát, Wei Ying fejrázva emelte kezét Lan Zhan felé. Lenyelte az alkoholt és Lan Zhanra meredt. 

- Komolyan, egy egész kőfal?! 

- Mn - bólintott. 

Lan Zhan kivette Wei Ying kezéből az üveget. 

- Nincs alkohol. - Nem kérdezte. Kijelentette. Egy olyan határozott kijelentés volt, amitől Wei Yingnek kedve támadt világgá szaladni. 

Sebaj, holnap is lesz nap! - gondolta. Valójában olyan sértettség ködösítette elméjét, mint egy gyereknek, akinek elvették új játékát

Wei Ying másik világban lebegve érezte magát új felújított szobájában. A duplán új dupla élvezetet jelent! Az átalakított vendégszoba tükrözte Wei Yinget - na nem a fejében lévő sötétséget. Elővette a műanyag szatyrot és kivette belőle a fekete függönyöket. Következett a magától értetődő probléma, ami Wei Yinget csak akkor érte el. Fel is kell raknia. Hogy ez miért jelent gondot? A szoba nagy és tágas. Nem volt benne biztos, hogy sámlin vagy széken állva eléri. Mivel a forgószékre nem akart ráállni, ennyire ő sem bátor, és a lakásban csak egy kislétra van, nem maradt más választása, az ablakpárkányra állt. Rétestésztaként nyújtotta magát, így sem ért célt, több centi hiányzott, hogy egyáltalán ujjai a karnis közelébe érjenek. Wei Ying apait-anyait beleadott, de a fenébe is, nem elég magas. Így is vékony jégen táncolt, mégis megkockáztatta, hogy lábujjhegyre áll. Nem is lett volna rossz rögtönzött ötlet, ha nincs rajta zokni. Várható volt, ami történni fog. 

Zoknival fedett talpa lecsúszott a párkányról, elvesztve egyensúlyát dőlt és esett a padlóra nagyot csattanva. Kiskorában és fiatalabb korában is megmutatkozott vakmerő természete, amik nem kímélték az esésektől, törésektől, különböző színű zúzódásoktól, időnként vértől sem. Száját szorította, csak rövid életű, halk nyöszörgés hagyta ajkait. 

Egy perc sem telt el, Lan Zhan kopogott a csukott ajtón. 

- Wei Ying, történt valami? - kérdezte Lan Zhan az ajtó mögül. 

Wei Ying feltápászkodott. Kicsit szisszent a friss fájdalomra a jobb karjában, de néhány dörzsölés után elvette kezét, mintha semmi nem történt, mosolyt varázsolt, aztán ajtót nyitott. 

- Történt valami? Csattanást hallottam. 

- Ah, Lan Zhan. Szükségem lenne a segítségedre. 

Lan Zhan várakozva nézett, míg végül Wei Ying elmondta, végtelenül hálás lenne, ha lenne olyan kedves kölcsönözni a magasságát és felrakni a függönyeit. Lan Zhan kérdezte, a függönyök felrakásának van-e köze a csattanáshoz. Természetesen, Wei Ying nem vallotta be! Tagadta, tagadta és tagadta. Ennél is természetesebb, hogy Lan Zhan nem hitt neki. 

- Tilos hazudni - mondta. - Megsérültél? 

- Agh, itt mi nem tilos? - forgatta szemeit Wei Ying. - Teljesen, teljesen jól vagyok, Lan Zhan. Csillagszórózik bennem a fiatalság ereje! - húzta ki magát büszkén, és ha a fene fenét eszik, akkor se fog nyöszörögni a mozdulat közben. 

Lan Zhan Wei Yingre hagyta, de arcán tükröződött hitetlensége. Lan Zhannak a kislétrára állva gond nélkül emelkedett a karnishoz és rakta fel a függönyöket mindegyik ablak elé. Wei Ying hálásan megköszönte, aztán nem illik vagy nem illik, elvégre Lan Zhan lakása, Wei Ying kitessékelte mihamarabb Lan Zhant a szobából, aztán magára zárta az ajtót. Az emlékeztetőre, miszerint vacsorázni kell, Wei Ying mondta, nyugodtan egyen, ő nem éhes, sokat evett ebédre. 

Muszáj volt hazudnia. Jobb karja átkozottul fájt, biztosra vette, hogy holnapra ismerős zúzódás jelenik meg rajta, ahogy abban is biztos volt, hogy rövidesen egy ideig eltűnik a fájdalom, és holnap a zöld folttal együtt visszatér. Kibírja. Volt már rosszabb. Ahhoz nem volt elég tűrőképessége, hogy vénemberes nyöszörgéssel ülje a vacsorát. Na meg, nem mintha nem lenne étvágygerjesztő az algaleves és a reszelt répa sült gombával és hallal, mert de, nagyon is, valakinek biztos. Wei Ying gyomra lótusz sertésborda levesre vágyott. Minden étel közül a világon az a kedvence, és úgy, ahogy Shijie csinálja. 

Wei Ying felsőtesttel előre dőlt ágyára, átölelve párnáját. 

- Túl korán van - gondolkodott hangosan. És még mindig nem vett órát a falra.