Gyengéim, a sportolók [SZÜNETEL]

Harmincadik fejezet

KRISTÓF

Eldobtam a labdát a kezeim közül, ami ívesen a palánk felé repült, majd szinte csont nélkül átesett a gyűrűn és a hálón. Nincs mit tenni, hárompontosokban mindig is én leszek a király.

-Heeey-Szilárd hangját hallottam hirtelen, aki mellémkocogott és nevetve megveregette a vállam. Nem értettem, hogy mit akar ezért összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Láttam, hogy mögötte az összes csapattársam vonul akik közül néhányan csatlakoztak hozzám a palánk alá.

Mindenki üdvözölt mindenkit és már fordultam volna vissza a palánkhoz amikor hirtelen Andris átkarolta a vállamat. Vigyorogva bámult és már kezdtem rajta kiakadni.

-Mivan?-nevettem el magam hitetlenül válaszra várva.

-Hogy telt az este macho man?-lökött meg hátulról Szilárd. Egy pillanatig kikerekedett szemekkel bámultam rá, majd hangosan felnevettem az előző mondatán. Még Liam-et is láttam elmosolyodni, annak ellenére, hogy pontosan tudom épp miről próbálnak kifaggatni a srácok és hát ez egy érzékeny téma neki.

Úgy nevettem, hogy már szinte bekönnyeztem és próbáltam összeszedni kicsit magam mielőtt válaszolok.

-Hát tudjátok..-vontam meg a vállam nemtörődöm stílusban.-Filmeztünk, kajáltunk ilyenek.-ködösítettem de ennek ellenére is átláttak rajtam mint egy szitán. 

-Ahaa.-bólogattak hevesen de tudtam hogy valójában gúnyolódnak rajtam. Liam jelenléte miatt nem feszegették tovább a témát, hétköznapibb dolgokra terelődött a beszélgetés amikor hirtelen kivágódott tőlünk nem messze a szertár ajtaja. Mindannyian odakaptunk a fejünket és rögtön észrevettünk néhány lányt odabent pakolászni. 

-CSAK EGYET ADJATOK!-valaki átordított a terem másik feléről. Néhány pillanat múlva valaki előbújt a szertárból egy röplabdával a kezével, amit magához szorított. Természetesen egyből felismertem az illetőt, ezt a gyönyörű szőke hajat nehéz összetéveszteni bárkivel. Valószínűleg ő nem látott minket mivel viszonylag távol álltunk a bejárattól.

Hátralépett kettőt, majd nekifutásból egy jól irányzott mozdulattal elhajította a labdát ami egyenesen a terem másik felére repült. Noémi megint átkiabált valamit felénk, Lara pedig eltűnt a helyiségben. Egy kis ideig nagyon vaciláltam, hogy bemenjek-e utána vagy maradjak inkább a többiekkel. Szenvedésemnek Szilárd vetett véget, aki meglökte a vállamat ezzel jelezve hogy "mire vársz még".

-Ha kérdezik mosdóban voltál.-súgta oda nekem úgy, hogy kicsit se legyen feltűnő a diskurzus. Letettem a labdát a fal mellé és még mielőtt bárki észrevett volna besurrantam a szobába. 

Láttam, ahogy Lara nekem háttal állt éppen és a lábát feltéve a szekrényre kötötte be a cipőjét. Halkan mögé lopóztam és hirtelen rátettem a kezeimet a derekára amitől megijedt és ugrott egyet a kezeim között. 

-Ah hála istennek.-sóhajtott egyet amikor rájött, hogy csak én vagyok vele a szobában.-Megijesztettél.-mondta és egy kicsit felém fordította a fejét. Én mégszorosabban átkaroltam a derekát és magamhoz öleltem attól függetlenül, hogy ő még mindig háttal állt nekem. 

-Bocsi.-kértem tőle elnézést, bár kicsit se bántam meg a tettemet.

-Mérgesek lesznek ránk.-suttogta nekem.

-Azt hiszem tudok majd élni ezzel a bűntudattal.-vallottam be, hogy valójában sokkal jobban szerettem volna így maradni edzés helyett. Apró csókokat nyomtam a nyakára és a vállára de továbbra se engedtem őt el.

-Ez csikiz.-nevetett fel az előző tevékenységemen, majd egy pillanat alatt felém fordult. Nem tagadtam, hogy mennyire tetszik az így kialakult helyzet és már hajoltam közel az arcához amikor hirtelen kivágódott mellettünk az ajtó.