Gyengéim, a sportolók [SZÜNETEL]

Harmincegyedik fejezet

LARA

-Van nálad rúzs?-szólalt meg mögülem Léna aki épp a haját vasalta.

-Aha nézz szét.-válaszoltam neki kínosan ügyelve arra, hogy véletlenül se mozdítsam el a fejem. Pont a végső simításokat hajtottam végre, a szemceruzával ügyetlenkedve próbáltam meg egy értelmes cat-eye formát varázsolni a szememre.

Néhány perc szenvedés után sikerült megoldani és ezennel késszé is nyilvánítottam magam. A szemceruzán kívül szempillaspirált is használtam valamint egy kis szemfestéket. Az arcomra többnyire csak púdert és korrektort tettem, nem azért van méregdrága skincare rutinom, hogy a vastag smink egy este alatt tönkretegye. Felálltam az asztaltól és láttam, hogy Léna is menetre készen áll. 

-Dögös vagy.-vigyorgott rám a barátnőm.

-Te is mint általában.-forgattam meg játékosan a szemeimet és felkaptam a vállamra a táskát amibe nagyjából csak a telefonom fér úgyis. Kinyitottuk az ajtót és először Léna lépett ki rajta akit utána követtem én.

-Mehetünk lányok?-apával találtam szembe magam aki a lépcső alján állt és épp a nyakkendőjével babrált. Léna előrement a földszintre amíg én a cipőmmel szórakoztam. Egy vastagabb sarkú fekete magassarkúra esett a választásom ami tökéletesen passzolt a koktélruhámhoz.

Muszáj volt a legapróbb részletekre is odafigyelni, nem minden este megy az ember egy ilyen étterembe vacsorázni. Lelépkedtem a lépcsőn vigyázva, nehogy kificamodjon a bokám rögtön. 

Egy pillanat alatt megtaláltam a szememmel Kristófot aki a konyhapult mellett állt egy virágcsokrot szorongatva. Egy sötétkék öltönyt viselt fekete nyakkendővel ami tökéletesen meg volt kötve. A haját csak oldalt nyíratta fel de a feje tetején hagyta megnőni, így most két részre van osztva középen. Néhány pillanat múlva sikerült feleszmélnem a transzból amit a fiú okozott számomra és közelebb léptem hozzá.

-Azt hittem ezek a virágok gyönyörűek amíg meg nem láttalak téged.-egy széles mosolyt villantott és egy pillanatig tényleg azt hittem, hogy leszédülök a lábamról. Éreztem, hogy az arcom egyre jobban elpirosodik és a hirtelen zavartól fogalmam sincs mit kellett volna reagálnom. 

-Köszönöm.-ennyire telt hirtelen, de ez is több mint a semmi. Mosolyogva elvettem tőle a virágcsokrot amit felém nyújtott és a konyha felé indultam vele. Feltöltöttem egy vázát vízzel és egy már teli váza mellé helyeztem a pultra. 

-Na akkor indulhatunk?-nézett körbe mindenkin apa és elindult a bejárati ajtó felé. Mi maradtunk leghátra Kristóffal, aki már épp követte volna őt amikor egy pillanat alatt elkaptam a kezét.

Kérdőn fordult hátra de rögtön megváltozott az arckifejezése amikor látta, hogy milyen tekintettel nézek rá. 

-Miért fosztottál meg eddig ettől a látványtól?-néztem rajta végig fentről lefelé, hogy biztosan megértse a gondolataimat. Rögtön megkönnyebbült és elnevette magát.

Egy gyors és apró csókot nyomott a számra és bár sokkal szívesebben folytattam volna ezt a tevékenységet, muszáj volt felzárkóznunk a szüleim mögé mielőtt még kellemetlen helyzetbe hoznánk magunkat. Kristóf amúgyis nagyon rápörgött a jó benyomásra, annak ellenére, hogy bőven több mint egy éve ismerik már őt a szüleim Liam miatt.

Bepattantunk az autóba mindketten a hátsó ülésre és csendben hallgattuk ahogy beindul alattunk a motor. Az út viszonylag hasonlóan telt, bár sokmindenről nem is lehetett volna beszélni ez alatt a kis idő alatt.

Alig negyed óra múlva leparkoltunk a belvárosban a rengeteg másik autó mellé. Már rég besötétedett és betöltötte az utcát a rengeteg lámpa és épületekből kiszűrődő fény. Nem szerettem különösebben a belvárost főleg nem a pesti részét, de esténként mindig volt egy sajátos hangulata ami Los Angelesre emlékeztetett.