Kabala (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⩸Huszonegy⩸

Reggel Wei Ying Lan Zhan előtt ébredt. Nem volt nehéz, alig hunyta le a szemét, felkelni áldásnak felelt meg. Senki nem látta, hogy hamis vagy ideiglenesen felderült mosolyra görbítse ajkait. Saját magának bevallhatta, mérhetetlenül zavarta, hogy Lan Zhan hatalmas figyelmessége vegyült a miatta elszalasztott lakások történetével. Wei Ying nem gyermek, képes saját döntéseket hozni. Csak mert szórakozottként viselkedik nagyrészt, nem jelenti, hogy nem tudja mit csinál. Wei Ying az utolsó, akinek ha lenne elég pénze, jobb lakást bérelte. De ez nincs így. Nem él a Jiang család vagyonán, már nem, amióta vállalta, hogy elköltözik és egyedül tartja el magát. Lan Zhan ébredési ideje miatt, jóval azelőtt elkészült, hogy az óra ötöt ütött. Gondolta, kivesz valamit a hűtőből, már nyitotta is, elfelejtve, ez nem a saját hűtője, hogy olyat talál benne, amit csak úgy ki lehet venni és út közben eszegeti. De a hűtő már nyitva volt, és nem csukódott be rögvest, ugyanis Wei Ying szeme megakadt a legfelső polcon, az átlátszó fóliával fedett teli tányéron. Hófehér rizs és fűszerektől vörös hús. Wei Ying ajkai "o"-t formáltak. Tekintete pillanatra megenyhült. Egészen biztosan neki csinálta Lan Zhan. Wei Ying gyomra megkordult.

- Csönd! - szólt rá suttogva. 

 Wei Ying elrántotta tekintetét. Elengedte a hűtőajtót, ami aztán magától csukódott be. Rápillantott a konyhai faliórára. Megpördült és gyorsan cipőjét vette. Nemsokára öt. Saját magát meglepte, milyen halkan... nem is halkan, teljesen hangtalanul zárta be az ajtót! 

Lan Zhan pontosan 05:00-kor nyitotta szemeit, s bár elegendő időt töltött pihenéssel, fáradtnak érezte magát. A fürdőszobába menet lassú pillantást vetett Wei Ying szobájának csukott ajtajára. Bizonyára alszik, gondolta Lan Zhan. Wei Ying hétköznap hatkor szokott kelni. Lan Zhan Lan vérében izzott a késztetés, hogy szabályok szerint kezdje a napot, de muszáj volt elvetnie. Wei Ying nem Lan, nem úgy nőtt fel, hogy este kilenckor takarodó és reggel ötkor kezdi a napot. Tényleg nem volt joga felébreszteni. Csendesen elvégezte reggeli előkészületét, lefürdött, felöltözött, aztán könnyű reggelit készített két személyre. Többféle gyümölcsöt tisztított meg, amelyik kellett, meghámozta, és megfelelő méretűre vágta, végül két átlátszó üvegtálba tette és lerakta az étkezőasztalra. Két poharat is elővett, azokba narancslevet facsart. A fiókból két villát vett elő és tette a reggeli napfényben megcsillanó tálkák mellé. Lan Zhan hat órakor asztalhoz ült és várt Wei Ying ébredésére. Fejében végigvitte, mi lesz aznap a cégnél. Hamar a végére jutott, elvégre mindennel tisztában van és eddig nem merült fel semmi váratlan, ami zavart okozhat. Negyed hétkor Lan Zhan már az órára pillantott. Fél hét után néhány perccel már felállt az asztaltól és Wei Ying szobája elé ment bekopogni. Wei Ying szeret sokáig aludni, ezt ő maga mondta, és tanúbizonyságot mutatta vasárnap a kilenc órás kelésével. Gondolta Lan Zhan, talán elaludt, talán nem fog magától időben felébredni. Wei Ying komolyan vette a munkáját, és azt is, hogy időben ott legyen, így ha elaludt, siettséggel telne a reggele és talán elfelejtene valamit. 

Wei Ying nem hallatott semmilyen hangot vagy mozgást bentről. Lan Zhan újra kopogott. Nem jött válasz. Néhányszor nevén hívta, de hiába, nem felelt, ezért elnézést kérve nyitott be. Pillanatra megrándult az arca, aztán rendeződött. Wei Ying már elment, nem tartózkodott a lakásban 

Wei Ying sokat bóklászott a fokozatosan egyre forgalmasabb utcákon. Kevéske pénzéből út közben reggelit vett, valami olcsó, ízetlen, gyümölcsös pékárut. Evés közben akaratlanul is az jutott eszébe, Lan Zhan főzése egyszerű és unalmas, legalábbis a vacsorák, a reggelik viszont nem rosszat. Hiányzott Lan Zhan főztje. Nyitás előtt a virágüzlet előtt volt, egyszerre érkezve a ragyogó mosolyú Xie Liannel, akinek hálás volt Wei Ying, hogy nem kérdezett a tegnapról. Komótosan kipakoltak az üzlet elé, végül a táblát megfordították. Hivatalosan is elkezdődött a nap. 

Xie Lian hátul néhány nagy megrendelést csinált, addig Wei Ying elől tartotta az egyelőre nem túl véres frontot. Alig néhány jöttek, közülük sem mindenki vásárolt. 

Tizenegy felé Wei Ying néhány levágott virágszárat birizgált mutatóujjával. A felmosóval szenvedélyes táncot folytatott volna, csak történjen már valami. Meghallgatásra talált. Az ajtó fölötti csengő jelzett, vásárló érkezett. Wei Ying felpattant a székről és mosolyogva emelte fejét. 

- Szép jó napo... - köszönt a vásárlónak, aztán bent maradt a vége. 

Lan Zhan némán nézett Wei Yingre, nem köszönt és nem is hümmögött. 

- Lan-gongzi, miben segíthetek? - kérdezte rémisztően udvariasan, lelkesedés nélkül Wei Ying. 

Lan Zhan körülnézett, végül a szeme a műanyag virágcserepes virágoknál, pontosabban az egyiknél állapodott meg, mintha pont azt kereste. Odament, elvette az egyiket, és letette mutatóba a pultra. 

Wei Ying bólintott. Kiállította a blokkot és az asztalra csúsztatta Lan Zhan felé, aki közben már lerakta a pénzt. Nem kérdezett rá Wei Ying, ezúttal miért nem csuporkát vagy szikla ternyét választott, hanem bíbor jácintot*. Kicsit Lan Zhan felé tolta cserepet. 

- További szép napot, Lan-gongzi - mondta Wei Ying. 

Lan Zhan nem mondott semmit, egyáltalán mozdult, csak nézett Wei Yingre, aki nem tudta hova tenni, és már kezdte furcsán érezni magát. 

- Lan Zhan? - nézett várakozóan Wei Ying. 

Lan Zhan megmozdult. Jobb kezével megfogta a kicsi cserepet. Wei Ying azt hitte, Lan második jáde fogja és megy. Ennél nagyobbat nem tévedhetett. Wei Ying felé nyújtotta cserepet tartó kezét, és azt mondta: - Sajnálom, nagyot hibáztam. 

 Wei Ying szemei elkerekedtek a döbbenettől. Lan Zhan, Lan-gongzi, Lan második jáde, felé nyújt egy kis cserépnyi bíbor jácintot. Nem is vette észre, hogy egy percig biztos lefagyott és nem reagált. A fehér öltönyös jégcsap, érzelemmentes arccal egy cserép virágot nyújt. Hát milyen látvány ez, ha nem komikus?! Szóra akarta nyitni száját, ehelyett ajkai megremegtek, arcába vér szökött, és végül őszinte nevetésben tört ki. 

*Bíbor jácint szimbolizálja: sajnálom, szomorúság, kérlek, bocsáss meg.