Kabala (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⩸Négy⩸

Wei Ying elképedve látta, hogy a széles vállú és biztosan kockahasú Lan Zhan rendelt étele rizs és tofu. Rizs és tofu! Hogy lehet ezt ételnek nevezni egyáltalán? Hogyan?! A Wei Ying elé lerakott leves szöges ellentéte Lan Zhan rendelésének, ami mellékesen még a ruhájához is illik. Fehér fehér hátán, fehérséggel a közepén. Néhány évtized és Lan Zhan haja is megőszül, kivéve ha kihullik. Wei Ying nem ismeri Lan Zhant, de anélkül is könnyedén megmondja éleselméjűségét. Ha Lan Zhannak nem lesz haja, se fekete, se ősz, semmilyen, nem az esze fog csillogni, hanem napsütötte feje. Ettől a gondolattól Wei Ying jót kuncogott magában. Jó étvágyat kívántak és nekiláttak az evésnek. Wei Ying elkapott néhány Lan Zhan mögötti pillantást, ami az olcsó étkezőben kitűnő fehér jádének szólnak némán. Valóban, mintha a fehér, szantálfa illatú elegancia a pórnép közé ereszkedett. Mulattató látvány, ám kissé elkeserítő is. Wei Ying anyagi helyzete ezt se igazán engedné meg, hogy egy ilyen helyre beüljön, de nem is naponta nem hoz magával otthonról ennivalót, és nem naponta hagyja el kabaláját, ami aztán egy jótét lélek visszahoz. Amit ugye, meg kell hálálni!

Lan Zhanon nem látszott, mennyire sátánian néz ki Wei Ying levese. Csupán a felé szálló gőz elegendő ahhoz, hogy az ember megmondja, embertelenül csípős. Wei Ying elfogyasztott egy kortyot, aztán eltűnődve bámulta vörös levesét. Csettintett maga előtt ujjával, aztán az asztal közepén lévő, sótartó melletti chiliszószt fogta, és a teli üvegnek a negyedét beleöntötte a levesbe. Lan Zhan csöndben folytatta lassú, komótos étkezését. Minden falatot úgy rágott meg, ahogy a munkáját végzi, aprólékosan, semmit nem hagyva ki. 

- Ah, Lan-gongzi - szólalt meg Wei Ying. Fejét csóválta. - Erős fiatalember, és csupán ennyi kielégíti éhségét? - kérdezte, aztán újabb kanál levest fogadott szájába. 

Lan Zhan nem sietett a válasszal. Rendesen megrágta szájában lévő falatot, s miután lenyelte, azután nyitotta reagálásra. 

- Evés közben nem beszélünk - mondta csendesen, aztán visszatért fiziológiás szükségletének kielégítéséhez. 

- Eeeeh - nyújtotta el nyafogását. - De úgy olyan unalmas! - Tíz másodperces kimondatlan némasági fogadalmát megszegve, a következő kanál leves után már beszédre nyitotta száját. - Mellesleg, Lan-gongzi, áldását adja arra, hogy tegezzem? Csak mert így túlságosan úgy érzem, mintha egy idősek otthonából menekített bácsival folytatnék egyoldalú beszélgetést. 

Lan Zhan fapálcikája félúton elakadt, sőt a tofu darabka kiesett, vissza a rizsre. Soha nem hasonlították idős emberhez. 

- Mn - adta áldását Wei Yingnek. 

Wei Ying vigyora, már ha ez még lehetséges, kiszélesedett. 

- Ah, remek, remek, remek! 

Lan Zhan egyenesen Wei Ying szürke szemeibe nézett. 

- Evés közben nem beszélünk.

- Lan Zhan, Lan Zhan, olyan unalmas vagy! - nyafogott. 

Lan második jádéje összébb húzta szemeit. 

- Jó, tudom! Evés közben nem beszélünk - adta puffogva Lan Zhan gondolatának szinkronhangját. 

Tíz perc sem telt el, Wei Ying befejezte a levest. Igazából nem a kedvence ez az étterem. Nincs különösebb gondja, nem látott hajszálat vagy bármilyen más szőrszálat az ételben, a helyiségben nem szállong hátulról kijövő zsír- és egyéb ételek elrontott szaga és jól sikerült illata. A pincérekre se lehet panasza, a kisasszonyok és a valószínűleg tényleg idősek otthonából szabadult néni, kedvesen mosolyogva köszöntenek mindenkit. Sőt mi több, az idős néninek, ahányszor ő szolgálta ki, annyiszor hagyott neki borravalót, azzal a reménnyel, hogy a következő ritka alkalomkor, ha vagy amikor betér, mosolyánál fogsor fog megvillanni. Egy olyan fogsor, ami felül pótolja fehérség nagyjából hat hiányosságát. Kissé ijesztő látvány. Az sem utolsó látvány, hogy míg a fiatal pincérnőknek jól áll a rövid gatya és térd fölé érő szoknya, ugyanez a hetven fölötti néniről nem mondható el. Az ég szerelmére, a lábain lévő bőr folyósabb Wei Ying szemeinél, amikor tényleg csupán véletlenül, messziről meglátja!