Gyengéim, a sportolók [SZÜNETEL]

Huszonkettedik fejezet

LARA

-Gyerekek, gyertek le kicsit légyszíves!-kiáltott fel az emeletre anya. Késő délután volt már az egyébként baromi meleg nyári napon. Csendesen telt el, én a szobámban játszottam a ps-en Liam is valami hasonlót csinált az övében amíg anya odalent tevékenykedett. Kiléptem az ajtón és abban a pillanatban a testvérem mellett találtam magam, így ketten siettünk le a lépcsőn. 

-Igen?-kérdeztem tőle de ő csak mosolyogva állt a konyhapultnál keresztbe tett kézzel. Egy pillanatra nem értettem igazán a helyzetet, de Liam meglepődött hangját hallottam.

-Nem igaz!-kiáltott fel a testvérem és én is oda kaptam a fejem ahova ő nézett. Amit láttam, azon nagyon meglepődtem. Egy kisebb kartondoboz volt letéve az asztal közepére, amiből egy kiskutya kukucskált ki.

De nem is akármilyen! Egy aprócska Dobermann kölyök volt, kíváncsian nézett minket, farkát csóválva ugatott kettőt köszönésképpen. Egyből odaugrottam mellé és óvatosan kiemeltem a dobozból ő pedig egyből az arcomat nyalogatta amitől majd kiugrott a szívem. 

-Bemutatom nektek Dylant.-tette hozzá apa aki mosolyogva nézett minket ahogy a család újdonsült tagjával játszunk.-Pár hónap múlva lesz egy éves, az alapvető parancsokat ismeri valamint szobatiszta. A ti feladatotok lesz gondoskodni róla, etetni és sétáltatni minden nap. Energikus fajta.-sorolta.

-Te vagy a világ legaranyosabb dolga.-érzékenyültem el egy pillanat alatt ahogy a kis profijára néztem. Kicsit oldalra fordította a fejét majd eszeveszett rohangálásba kezdett és mindenkit végig nyalogatott a családban. 

-Nézd át a dobozt.-mondta apa én pedig felemeltem az említett tárgyat a kanapéra. Találtam benne egy kék nyakörvet amin egy kis csont alakú fémtábla lógott amibe bele volt gravírozva a 'Dylan' név. Nagyon tetszett ez a választás, találó volt tömör és jól hangzott.

Magamhoz hívtam az új jövevényt és rácsatoltam a nyakára a bőrt amit először értetlenül nézegetett majd megnyalta az arcom és elfutott hogy folytassa az új lakhelye felfedezését. Ezen kívül kiemeltem a dobozból még egy nyakörvhöz csatolható szintén kék pórázt, egy gumi labdát és két tálat. Az első a kajának a második pedig a víznek. 

-Vigyük el sétálni.-dobta fel az ötletet a testvérem ami kifejezetten jól hangzott. Kinéztem az ablakon és láttam hogy már elindult lefelé a nap ami segített egy kicsit lehűteni a levegőt. Odahívtam magamhoz a kis négylábút aki a picike farkát csóválva várta hogy rácsatoljam új nyakörvére a pórázt.

Így hárman indultunk el az utcán a lemenő nap fényében és élveztünk a hűvös levegőt. Mindig szerettem a testvéremmel időt tölteni, ilyenkor teljesen másképp viselkedett mint társaságban. Sokkal jobban el lehetett vele társalogni. Csapongtunk a témák között amikor bekanyarodtunk egy közeli parkba, mellettünk két oldalt fák hajoltak felénk, sűrű lombok között fény hatolt át. Lenéztem a mellettünk sétáló apró szépségre aki izgatottan kapkodta a fejét és szaglászott az út mentén.

Nagyon meglepett apáéktól hogy hazaállítottak egy kutyussal, régebben sokszor beszéltünk róla hogy legyen-e házi állat vagy sem de mindig apa volt a legnagyobb szószólója hogy ebbe a házba bizony állat be nem teszi a lábát. Anya mindig inkább cicás volt de sajnos én Liam és apa is allergiás a szőrükre. Régebben az apai ágon lévő nagyszüleim tartottak macskákat, volt egy gyönyörű vörös és hosszúszőrű cicájuk.

-Emlékszel még Gyurikára?-kérdeztem Liamtől.

-Mamáék macskájára?-kérdezett egyből vissza.

-Aha. Mi lett vele azóta?