Kabala (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⩸Harmincnyolc⩸

Kintről semmi zaj nem jött. Este kilenc elmúlt, örült, hogy végre a szomszédok abbahagyták a zajongást. A fagyasztott borsó helyett, ami mellesleg már két éve lejárt, csak találta a fagyasztóban, helyette másik, három évvel ezelőtt lejárt kukoricát vett elő, ami közvetlenül a borsó alatt volt. 

Udvarias, de heves szellemű kopogás ütötte fülét. Mivel udvarias, Jiang Chenget máris kizárta a potenciális kopogtatók listájáról. Mi sem egyszerűbb, kinézett a kukucskálón, hogyha úgy alakul, nem megfelelő személy jött, úgy tegyen, mint aki nincs itthon, elment nyaralni, elrabolták az űrlények, elérte a megvilágosodás, instant levest evett vagy megrázta a 220 és egy regénybe került... bármit, csak nem elérhető, a vonal nem kapcsolható. Wei Ying felderült. Nagyon is megfelelő személy jött! Ámbár, a hideg rázta ki, és amikor ajtót nyitott neki, a hidegrázásból úgy érezte, összezsugorították és beledobták egy jégkása automatába, úgy zúdult rá Lan Zhan gyilkos ridegsége, ami hála istennek, nem neki irányult. 

- Lan Zhan! - Aztán észbe kapott és kisebb sokkba került a felismeréstől. - Mit keresel itt? Miért nem alszol? - záporoztak Wei Ying kérdései. - Már elmúlt kilenc! Ó - jutott eszébe. - Gyere be! - állt félre, hogy ifjabb fehér jáde bemenjen. 

Becsukta és bezárta az ajtót, amint Lan Zhan belépett. Fő a biztonság. 

- Lan Zhan? - fordult kérdő tekintettel felé, aki lassan nézett végig Wei Yingen, leragadva a kezében tartott fagyasztott kukoricának, amit ajtónyitáskor a fejéhez tartott. 

- Hazudtál - szólalt meg végül Lan Zhan. 

Wei Ying értetlensége tetőfokára hágott. 

- Miben hazudtam? - Tényleg semmi nem jutott eszébe. Pláne, hogy amióta elköltözött Lan Zhantól, a napi virágvásárláson kívül, amikor váltottak néhány szót, nem sok közül volt egymáshoz. Wei Ying tudja magáról, hogy ügyes, de azért annyira nem, hogy akkorát hazudjon tudtán kívül, amiért Lan-gongzi, a szabályok ékes példája nem követi a valószínűleg már kiskorától megszokott alvásrendjét. 

- Azt mondtad, a lakás megfelelő, és hogy jól vagy. 

Wei Ying zavarában mosolyodott el, egy kis pír is megjelent arcán. 

- Nem megfelelő a lakás, a környezet sem, és nem vagy jól - folytatta Lan Zhan, és keményen csengő hangja megremegett. 

- Lan Zhan... te... hogy kerülsz ide? 

Pontosítani akar, Miért pont most kerülsz ide? , de végül magában tartotta, remélve Lan Zhan enélkül is érti. 

- Jiang-gongzi felkeresett - válaszolta részletek nélkül. 

Wei Ying kezéből kiesett a fagyasztott kukorica. - JIANG CHENG?! Ő? Téged? Felkeresett? Pont téged? Pont ő? 

- Mn - erősítette meg Lan Zhan. 

Wei Ying száját tátotta a döbbenettől. 

Lan Zhan hallgatott, ami nem szokatlan tőle. Wei Ying eközben kibeszélte magát, mennyire meghökkent Jiang Cheng tettétől. Azt már nem mondta ki hangosan, hogy nem szimpatizál a Lanokkal, és az utolsó amit tenne, az az, hogy mondhatni megalázkodik valaki előtt, és ez a valaki pont egy Lan. Lan Zhan türelmesen hallgatta Wei Yinget és várta ki sorát. Aztán hirtelen kérte: 

- Gyere vissza velem! 

Wei Ying nem felelt, azonban komolyan nézett. Lehajolt felvenni a fagyasztott kukoricát, és visszamelte fejéhez. 

- Nem fogom betartani a szabályokat - szögezte le Wei Ying. 

Lan Zhan felvonta szemöldökét. - Eddig se tartottad be. 

- De ha visszamegyek, annyira se fogom betartani, mint akkor! 

- Mn. Tudom - bólintott. 

- Alkoholt fogok inni - jósolta Lan Zhannak az esetleges sötét jövőt. 

- Rendben. 

- Nem fekszek le kilenckor - mondta tovább. 

- Soha nem feküdtél le kilenckor. 

Wei Ying bólogatott, ez valóban így van, még baba korában se nyomta el az álom tíz előtt. Legalábbis Jiang bácsitól ezt hallotta, hogy anno az apja nevetve panaszolta el neki. Leengedte kezét, áttette a másikba a zacskót, de nem emelte vissza fejéhez.

- Csípős ételeket fogok enni! - figyelmeztette Lan Zhant. 

- Mm, legyen, csípős ételtelek fogok csinálni Wei Yingnek - bólintott rá Lan Zhan. 

- Hangoskodni fogok! Tudod, én sosem maradok csöndben. 

- Nem bánom - mondta komolyan Lan Zhan, és Wei Ying el nem tudta képzelni, mi történt Lan Zhannal tizenhárom nap leforgása alatt, hogy ilyen engedékeny lett, hogy még az alkoholt is megengedi lakáson belül. 

- Ki fogok hajolni a kocsid ablakán - próbálkozott tovább Wei Ying. 

Lan Zhan erre összevonta szemöldökét. - Tilos kihajolni az ablakon! Veszélyes. 

Megnyugtató volt hallani, hogy maradt ami tilos. Wei Ying elfogadóan bólintott. Kihajolni az ablakon tilos. Megtartotta magának gondolatát, hogy úgyis ki fog hajolni.

- Gyere vissza velem - kérte ismét Lan Zhan, és hangja ugyan csöndes volt, alig hallható, de magabiztos. 

- Az idegeidre fogok menni... - próbálkozott utoljára Wei Ying. 

- Majd többet meditálok - mormolta szerzetes nyugalommal Lan Zhan. 

Ah, Lan Zhan, Lan Zhan, nagyon úgy tűnik, rossz hatással voltam rád. 

- Rendben - adta be derekát Wei Ying. - Visszamegyek... veled. 

Wei Ying fellélegezve pakolt össze alig tíz perc alatt. Semmi nem kötötte ehhez a helyhez, ellenben a másikkal. 

Félóra múlva már a háznál voltak. Csöndesen mentek, és léptek be a liftbe. Lan Zhan visszaadta Wei Yingnek a lakáskulcsot. Wei Ying nem adott hangot annak, mennyire biztos lehetett Lan Zhan abban, hogy igent mond, máskülönben nem lennének nála azok a kulcsok. 

Lan Zhan hozta mögötte a bőröndöt, Wei Ying egyik kezében ásó, a másikban kulcsok. Wei Yinggé volt az öröm, hogy ajtót nyisson.

- Ah, otthon, édes otthon! - nyújtózott lustán a lakásba belépve Wei Ying.

- Mn - hallatott Lan Zhan felettébb örömteli hümmögést.

A lakás szabályos csöndje odaveszett, és Lan Zhan ezt egyáltalán nem bánta.