Gyengéim, a sportolók [SZÜNETEL]

Harmincharmadik fejezet

LARA

-És csak így elkapott?-kérdezte tőlem Noémi, ahogy épp az iskola bejárata felé haladtunk. Korán reggel még viszonylag kevés diák lézengett az folyosókon erre arra, a hűvös levegő miatt pedig senki sem gyülekezett az udvaron. 

-Mmh. Még a nevét se tudtam meg.-vontam meg a vállamat, nem mutatva különösebb érdeklődést a fiú iránt. Kifejezetten furcsának találtam a viselkedését, de igyekeztem lerázni magamról a gondolatot annyival, hogy biztosan egy introvertált emberről van szó aki nem tud tökéletesen viselkedni társaságban.

Liammel megbeszéltük rögtön aznap este, hogy csak és kizárólag velük egy társaságban léphet be a házba, és nem fogják figyelem nélkül hagyni főleg, ha én is otthon tartózkodok épp. Ezzel sikerült épp eléggé megnyugtatnia, biztos vagyok benne, hogy csak kis idő kell neki a feloldódáshoz és utána könnyebben meg tudjuk ismerni majd egymást. 

-Szerintem ez elég para.-rángatott vissza a gondolataim közül Noémi hangja. Fellépkedtünk a lépcsőfokok tetejére és ráfogtam a kilincsre amit elforgatva kirántottam előttünk az ajtót. 

-Szerintem is. De Liam megmondta, hogy odafigyelnek rá és én megbízok bennük.-nyugtattam részben magamat is ezzel a mondattal. 

-Szerintem csak nem tudta hirtelen, hogy hogyan kéne hozzám állnia. Nem nagy cucc.-néztem a barátnőmre a szekrények mellett haladva. 

-Plusz Kristóf biztosan nem hagyná, hogy bármit csináljon velem Olivér.-tettem hozzá, elmosolyodva a barátom gondolatán ahogy kinyitottam a szekrényem ajtaját. Tisztában voltam vele, hogy bármikor hajlandó lenne kiütni a srácot, nehézsége biztos nem akadna vele, ugyanis fényévekkel fittebb volt nála. 

Bepakoltam néhány könyvet a táskámból, majd kivettem a biológia és kémia tankönyveimet amiket begyömöszöltem a táskám aljára. Gondoltam rá, hogy bent hagyom az edzős cuccaimat is, viszont akkor edzés előtt kénytelen lennék eljönni előbb ide és majd csak utána az öltözőbe, ezért inkább elvetettem ezt az ötletet.

Megvártam, hogy Noémi is végezzen nem messze tőlem, majd amikor láttam, hogy már közeledik felém, én is bezártam a szekrényem ajtaját. 

-Szia.-hallottam meg a hangot nem messze tőlem, ami úgy ért akár a villámcsapás. Egy pillanat alatt Olivér ismerős fekete haja bukkant fel a szekrény ajtóm mögött, ami olyan hirtelen ért, hogy összerezzentem és hátra is ugrottam egy kicsit. 

-Jézus.-bukott ki belőlem ahogy az arcát bámultam kikerekedett szemekkel, de láttam, hogy Noémit is váratlanul érte a felbukkanása. Tud bármi mást ez a fiú azon kívül, hogy engem ijeszteget?

-Nem akartalak megijeszteni.-egyenesedett ki miközben tartotta a komoly hangvételt és egy lépéssel közelebb került hozzám. -Bocsánatot szerettem volna kérni a tegnapi miatt.-lépett volna még egyet közelebb, de ahogy látta, hogy hátrálok inkább egyhelyben maradt.

Sötétbarna szinte fekete szemei egyenesen az enyémekbe néztek, a tekintetét látva pedig végigfutott a hideg a hátamon. Fogalmam sincs mi okozta ezt az érzést, de azt tudtam, hogy első látásra valami borzalmasan nem stimmel ezzel a fiúval. 

-Uhh..oké.-nyeltem egy nagyot és a biztonság kedvéért mindketten hátraléptünk egyet Noémival. -Nincs semmi gond.-eddig összesen kétszer találkoztam vele, mégis mindkétszer aktiválta nálam a fight or flight üzemmódot.

Miután úgy ítéltem, hogy ennyi interakció bőven elég volt mára a részemről, egy halvány mosolyt eresztettem felé és elfordultam a saját termem irányába. Magamhoz öleltem a könyveimet és füzeteimet, viszont ezeket majdnem sikerült elejtenem amikor éreztem, hogy elkapja a felkaromat és visszaránt maga felé. Elegem volt a rángatásából, és éreztem, hogy ha nem hagyja abba rövidesen akkor egy gyengébb pillanatomban búcsút mondhat néhány fogának.