ADDICTED || WOOSAN (16+)

==37==

Wooyoung és San egy nagy kínos csöndben ült egymás mellett a kanapén. Yunho és Mingi már rég elmentek, tudták, hogy a párosnak beszélnie kell. Ezt maga Wooyoung és San is tudta, de egyszerűen képtelenek voltak megszólalni. Wooyoung ujjait tördelte, míg San csak nézett maga elé. Mindkettőjüknek fájt az a két méter, ami köztük keletkezett. Lehet gyerekesen hangzik, viszont ők nagyon is komolyan gondolták. Legszívesebben egymáshoz bújnának, de egyikőjük sem meri ezt megtenni. Félnek attól, hogy a másik nem így érez. Pedig már tudhatták volna, hogy ez közel sincs így. San feleszmélt bambulásából és Wooyoungra pillantott, aki éppen ujjaival volt elfoglalva.
~Ne haragudj, egy idióta vagyok.-törte meg a csendet San. Wooyoung érdeklődve nézett fel rá. Nem mondott semmit, várta a folytatást.
~Tudom, hogy minden jogod megvan arra, hogy haragudj rám. De nem akarlak elveszíteni..-San hangja kezdett elvékonyodni, Wooyoung azt hitte, hogy a srác mindjárt elsírja magát. Részben igaza is volt, San torkában egy elviselhetetlen gombóc keletkezett, ami miatt nagyokat kellett nyelnie.
~Én magam sem tudom mit akarok. Az egyik pillanatban hagynám a francba az egészet.. a másikban..-Wooyoung itt befejezte, nem folytatta tovább. Ezzel csak még türelmetlenebbé téve a másikat.
~Wooyoung, legyél velem őszinte. Nyugodtan elmondhatod mit érzel, magamtól nem fogom kitalálni.-próbálta beszédre bírni barátját San, és legbelül reménykedett, hogy a srác nem akar szakítani vele. A fiatalabb ezen elgondolkozott, ő maga sem tudta mit érez pontosan.
~San én nem tudom..-Wooyoung tenyereibe temette arcát. Teljesen össze volt zavarodva. Képtelen volt rendesen gondolkozni, főleg ilyen információk után.
~Egy olyasvalaki vagyok, akit nem is ismerek! Úgy éltem az életem, hogy nem is tudtam ki vagyok valójában, hiába gondoltam azt, hogy tudom!-Wooyoung teljesen kiakadt, folyamatosan magyarázott. San szomorúan nézte végig, szörnyen érezte magát emiatt az egész miatt. Valahol mégis az ő hibája. San végre eltűntette a kettőjük között lévő távolságot, közelebb ült a pánikoló fiúhoz. Wooyoung, mintha ezt észre sem vette volna, ült tovább egyhelyben. San óvatosan magához ölelte őt, meglepetésére Wooyoung rögtön hozzá bújt. San Wooyoung feje tetejére helyezte állát, lassan jobbra-balra dőlöngélt, ezzel nyugtatva a másikat. Hallotta, ahogy Wooyoung szívverése felgyorsul, de nem azért, mert pánikol. Mivel a srác légzése teljesen normális volt. San elmosolyodott, tudta, hogy ez miatta van. Wooyoung szíve miatta ver ilyen gyorsan..
~Nincs semmi baj, Youngie. Nyugodj meg..-suttogott San, egy puszit nyomott Wooyoung szőke tincsei közé. A fiatalabb lenyugodott, egy hatalmas levegőt vett, amit kicsivel később ki is engedett.
~Én nem akarok szakítani veled. De kérlek ígérd meg, hogy soha többé nem hazudsz nekem..-Wooyoung végre felemelte fejét, így tekintete találkozott Sanéval. Az idősebb egy halvány mosoly kíséretében egy újabb puszit adott barátjának, ezalkalommal viszont az arcára.
~Ha lesz időnk rá mindent elmesélek, rendben?-kérdezte San, amire Wooyoung bólintott egyet. Egy ideig csak egymást bambulták, nem akartak másfele fordulni.
~Fiúk!-jelent meg a nappaliban Mingi. San és Wooyoung meghökkenten fordultak felé. A srác lihegett és izzadt, szemei tükrözték ijedtségét.
~Mi az Mingi? Mi történt?-San felállt a kanapéról, aggódva rohant legjobb barátjához.
~Hongjoong megsérült, de ezt nektek is látnotok kell!-Mingi magyarázata ennyi volt, ezután elhagyta a házat. San vette a lapot. Visszament Wooyounghoz, hirtelen felkapta a fiút a kanapéról. Az alacsonyabb nagyon meglepődött, erősen kapaszkodott barátjába. San nem vacakolt tovább, amint érezte, hogy Wooyoung biztosan fogja őt el is indult. Hamar Seonghwa háza elé értek, ahol San letette Wooyoungot a földre. A srác még egy picit szédült a gyorsaság miatt, de nem volt olyan rossz, mint először. Belépve a házba egy ágyon fekvő Hongjoongot pillantottak meg, akinek a kezét Seonghwa szorongatta, miközben keservesen sírt. Hongjoong másik karján egy hatalmas karmolás díszelgett, úgy mint mellkasán. Csak úgy feküdt az ágyon, eszméletét vesztve.
~Seonghwa mégis mi a franc történt?!-rohant San a zokogó srác mellé. Seonghwa felemelte fejét, így tisztán lehetett látni könnyeivel áztatott arcát.
~Két szó. Yeonjun és Changbin.-ennyit nyögött ki, utána ismét sérült barátját bámulta. San vére forrni kezdett ezt hallva. Nem csak azért, mert utálta Yeonjunt, hanem azért is, mert képtelen volt elhinni, hogy Changbin képes erre. Hongjoong mindig kedves és megértő mindenkivel szemben, még Changbinban is látta a jót. San hihetetlenül nagyot csalódott Changbinban. Viszont ez mind hiába, mindezek ellenére is mindig kisöccseként fogja szeretni a fiút.
~Srácok..-zengte be Wooyoung hangja az egész szobát. Mindenki oda fordult. Wooyoung meredten nézett ki az ablakon, emiatt San rögtön csekkolta, hogy mit bámul ennyire a szőke fiú. Nem mást, mint az előbb említett párost pillantották meg, fegyverekkel a kezeikben közeledtek a ház felé. San tudta, hogy nincs több menekvés..
Lehet, hogy valamelyikőjük már nem éli meg a mai nap végét..