Gyengéim, a sportolók [SZÜNETEL]

Harminckettedik fejezet

KRISTÓF

Felkaptam a táskát a vállamra és megnyújtva a lépteimet siettem a tanterem felé. Éppen csak sikerült időben átöltöznöm, annak ellenére, hogy bőven a szünet előtt elindultunk öltözni. Megráztam a fejemet, hogy kiszakadjak a gondolataim közül mielőtt benyitottam volna a tanterembe.

Levágtam magam Liam mellé, aki épp hátrafordulva vitázott Andrissal és Patrikkal NBA csapatokról. Nem terveztem különösebben belefolyni a szóváltásba, ezért csendben elővettem a telefonomat és az instagramot pörgettem.

-Halljátok!-robbant be a terembe a semmiből az egyik csapattársam Dani. 

-Na?-Szilárd leghátulról felkiáltott, szemmel láthatóan érdekelte az új információ, bármi is legyen az. A hirtelen hangok miatt még az én érdeklődésemet is felkeltették.

-Kapunk egy új osztálytársat.-árulta el az egészen idáig féltve őrzött titkát. Kérdőn néztem körbe a társaságon.

-Már megint?-Szilárd válaszolt ismét mindenki nevében. Épp osztályfőnöki órára vártunk, ezért a teljes társaság összegyűlt. 

-Honnan tudod?-szólaltam fel én is miközben mindenki kis csoportokra szakadva sugdolózott.

-Láttam ahogy kijöttek az ofővel a tanáriból csak megelőztem őket.-magyarázta el a helyzetet mielőtt levágta volna magát az első padba egy barátja mellé. 

-Nemár megfosztanak az új gyerek státuszomtól?-sóhajtott fel hangosan Joshua nem messze tőlem.

-Azt általában az első hónap után magadtól elveszíted.-forgatta meg a szemeit Andris és folytatta volna a gondolatmenetét Liamnek amikor az osztályfőnök belépett az ajtón. Hirtelen halálos csend telepedett az egész helyiségre, akár egy tű koppanását is lehetett volna hallani.

A tanárt is váratlanul érte a hatalmas csend, gondolom rögtön levágta, hogy valamit már sejtünk. 

-Sziasztok srácok.-köszöntött minket, majd nyugodtan nekitámaszkodott az asztal szélének. Levette a szemüvegét a fejéről és a pulcsijának a szélével kicsit megtakarítgatta. Mindenki kíváncsian követte minden mozdulatát a tekintetével.

-Azt hiszem már tudjátok mit fogok bejelenteni.-tette vissza egy mozdulattal a szemüveget a szemei elé és körbenézett rajtunk egy halvány mosollyal. Elsétált a nagy tölgyfaajtóig és egy óvatos mozdulattal kitárta.

A következő pillanatban egy magas srác lépett be rajta, első ránézésre nagyon hasonlított az osztály 70 százalékára. Tökéletes kosárlabdázó vonásokkal rendelkezett, legalább 180 centiméter magas vékony srác aki nagyon jól fog jönni a csapatba. 

-Bemutatom nektek Olivért. Néhány mondatot magadról légyszíves.-biccentett felé az osztályfőnök és helyet foglalt a tanári asztal mögött. 

-Sziasztok, Hegedűs Olivér vagyok, Salgótarjánból költöztem ide és 10 éve kosarazok.-hadarta el egy pillanat alatt a kötelezőt és már fordult is vissza a tanár felé, engedélyt kérve tőle, hogy leülhessen. Átéreztem a helyzetét, én is utáltam amikor háromnál több ember bámult egy szobában. 

-Leülhetek ide?-állt meg az előttünk elhelyezkedő pad mellett az új fiú és lenézett Andrisra aki egyedül foglalt helyet az említett bútor mögött. Egy szó nélkül megvonta a vállát, fel sem nézett a telefonjából amit bár kicsit tiszteletlennek tartottam, úgy tűnt, hogy Olivért egyáltalán nem zavarja.

Egy szó nélkül levágta magát elém és a fejét lehajtva bámulta az üres padot maga előtt. Egy értetlen kifejezés ült az arcomra és Liam felé fordítottam a fejem, de a padtársam is csak a vállát vonta a történések láttán.