Kabala (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⩸Huszonkilenc⩸

Pontosan reggel ötkor, Lan Zhan kinyitotta szemeit, megpillantva a fehér plafont. Nem értette, mi folyik itt. Határozottan nem ott van, az ő plafonja fehérebb. Felült az ágyon, és keze egy másik kezet érintett. A kéz tulajdonosa nyögve fordult Lan Zhan felé, aztán mint egy zárlatot kapott robot, úgy ült fel.

- Wei Ying? - csodálkozott Lan Zhan. 

Körbenézett, végül eljutott a felismerés, hogy saját magán csak egy fehér köntös van, Wei Yinget pedig félig takaró borítója, felsőtestén egyáltalán nem visel semmit, és arca nyúzottnak tűnik. 

- Ah, szóval öt óra - motyogta biztosra, ha Lan Zhan felébredt. A férfi felé fordult. - Reggelt, Lan Zhan - ásította. Derekát dörzsölte kezével. - Lan-gongzi, te tényleg végzel velem. Fáj a derekam! Bárcsak visszafogtad volna magad - dünnyögte.

- Mi... mi történt? - jött belőle szaggatottan a kérdés.

- Tényleg nem emlékszel? - Wei Ying szinte sértettnek érezte magát.

A holttá sápadó Lan Zhan semmire nem emlékezett.

- Mi történt? Azt kérdezed, mi történt? Azt kérdezed, mi történt - fogta vissza keserű nevetését. - Sok minden, Lan Zhan, sok minden - mondta sötéten.

- Pontosan mi? - húzta résnyire szemeit.

Wei Ying nyújtózott egyet. 

- Miért nincs rajtad póló? Hogy kerültünk ide? - záporoztak Lan Zhan kérdései. - Mit tettem?

- A pólóm vizes lett. Itt azért vagyunk, mert nem bírod az alkoholt, és részegen nem tudtunk hazamenni, ezért kivettem a szobát éjszakára. 

- Csak azért nincs rajtad felső, mert vizes lett? 

- Aha - jött a lusta válasz Wei Yingtől. 

- Miért fáj a derekad? 

- Mert nehéz vagy! Baromi nehéz!

- Mondtam... valamit? 

- Ó - derült fel Wei Ying, bár arcán fáradtság szürkült. - Igen, mondtál! - Lan Zhan szemei pillanatra elkerekedtek, aztán rögtön rendezte vonásait. - Azt, hogy szereted a... szökőkutakat! 

Lan Zhan belül kicsit megkönnyebbült, kívül azonban elkomorult.

- Jajj, nem kell ilyennek lenned. Nincs ezzel semmi baj, szerintem is... jópofák. Igen, a szökőkutat szépek és jópofák!

Lan Zhan kikelt az ágyból és az ágy szélére letett, összehajtogatott ruháival bement a fürdőszobába, ezúttal végre józanul.

- Fáradt vagyok - nyafogta Wei Ying. Visszadőlt és fejére húzta a takarót. 

Lan Zhan az elegancia megtestesüléseként jött vissza, fehér öltönyben. Semmi emléke nem maradt előző estéről, ettől belül úgy érezte, mintha valamiről lemaradt volna.