Gyengéim, a sportolók [SZÜNETEL]

Tizenötödik fejezet

KRISTÓF

-Haver, minden oké veled?-bökte meg a vállamat Dominik a semmiből amire kicsit összerezzentem. 

-Ja aha.-bólintottam és kihúztam a fülhallgatót az egyik fülemből.-Csak elbambultam.-vontam meg a vállam. További beszélgetés nélkül indultam el az öltözők felé. A fülhallgatót visszaraktam és megkerestem Bad Bunny legújabb számát.

Ahogy átvágtam az udvaron a két épület között megálltam egy pillanatra. A nap gyönyörűen sütött ami fénnyel árasztotta el a területet ami nem is csoda, már lassan áprilist írunk ami megmagyarázta ezt a jó időt.

Tovább mentem az ajtó felé és azon gondolkoztam hátha meg tudom győzni Liamet hogy délután menjünk ki kosarazni. Kezdett feltűnni hogy egyik csapattársamat se látom az öltözők felé menet, amit elég furcsának találtam tekintve hogy nagyjából negyed óra múlva kezdődik az edzésünk.

A folyosó végén lévő elágazás előtt megálltam és beírtam csoportba hogy hol van mindenki. Hirtelen nagy nevetésre lettem figyelmes, és ahogy felnéztem a telefonból láttam hogy egy csapat teljesen ismeretlen lány halad el előttem a vendégöltöző felé.

Mindegyiküknek lila melegítő volt a hátán és az egyikről sikerült leolvasnom hogy UTE - röplabda szakosztály. Mostmár kezdtem komolyan összezavarodni ezért felhívtam Liamet. 

-Hallod, hol vagytok?-szóltam bele egyből ahogy felvette. 

-A csarnokban, de te hol vagy?-kérdezett kapásból vissza.

-Miért vagytok a csarnokban? Ilyenkor mindig a kicsi teremben van edzésünk.

-Ma nem lesz. Neked nem szóltak?-érdeklődött hitetlenül pedig én tényleg nem tudtam semmiről.

-Ha szóltak volna akkor most nem kérdezném.-válaszoltam számomra logikusan és elindultam én is a csarnok felé. 

-A kis termet fertőtleníteni kell, itt pedig most lesz meccsük tesóméknak ezért edzőbá elengedte a mai átmozgatót.-magyarázta el hogy mi történik. Letettem a hívást ahogy benyitottam a hatalmas tornacsarnokba, ahol már nagyban melegített a hazai csapat. Felsétáltam a lelátóra -ahol egyébként különösen kevesen voltak ma- a többiek mellé, ledobtam a cuccaimat és helyet foglaltam. 

-Miért ilyen kevés az ember?-érdeklődtem előre hajolva hogy mindenki hallja. 

-Rajtunk kívül nem nagyon tudják hogy ma meccs van.-vonta meg a vállát az egyik első sorban Joshua. Az utóbbi időben szinte megbékéltünk egymással. A szükségesnél többet nem beszélünk továbbra se, de megbeszéltük az egész múltkori ügyet. Még Laráról is leszállt, állítása szerint nem akar túl sokáig hajtani egy lányt mert csak "elvesztegeti vele az idejét meg amúgyis annyi dögös lány vár még rá", amire mi rendszerint csak kiröhögjük. 

A srácnak akkora az egója hogy az már vicces. Apropó Lara, na vele se beszéltem már egy ideje. A januári téma után a folyosón beszéltem vele utoljára, azután nem volt pofám hozzászólni se. Nem tűnt úgy hogy haragszik rám sőt egész barátságos volt de eléggé megijedtem miután majdnem betörtem az arcát.

Nem akartam őt bántani, de nem akartam eltávolodni se tőle ezért így a kettő között maradtam valahol félúton amit igazán meg friendzone-nak se lehetne hívni. Úgy éreztem magam mint egy hét éves aki első osztályban nem mer hozzászólni az osztálytársához. 

-Valaki jöjjön már segíteni légyszi!-az egyik lány azthiszem Lilla hangja szakította félbe az elmélkedésemet. Felnéztem a pályára ahol épp a hálót próbálták összeszerelni, és mivel én ültem a legközelebb a lépcsőhöz ezért egyből elindultam lefelé a pályára.