Gyengéim, a sportolók [SZÜNETEL]

Tizedik fejezet

KRISTÓF
Liammel ketten indultunk haza az iskolából, és ahogy közelebb értünk a házukhoz egyre idegesebb lettem.

-Haver minden oké?-nézett rám furán a barátom.

-Aha, csak kérhetek tőled valamit?

-Persze, mi a gáz?-álltunk meg a kapujuk előtt.

-Tudom hogy ma Lénázol, mire ideér eskü én is eltűnök, csak beszélni szeretnék veled valamiről.-szedtem össze kicsit magam.

-Tesó kezdesz megijeszteni.-húzta fel az egyik szemöldökét.-De persze, tudod hogy mindig szívesen látunk.-nyitotta ki a kaput, én pedig követtem őt a már jól ismert úton. Bementünk a lakásba, levettük a cipőnket és beültünk a nappaliba. Ő az egyik fotelba én pedig vele szembe a másikba. 

-Na mondd haver mi a gond.

-Szerencsére nincs gond, meg hát igazából nem is segítség kéne.-vakartam meg a fejem hátulját zavaromban.

-Hát akkor?

-Oké szóval az van hogy..uhhh

-Mondjad már!-emelte fel a hangját hirtelen mire kicsit megijedtem.

-Nagyon bejön a húgod!-mondtam ki hirtelen.-És randira szeretném vinni.-tettem hozzá majd vártam a reakcióját.

-És komolyan ezért volt ez az egész?-nézett rám nagyon furán.

-Hát..én azt hittem nehezebben fogod fogadni.-nevettem kicsit még mindig idegesen.

-Ne, te azt hitted hogy én erről nem tudok?-döbbent le és egy pillanat alatt hangos nevetésben tört ki. Néha egy kicsit halkabban néha egyre hangosabban. 

-Azért ez ennyire nem vicces.-tettem keresztbe a kezeimet ahogy kezdtem megunni a hangoskodását.

-Jó jó bocsi, csak a fejed.-kezdett megint bele.-Az az őszinte félelem rajta.-kapkodott levegő után. -Na na bocsi, összeszedem magam.-vett egy mély levegőt.-Oké szóval. Miért is kérsz engedélyt tőlem?

-Miért nem kellett volna?-kezdtem elveszíteni a fonalat.

-Nem engem akarsz randira hívni.-nevette el megint magát majdnem.

-Oké csak vágod, a bátyja vagy és nem akarok összetűzésbe kerülni veled se.-magyaráztam el az én álláspontomat.

-És én ezt nagyon becsülöm.-szögezte le.-Lara a testvérem és nyilván próbálom óvni őt dolgokról, ettől függetlenül nem mondom meg neki hogy kivel randizhat meg kivel nem.

-Ja Ja értem.-zártam le ezt a témát magamban.

-És komolyan azt hitted hogy én erről nem tudok?-hozta vissza az előző témát.

-Nem gondoltam volna hogy ennyire feltűnő vagyok.-vontam meg a vállamat mosolyogva.

-Azért kicsit örülök hogy végre növesztettél golyókat. -bólintott elismerően én pedig röhögve bólogattam. Hirtelen kinyitódott nem messze tőlünk a bejárati ajtó és beesett rajta a két lány akik edzésről jöttek. 

-Hali.-suhant el mellettünk Lara és már nyitotta is ki a hűtőajtót a konyhában.

-Sziasztok.-Léna bejött hozzánk a nappaliba, a barátját pedig egy rövid csókkal köszöntötte, tekintettel arra hogy én is ott voltam még velük.

-Mizu?-kérdezte a lány miközben Liam ölébe ült.

-Csak kosaras dolgokról dumáltunk.-legyintett egyet a barátja miközben átölelte őt.

-Ezért van ilyen ijedt feje?-nézett hirtelen rám mire kicsit megijedtem. Erre hirtelen köpni-nyelni nem tudott egyikünk se, amit ő nyilván észre is vett. Végül Liam belátta hogy ebből úgyse jövünk ki jól, ezért sóhajtott egy nagyot és elmondta.

-Randizni fognak.

-Na végre összeszedted magad.-kiáltott egy kicsit hangosabban mint kellett volna.
-Halkabban!-próbáltam kicsit csitítani.

-Hova viszed?-kíváncsiskodott egyből. Ezzel a kérdésével meglepett ugyanis ezen még nem is gondolkoztam igazán.-Még nem tudod.-úgy olvasott mint egy nyitott könyvet.

-Hát ezen annyira még nem gondolkodtam.-vakartam meg a fejem hátulját.

-Pro tipp.-mondta kicsit halkabban miközben közelebb hajolt.-Nagyon szeret korcsolyázni.

-Ez pontosan így van.-bólogatott Liam mögötte. A korcsolya egyébként nem is tűnik rossz ötletnek. Kicsiként apával sokat jártam korizni. 

-Ez egy egész jó ötlet.-gondolkodtam.-Köszi srácok, de most lépek, nektek jó szórakozást.-álltam fel a fotelből. 

-Sok sikert.-mosolygott rám Léna.

-Csá haver.-köszönt el a barátja is.

Edzés után én értem be először az öltözőbe. Sietve lezuhanyoztam és magamra kapkodtam a ruhámat, majd elsétáltam a lány öltözőig. Tudtam hogy ma a kisebb teremben volt edzésük ezért csak reménykedni tudtam abban hogy még nem mentek el. A következő pillanatban kicsapódott mellettem az ajtó, és a lányok sorban hagytak el a szobát. 

-Lara, szia, ráérsz egy kicsit?-ugrottam a lány mellé.

-Szia, persze.-torpant meg hirtelen a folyosó közepén mire már majdnem mindenki elhagyta azt. 

-Ömm, nem baj ha egy darabig jövök veled?-mutattam a lépcső fele.

-Nem, dehogy.-mosolygott rám és mindketten elindultunk a kijárat fele. 

-Szóval arra gondoltam hogy esetleg elmehetnénk valahová valamikor.

-Attól függ mire gondolsz.-nézett rám.

-Hát én úgy hallottam hogy szeretsz korcsolyázni.-dobtam be magam.

-Imádok korizni.-lelkesedett be egyből amire halkan elnevettem magam.

-Ismerek egy szép helyet a Vajdahunyad várnál. Utána pedig ha van kedvünk megihatunk egy kávét.-meséltem el a tervemet miközben megérkeztünk a házukhoz.

-Randira hívsz engem?-olyan ellenállhatatlan volt a mosolyosa hogy legszívesebben itt helyben megcsókoltam volna. 

-Nevezhetjük akár így is.-válaszoltam titokzatosan egyébként fogalmam sincs hogy miért.

-Rendben.-bólintott nekem pedig egy nagy kő esett le a szívemről.-Két ünnep között esetleg?

-Tökéletes. Még biztos találkozunk addig.-úgy örültem mint majom a farkának.

-Biztos vagyok benne. Szia Kristóf.-mosolygott rám mégegyszer majd bement a hatalmas szürke kapun. Megfordultam és egy hatalmas vigyorral az arcomon indultam el haza. El se hiszem hogy sikerült.