Kabala (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⩸Hét⩸

Wei Ying ásítva tette ki az üzlet elé a virágokat, közben bent Xie Lian felsöpört. Wei Yingnek sosem ment egyszerűen felkelni, nem kilenc előtt. Ah, bármennyire nem szeretett iskolába járni, a nyári szünetek sokáig alvása azon a listán szerepel, amiért jó dolog az iskolának nevezett börtön. Sok fölösleges információ. Jól tudja, ugyanis osztályelsőként végzett a gimiben, mindent megtanult amit tanítottak. Az más kérdés, hogy meg is jegyezte-e. 

Bement az üzletbe és leült az egyik székre a pult mögött. Xie Lian két kávét hozott ki, egyiket letette az ásító Wei Ying mellé, aki hálásan megköszönte, a másik bögréből óvatosan belekortyolt. 

- Jól sikerült a tegnap? - kérdezte Wei Ying. 

- Nagyon jól! - felelte élénken Xie Lian. - És itt, nem volt semmi baj, ugye? - ült le Wei Ying mellé. 

- Minden a legnagyobb rendben ment! - mondta vidáman. - Kaptunk néhány megrendelést, megcsináltam néhány esküvői csokrot, a kisebbeket, és nem kevesen jöttek be vásárolni. Zárás után felsöpörtem, ellenőriztem minden zárat, bezártam, kulcsot elraktam, amit most reggel az irodád asztalára tettem. Á és eljött Lan-gongzi, vett egy szál csuporkát. Nem hittem, hogy visszajön.

- Remek - bólintott elismerősen Xie Lian. - Nem hittem, hogy ennyire belejössz. 

- Én sem - vallotta be. - Én és a virágok... 

- Nem volt egyszerű harc, való igaz - nevetett fel. Letette a félig üres bögrét maga elé és Wei Ying felé fordult. - Szépen megtanultad a virágokat és nagyon jól helytállsz a munkádban - mondta őszintén. - Ezért nem szidtalak le, amikor a kabalád a csokorba került. Kevés olyan lelkiismeretes dolgozó fordult meg itt, mint te. Ez pedig becsülendő. Legalábbis én így gondolom. 

Wei Ying hálásan elmosolyodott. Nem csupán azért, mert Xie Lian, aki tényleg profi a dolgában, megdicsérte, hanem azért is, mert lehetőséget adott neki, annak dacára, hogy tényleg semmit nem tudott a virágokról. Csak azt tudta mondani, hogy keményen fog dolgozni, és ez neki elég volt ahhoz, hogy megadja az esélyt. Ezért nem tud elég hálás lennie neki. És bár tegeződnek egymással és néha úgy mozdul Wei Ying, ahogy nem kéne, kissé trehányul, nagyon tiszteli Xie Liant, mint embert és mint főnököt. 

- Jól emlékszem, ma te mész el hamarabb? - kérdezte Xie Lian. 

- Igen! Shijie fia holnap lesz hároméves. 

- Lehet nem illő kérdés, de ha holnap lesz hároméves, nem holnap kellene elmenni hozzájuk? 

Wei Ying mosolya kissé megremegett, aztán sóhajtott. 

- Sajnálom! Nem az én dolgom - emelte fel bögréjét Xie Lian, és egy nagyot kortyolt. 

- A család aki befogadott, Yu asszony nem kedvel túlságosan. Tisztelettel tartozom mindegyikük felé. Nem akarok gondot okozni neki, ezért inkább ma megyek felköszönteni és odaadni shijie fiának az ajándékát. 

Xie Lian megveregette Wei Ying hátát. 

- Jó gyerek vagy - mondta Xie Lian. 

- Mintha te öregember lennél - mosolyodott el halványan Wei Ying. 

- Nos, a te huszonegy életéved mellett az én friss huszonhetemet kicsit tényleg annak érzem - vallotta be szórakozottan. Rövid kortynyi szünet után folytatta. - Tízkor mész? 

- Igen - bólintott. 

- Köszönöm, hogy segítettél a nyitásban. Elvégre, az egész napot kivehetted volna. 

- És még megcsinálok néhány csokrot, azzal megy is az idő. Az úgy jó, vagy inkább te szeretnéd és én maradjak elől? 

Xie Lian megrázta fejét. - Rendben van így. 

Wei Ying leugrott a székről, kezébe vette a bögrét és egy hajtással kiitta a maradékot. Xie Lian is végzett a sajátja tartalmával, ezért Wei Ying elvette az övét, amit Xie Lian megköszönt, és kiment elmosni, aztán eltűnt hátul. 

Xie Lian nyújtózkodott egyet. 

- Fáj a derekam - gondolta. A legfelső fiókból elővett egy hajgumit és lófarokba kötötte hosszú haját. 

Tíz órakor Wei Ying elbúcsúzott és izgatottan ment el. 

Tizenegyig jöttek-mentek a vásárlók. Voltak akik a csokrukért, mások egy szál virágért, megint más azonnal kérte, hogy készítsen Xie Lian csokrot születésnapra, névnapra, a lehető legolcsóbban. Tizenegy után tíz perccel, Xie Lian éppen kifújta magát, amikor megszólalt a csengő, valaki belépett az ajtón, teljes fehérségben. 

- Üdvözlöm! - köszöntötte mosollyal Xie Lian. 

- Jó napot - köszönt Lan Zhan. 

- Lan-gongzi, mit óhajt? 

Lan Zhan szemei gyors pillantást vetettek az üzletre, de nem a virágokra. 

- Egyedül van? - kérdezte. 

- Igen.

- Értem - biccentett illedelmesen a válaszért. Odament a csuporkák elé és kivett egy szálat, majd a pult elé sétált. 

Xie Lian ajkai játékos mosollyá görbültek, ahogy ránézett a virágra. 

- Szóval megint csuporka - mondta sejtelmesen. Lan Zhan elővette a pénzt és átnyújtotta Xie Liannek, aki kiállította a blokkot és átadta Lan Zhannak. 

- Köszönöm. További szép napot - hajolt meg enyhén, aztán félfordulatot tett meg, amikor Xie Lian a hangjával megállja késztette. 

- Lan-gongzi! - szólt utána Xie Lian. Lan Zhan megállt és visszafordult Xie Lian felé. - Wei Yingnek ma korán el kellett mennie, de holnap egész nap bent lesz. 

Lan Zhan alig láthatóan bólintott, aztán folytatta kifelé útját, kezében a csuporkával.