Gyengéim, a sportolók [SZÜNETEL]

Harminchatodik fejezet

KRISTÓF

Az igazgató hangosan megköszörülte a torkát, miközben az elé terített képeket nézegette. Felvette az egyiket, megforgatta a kezei között majd visszatette és felvette a másikat. Gondterhelt arccal bámult maga elé ahogy felemelte a kezét és megvakarta vele a nyakát tanácstalanul. 

A férfi a szokásos helyén ült, a hatalmas sötétbarna fa asztala mögött, a szokásos barna bőrszékében. Előtte ültünk négyen egymás mellett, hasonlóan gondterhelten. Ahogy láttam a hatalmas tömeget a folyosón, nem értettem hogy mi történik. 

Lara egy pillanat alatt eltűnt mellőlem, de nekem egy kicsit több idő kellett hogy utat törjek magamnak az emberek között. Mire sikerült volna kideríteni hogy mi is a tolakodás tárgya, már csak annyit láttam hogy Lara elsiet mellettem egyenesen a folyosó végéig, Noémi és Adrienn pedig fut utána. 

Mielőtt utána szaladtam volna odasiettem a szekrényhez, és ahogy megláttam a képeket már tudtam hogy mi történik. Egy pillanat alatt letéptem az összeset a helyéről, majd a kezeimben összegyűjtve őket kérdés nélkül indultam fel az igazgatóhoz. 

Nem sokkal később megjelentek a lányok is. Noémi és Adrienne körbe fogta Larát, akit szinte támogatni kellett a székik hogy ne essen össze. Teljesen le volt sápadva, vagyis jobban mondva még mindig teljesen fehér az arca, nagyjából fél órával később mellettem ülve. 

Mióta bejött az irodába egyszer se szólalt meg, egyszer se alakított ki senkivel szemkontaktust. Csak bámul maga elé, nagyra nyílt szemekkel. Az egyik kezét az ölembe vettem, a két tenyerem közé zárva hátha egy megérzi a támogatást és könnyebben fog reagálni, de sajnos nem így lett. 

Alig tíz perccel a megérkezésünk után berobbant az ajtó, és Lara szülei jelentek meg a szobában. Az anyukája rögtön a lánya mellé ült, láttam ahogy könnyekkel küszködik amikor látta a lánya arcát és a képeket az igazgató asztalán szétszórva.

Az apja, na ő már egy egészen más helyzet volt. Ő is megnézte a képeket, láttam ahogy a pumpa egyből felmegy benne. Nem szólt semmit, de könnyedén észrevehető volt az arcán a méreg. Végtelenül utálta ha valaki a családjával szórakozik, akárkinek volt ez a beteg ötlete, hát nagyon nem lennék a helyében. 

Egy pillanat múlva ismét berobbant az ajtó mögöttünk, mire mindhárman hátra fordultunk. Két férfi lépett be a szobába, mindketten rendőr egyenruhát viselve. Az igazgató rögtön kihívta a rendőröket amint meglátta a képeket, mivel a biztonsági kamerák felvételeihez csak hivatalos engedéllyel férhetnek hozzá. 

Az egyikük egy pendrive-hoz hasonló eszközzel a kezében lépett oda az öltönyös férfihez, majd egy laptopot vett ki a táskájából. Felénk fordította a képernyőjét, és a pendrive csatlakozása után megnyitotta a videó fájlokat.

Először a főépület bejárata vált láthatóvá, mindketten rögtön felismertük az említett helyet. A videó szerint este fél kilenckor lépett be az ajtón egy magas alak, de a fejét egy kapucni takarta. Biztosan tudott a kamerákról, mert végig lehajtott fejjel sétált hogy az arcát véletlenül se ismerje fel senki. 

Végigkövettük az útját a halálosan csendes folyosókon, ilyenkor már csak a takarítók és a portások szoktak bent lenni szétszórva mindenhol, ezért juthatott be bármilyen akadály nélkül. Egyenesen a szekrényekhez ment, már fejből tudta hogy pontosan hol kell keresnie Laráét. 

Óvatosan körülnézett mielőtt széthúzta a kabátját, aminek a belsejéből egyesével szedegette ki a fotókat és cellux ragasztóval ragasztgatta fel őket elszórva a szekrényre. Ahogy végzett, szinte sprintelve szaladt ki ugyanazon az ajtón amin bejött. És ezalatt egyszer se lehetett látni sem az arcát, sem bármilyen nyomot ami a kilétére utalt volna.