Gyengéim, a sportolók [SZÜNETEL]

Tizennyolcadik fejezet

LARA

Ránéztem a telefonomra ami folyamatosan rezgett a zsebemben. A lányok az edzés vége óta megállás nélkül írogatnak, csak tudnám minek amikor simán beszélhetnének egymással a szünetekben is.

Beléptem a nagy barna ajtón a terembe ahol a következő órám lesz. Diákok egy kisebb csoportja már a hátsó padoknál gyülekezett, de nem igazán ismertem őket ezért csak leültem egy terem oldalánál elhelyezkedő padba.

Nekidőltem a falnak és feltettem az egyik lábam a székre majd elővettem a telefonomat hogy beszálljak a beszélgetésbe a közös chaten. Sajnos pont matekon nem találkozok egyik csapattársammal se, pedig ilyenkor kéne a legjobban egy padtárs hogy őszinte legyek. Észre se vettem már mennyi idő telt el mióta bejöttem, csak arra lettem figyelmes hogy a tanárnő bejön és becsapja maga mögött az ajtót.

-Hátul mindenki oszlik és leül a helyére, Smith pedig leveszi a lábát a székről.-kezdte köszönésképp és lecsapta a könyveit az asztalra. Ezt a vén szipirtyót. A terem egyszerre csendesedett el és mindenki talált magának helyet, egyedül mellettem maradt egy szabad amit egyszerre éreztem kínosnak és előnynek is.

A tanárnő felírt jó pár feladatot a táblára és a megoldásukat magyarázta amit szorgosan másoltam a füzetembe. Alig két példát ha sikerült megoldani amikor ismét kivágódott az ajtó. Ez alkalommal egy magas fiú lépett be rajta kapucnival a fején ezért nem láttam jól az arcát.

-Elnézést tanárnő a késésért, kimenőm volt, az edzőmnek kellett segítenem.-mondta a fiú miközben levette a kapucnit a fejéről, ezért az arcáról és a hangjáról egyből felismertem.

-Rendben Kristóf ülj le.-bökött felém, egész pontosan a mellettem lévő padra. Megdörzsöltem a két szememet úgy hogy senki se vegye észre. Csak nekem lehet ekkora szerencsém. A fiú levágta magát mellém szó nélkül én pedig nem törtem magam különösebben hogy köszönjek neki. 

Ebben az állapotban telt tovább az óra, fáradhatatlanul másoltam a füzetembe minden megoldást. Körülbelül az óra felénél felvillant előttem a telefonom, Derek küldött egy képet messengeren. Mivel a tanárnő épp háttal volt nekünk, kaptam az alkalmon és megnyitottam a chatet. Egy mémet küldött amin majdnem felnevettem hirtelen, de akkor kivégzés lett volna ezért csak mosolyogva küldtem vissza néhány nevetős emojit.

-Lara, mi a megoldás?-szólított fel hirtelen a tanárnő.-Gondolom ha a telefonjával van elfoglalva már kész van a feladattal.-húzta fel az egyik szemöldökét. Lefagyott az agyam a hirtelen kérdésről, fogalmam se volt hogy mit kellett megoldani. Próbáltam gyorsan kitalálni fejben egy hihető választ.

-Tízes alapú logaritmus nyolc.-suttogta a mellettem ülő fiú úgy hogy csak én halljam.

Elismételtem hangosan a választ, a tanáron pedig lehetett látni az őszinte csalódást amiért nem tudott kiszúrni velem. Kinyitottam a füzetemet egy üres oldalon, és a lap sarkából letéptem egy kis darabot.

Csak ennyit írtam rá hogy "köszi" és odatoltam elé. Láttam hogy elmosolyodik, és valamit ő is ráfirkant. Kíváncsian vettem vissza a papírfecnit, amire rajzolt egy kis "=)" arcot. Kedves volt tőle hogy kisegített, de ezzel le is tudtuk a matekórát.

A csengőszó megváltásként hatott a sok feladatban elfáradt agyamnak. Már farkas éhes voltam, nem véletlen hogy én volt az első aki elhagyta a termet és belépett az ebédlőbe.

-Csókolom.-köszöntem a mosolyogva a konyhásnéninek akinek mindig felragyog az arca amikor odaérek.

-Szia drágám! Mit kérsz ma?-kérdezte.

-Szeretnék kérni egy adag cézár salátát, egy hamburgert és egy szelet csokit.-soroltam el a kérésemet alig várva hogy végre hozzájussak az ételhez amire a gyomrom már annyira vágyott. 

A konyhásnő felpakolt mindent egy tálcára miközben a rádióból szóló dalt dúdolta. Mindig melegséggel árasztotta el a szívemet hogy mennyire felhőtlenül végzi a munkáját. Megköszönve az ennivalót hátramentem a megszokott asztalunkhoz, és helyet foglaltam a széken.

Annyira jól esett végre enni, már nagyjából a felével végeztem amikor megjelentek páran mellettem. Most csak a lányok ültek ide, Noémi Zoé és Adri először aztán egy kicsit később Csenge Léna valamint Mira is csatlakozott hozzánk.

Ugyanott folytattuk a beszélgetést ahol óra előtt a chaten abbahagytuk. Annyira belemerültünk ebbe, hogy nem vettük észre amikor valaki megáll az asztalunk mellett.

-Mit akarsz tőle?-kiáltotta valaki éles hangon és rácsapott mellettem az asztalra két kézzel amitől mindenki összerezzent, és az egész ebédlő figyelmét magára vonta.

-Mi a picsát csinálsz?-néztem fel rá hitetlenül amikor rájöttem hogy bizony Daniella jött ide balhézni.

-Mit? Akarsz? Tőle?-ismételte el egy kicsit halkabban és közelebb hajolt felém.

-Mi bajod van?-kérdeztem vissza ismét mert még mindig nem értettem hogy miről van szó. 

-Láttam mit csináltatok matekon, azthiszed hogy úgyse veszem észre? Engem ne nézz hülyének!-hadonászott felém amire gyorsan felpattantam úgy hogy még a szék is hátradőlt.

-Álljál már le!-mondtam egy kicsit hangosabban és hátralöktem hogy ne tudjon elkapni.

-Ha nem szállsz le róla esküszöm hogy megtéplek!-fenyegetőzött az ebédlő közepén nekem pedig úgy felment a vérnyomásom hogy ismét meglöktem ez alkalommal már kicsit erősebben.

-Na gyere akkor.-kezdtem kakaskodni.-Gyere tépj meg.-mondogattam tovább és készen álltam hogyha nekem rontana.

-Na nyugi van.-ugrott közénk Liam és próbálta megelőzni a nagyobb bajt.

-Ilyenkor már nincs bátorság?-idegesítettem tovább, láttam rajta hogy Liam jelenléte egy kicsit zavarodottá tette, amit így ki is használtam.

-Hagyjatok békén.-mondta végszóra és lerázta magáról Liam kezét majd sarkon fordult és kisétált az ebédlőből.

-Pszichopata r*banc.-mondtam halkan éles szánalommal a hangomban, fékezni se tudtam hogy mennyire felidegesített az imént.

-Nyugi Lara, ne hagyd hogy ilyen könnyen kihozzon a sodrodból. Ez a lány nem teljesen normális.-nyugtatott Liam halkan mikor már az emberek többsége visszafordult a kajája felé és nem figyeltek ránk.

-Próbáljon meg hozzám érni.-fújtattam az ebédlőajtó felé nézve. Visszaültem a székemre a szótlan társasághoz, Liam is visszament a saját asztalukhoz.

-Ez komoly volt.-füttyentett Adri.

-Ez a lány teljesen hülye.-rázta meg a fejét Noémi is, a többiek inkább nem szóltak egy szót se. Kezdtek lassan lenyugodni a kedélyek, befejeztük az ebédet is és közösen így indultunk el a második edzésre. A végére már csak a háló elpakolása maradt, amit közös erővel hamar be is fejeztünk. Átöltözés után még az öltözőben elköszöntem a lányoktól, egyedül indultam haza az üres folyosón.

-Lara várj!-szólított le valaki én pedig megfordultam.

-Bocsánatot szeretnék kérni az ő nevében is az ebédlőben történtekért.-állt meg előttem Kristóf engem pedig akaratomon kívül düh fogott el ismét.

-Nagyon ajánlom hogy tartsd féken a barátnődet, ne nekem kelljen mert annak nem fogtok örülni.-jelentettem ki, kihangsúlyozva a barátnő szót amitől enyhén felfordult a gyomrom. Válaszát meg se várva kiviharzottam az épületből élvezve végre a csendet ami körülvett. Tényleg nem értem hogy képes valaki egy ilyen ember mellett megmaradni.

Egy ideig sokat gondolkoztam rajta hogy lehet én nem voltam elég jó neki, de sikerült rájönnöm hogy ez sose volt így. Ha neki jobban bejönnek a könnyűvérű lányok, akkor legyen velük boldog.