Gyengéim, a sportolók [SZÜNETEL]

Harmadik fejezet

Kristóf

Hangos tányércsörömpölésre ébredtem. Te jó ég mi folyik odalent? Átfutott az agyamon hogy lehet anyával történt valami, ezért gyorsan ledobtam magamról a takarót és futólépésben indultam a lépcső felé. Még mielőtt lerohantam volna megtorpantam a lépcső tetején. 

Láttam ahogy apám elég instabilan a konyhapultra dőlve lehajtott fejjel horkol körülötte pedig apró üvegszilánkok borították a padlót. Ránéztem a felettem lévő faliórára amiről a sötétség miatt kellett pár pillanat hogy le tudjam olvasni az időt. 2:35. 

Dühösen ökölbe szorítottam a kezeimet, és ahogy ránéztem a részeg apámra aki megint éjszakába nyúlóan ivott elfogott az undor. Nem is tudom mennyi ideig állhattam így ökölbe szorított kézzel, egészen addig amíg halk sírást hallottam a mögöttem levő szobából. Gondolkodás nélkül nyitottam be és megláttam a húgomat aki az ágyán ülve felhúzott térdekkel pityereg.

-Lili!-rohantam oda hozzá és leültem mellé az ágyra.-Ne sírj kérlek!-öleltem magamhoz a kislányt.

-Kristóf.-nézett fel rám a hatalmas könnyes szemeivel.

-Igen?-mosolyogtam le rá hogy egy kicsit megnyugtassam.

-Ne haragudj rám kérlek.-tört ki ismét halk zokogásban. Mindig ez van amikor apám lerészegedik. Azóta ilyen amióta kiderült hogy anya terhes Lilivel. Amióta az eszemet tudom egy nagyon maximalista ember akinek csak a tökéletes felel meg. 

Gyerekkoromban egy nagyon jó ember volt, és bár a munkája miatt nem mindig jutott rám elég ideje, nagyon sokat volt velem. Ez így ment egészen hét éves koromig amikor azonban minden a feje tetejére állt. Tisztán emlékszek arra a pillanatra ahogy anya hazajött apával az ultrahang vizsgálat után ahol kiderült a kicsi neme. 

A nappaliban ülve éppen a legújabb kisautóimmal játszottam amit nagymamától kaptam. Anya testvére Kata vigyázott rám aki az udvaron teregetett.

-Kristóf, minden rendben kicsim?-nézett be Kata a kerti ajtón.

-Igen.-bólogattam.

-Anyukádék már nemsokára hazaérnek.-mondta mosolyogva én pedig őszintén örültem a ténynek hogy nemsokára láthatom a szüleimet. Focizni akartam apával és megmutatni anyának hogy ma megtanultam a suliban összeolvasni két szótagot. 

Fogalmam sincs merre mentek el, csak azt akartam hogy jöjjenek vissza. Éppen fordultam vissza a játékaimhoz amikor egy autó hajtott fel a kocsibeállóra. Odarohantam a bejárati ajtó mellett lévő ablakhoz és a fotelra lépve kilestem rajta. Az ismerős fekete kocsi láttán megörültem és visszafutottam a szőnyegre. Hallottam ahogy leállítják a motort és becsapják maguk után a kocsi ajtaját. Először apám rontott be az ajtón, anyám könnyes szemmel követte.

-Nem rohanhatsz el mindig a problémáid elől!-kiabálta anyám apámnak aki elindult felfelé a lépcsőn.

-Ezzel a problémával mást nem lehet csinálni.-mutogatott dühösen anyára. Fogalmam sincs mi történik de nagyon megijesztett a viselkedésük. Sose láttam ilyennek őket ezelőtt.

-Ez nem egy probléma! Lesz egy gyönyörű lányod, mások ennek örülnek!-dobbantott egyet a lábával dühösen anya és még mindig kiabált.