Kabala (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⩸Harminc⩸

Lan Zhan felkeltette Wei Yinget hatkor, aki nem ellenkezett a fáradtság dacára, szó nélkül vette pólóját és szedte össze magát. Egy dolog hiányzott, pontosabban kettő. Kivette a kishűtő fagyasztójából a két csirkét. 

- Csirkék? - tűnt meglepettnek Lan Zhan. 

- Csirkék - bólintott Wei Ying. - Indulhatunk - motyogta álmosan és elindult kifelé. 

A csirkék a csomagtartóban pihentek, Wei Ying az anyósülésen szundikált, és Lan Zhannak ezúttal eszébe sem jutott felébreszteni. Nem tudta, mi történt előző este, de azt igen, hogy Wei Ying nem a semmitől fáradt el. A ránehezedő fáradtság szemmel látható volt. Egyenletesen emelkedett és süllyedt mellkasa, látszólag kellemesen aludt, ezt pedig Lan Zhan nem akarta még megtörni, ezért a hosszabb útvonalat választotta. 

Wei Ying otthon folytatta pihenőjét, a nappaliban a kanapén. Mellette a földön Xianxian és Wangji gömbölyödtek. Lan Zhan sütés-főzés nélkül készített magának reggelit, és írta össze fejben Wei Ying ebédjét, aki még aznap a szabadnapját töltötte.

A finom ebéd elfogyasztása után nem sokkal, váratlan látogató csöngetett. Mivel Lan Zhan a dolgozószobájában nézett át néhány iratot, és Wei Ying egyébként is közelebb volt, ő nyitott ajtót. 

Amint kinyitotta és eljutott tudatáig, ki áll ott, pofon csattant arcán. 

- Wei Ying, te átkozott kutya! Milyen hülyeséget ültettél Jiang Cheng fülébe?! - követelte Yu asszony felemelt hanggal, megszegve a tilos hangosan beszélni szabályt.

- Nem... nem tudom, miről beszél - hebegte Wei Ying. 

Az évek alatt nem egy és nem kettő pofont kapott Yu asszonytól, de ekkorát sosem. Tényleg fogalma sem volt, mi történhetett. Amikor utoljára beszélt Jiang Chenggel, lehetőségekhez képest úgy találta, minden rendben van. Azon nem lepődött meg, hogy tudja, hol lakik, azon már inkább, hogy rajta kéri számon.

- Ne hazudj! - tört beljebb Yu Ziyuan, átlépve a küszöböt. Wei Ying hátrált két lépést. - Csak te lökhetted hülyeségbe, mint mindig! 

- Yu asszony, én azt sem tudom, miről van szó! - próbált védekezni Wei Ying. 

- Nem hiszem, hogy pont te ne tudnád, hogy Jiang Cheng ott akarja hagyni az egyetemet! 

- Jiang Cheng erre készül? - döbbent meg. Jiang Cheng kiskora óta tervezgette továbbtanulását, többek között azt, hogy melyik egyetemre fog menni. Lehetetlenségnek tartotta. Ha nem Yu asszony áll előtte, azt is gondolná, az illető félrebeszél. 

- Ne add az ártatlan, Wei Ying! - Két lépéssel Wei Ying elé került és megragadta pólójánál, közelebb húzva Wei Yinget, aki nem ellenkezett. Könnyedén jutna ki Yu asszony karmai közül, immáron erősebbé vált nála. - Éveken át eltűrtem a jelenlétedet a családomban, és a hülyeségeidet, de ezt nem fogom! - kiabált torkaszakadtából. - Nem fogod tönkretenni a fiam jövőjét - sziszegte mély megvetéssel. 

Wei Ying arcán nem tükröződött harag, megvetés vagy megbánás. Csak hagyta Yu asszonyt, hadd átkozza ahogy szeretné. Elvégre, Wei Ying csak egy betolakodó, akit felneveltek. Minden hozzávágott sértést elfogadott, akkor is, ha nem igazak. 

Hirtelen erős kar szorította Yu asszonyét, amely elengedésre késztette Wei Yinget. Hátra sem kellett fordulni Wei Yingnek, hogy tudja, ki az. 

- Lan Zhan - mondta halkan. 

- Legyen szíves - szólt udvariasan, de pengeéllel a hangjában Lan Zhan -, hagyja el a lakásomat. Azonnal. 

Wei Yinget karja libabőrös lett, soha nem hallotta így beszélni senkivel. Természetesen Yu asszonynem ijed meg akárkitől, még akkor sem, ha a felszólító személy Lan Zhan. 

- Lan-gongzi, azt javaslom ne tartsa magánál sokáig. Ez a fiú csak...! 

- Azt mondtam - vágott közbe -, azonnal - hangsúlyozta - tűnjön el! 

Yu Ziyuan sértődve megperdült, sötétlila ruhája hullámzott erőteljes kopogó, de nőies lépéseinél, míg végül belépett az egyik liftbe. 

- Wei Ying - szólt lágyabban Lan Zhan -, jól vagy? 

Wei Ying Lan Zhan felé fordult, és ettől a fordulástól a köztük lévő távolság hirtelen tényleg szégyentelenül közel érződött. Ajkait mosolyra húzta. 

- Ne aggódj, jól vagyok. Yu asszony mindig ilyen volt. 

Lan Zhan összehúzott szemekkel fedezte fel Wei Ying arcának egyik oldalán a pírt. 

- Kezet emelt rád? - különösen gyilkos hanglejtésétől Wei Ying libabőre nem akart múlni, még úgysem, hogy nem rá irányul. 

- Nos, igen, de semmi komo...

Lan Zhan bal kezét Wei Ying arcára tette, a pofon nyomát figyelve. Wei Ying nem jutott szóhoz. Lan Zhan nem szeret érintkezni másokkal, Wei Ying se vitte túlzásba, néhány szükséges és merész alkalmat leszámítva. Lan Zhan leengedte maga mellé kezét és így szólt: 

- Yu Ziyuan többet nem teheti be ide a lábát.