Kabala (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⩸Harminckilenc⩸

Lan második jáde aranyszempárja pontosan 05:00-kor nyitódtak a fehér plafonra. Kikelt a világoskék takarók közül és belebújt fehér papucsába. Természetesen elegáns mozdulataival vetette be ágyát, ami a hétköznapi cselekedet ellenére is olyan ámulatba ejtően hatott, mint a kucsinjának játéka. Hosszú ujjaival végigsimított a szöveten. Mindenhol sima, sehol egy gyűrődés. Szekrényéből kiválasztotta aznapi öltözetét, világoskék öltöny és nadrág, fehér ing és cipő, és világosszürke nyakkendő. Elvonult a fürdőbe felfrissíteni magát. Nem töltött bent húsz percnél, a saját kényelmes tempójában tette minden mozdulatát. Festői megjelenéssel lépett ki  fürdőszobájából. A konyhába érve, a hűtőből céltudatosan vette ki a hozzávalókat, és a szekrényekből és fiókokból az eszközöket. De még mielőtt bármit elkezdett, elővette fehér kötényét és magára kötötte. Első a ruha tisztaságának védelme főzés közben. Rápillantott az órára, még korán volt, fél hat múlt néhány perce. 

Hamar elkészült a hal és a rizs. Külön csinál hozzá zöldségeket, nem öntötte egybe a rizzsel. Egy kellemes reggelire eleget csinált, amely megfelelő energiát nyújt a nap kezdéséhez. A két-két tálkát lerakta az asztal két végébe, aztán két üvegpoharat vett le, azt hideg csapvízzel töltötte, és a tálak elé helyezte. A fiókból, tudta, hogy makulátlanok az evőpálcikák, mégis egyszer még megtörölgette őket, mielőtt asztalra rakta. Rápillantott a faliórára, néhány perce múlt hat. Levette kötényét és visszarakta a szekrénybe. Mindennel kész volt. Néhány perc csendes várakozás után még várt néhány percet. Csend. 

Lan Zhan lábai lassú léptekkel kerültek Wei Ying szobája elé. Semmi hang, minden néma. Kopogásra emelte kezét, ami nem ért ajtót. Wei Ying szempillantás alatt nyitott ajtót és torpant meg Lan Zhan jelenlététől, nehogy nekimenjen. Lan Zhan leengedte kezét. 

- Reggelt, Lan Zhan - ásította Wei Ying. - Ébren vagyok, ébren vagyok - motyogta, közben szeméből dörzsölte az álmot. 

- Mn. 

Lan Zhan bármeddig dörzsölhette volna szemeit, hiszen már nem álmodott. 

- Éhes vagyok! - jelentette be kócosan Wei Ying. 

- Kész a reggeli - mondta Lan Zhan. 

Wei Ying szája mosolyra görbült és vigyorrá vált. - Te vagy a legjobb, Lan-gongzi! 

Kikerülte Lan Zhant és gyors tempóban sietett először oda, ahová a király is gyalog jár, utána a konyhába, ahol már Lan Zhan ült az asztalnál a saját oldalán. Wei Ying nyújtózott, aztán leült vele szembe. Összedörzsölte tenyerét, vadász szemekkel nézve a halra és rizsre, figyelmen kívül hagyva az asztal közepére tett zöldséges tálat. Jó étvágyat kívánta, és elkezdtek enni. 

Az első néhány falat után Wei Ying megszólalt. 

- Ah, Lan Zhan - törölte le képzeletbeli könnycseppjét -, túl jó vagy hozzám. Ez mennyei! - Magában tartotta a késztetést, hogy megemlítse az olcsó, poshadt és szappan ízű instant leveseket, amiket az elmúlt közel két hétben fogyasztott reggelire és vacsorára. 

Lan Zhan némán, de örömmel fogadta a bókot. 

Wei Ying tovább beszélt a falatok között, örömtelien, szomorkásan, izgatottan, hadarva, túl gyorsan, de érthetően, egy-egy szóra lassan, hogy kihangsúlyozza. Lan Zhan érezte, hogy az űr amelyik Wei Ying távozásával keletkezett, eltűnt, mintha ott se lett volna. De ott volt, és mert Lan Zhan megtapasztalta, milyen rossz érzés, eszébe se jutott rászólni Wei Yingre, hogy étkezés közben tilos beszélni.