Oneshots // MHA//BnHA

Randimódszer Kirishima módra

Nem jutottam be a UA hősképzős osztályába. Elszúrtam a gyakorlati felvételin. Rossz emberhez értem hozzá, akinek a képességével nem sokat kezdtem. Most a B osztály sorait erősítem. Nagyon jó barátokra tettem szert Tetsutetsu és Kendo személyében. Nyíltan, nem titkolva össze akarom hozni őket, amit ők nem néznek jó szemmel. De a fiúnál rosszabb színészt nem ismerek, láthatóan odavan a lányért. Kendo pedig a világ legvakabb embere, ahogyan nem veszi észre.
Általuk ismertem meg az A osztályos Kirishima-t. Először azt hittem Tetsutetsu-val eltitkolt unokatesók. A képességük majdnem egyforma. Azonban ez a két személyről nem mondható el. Mindketten a férfiasságnak élnek.
Amikor először beszéltem a vöröshajúval egyből kialakult közöttünk a szimpátia. Fontossá vált számomra.
Megvolt a magam véleménye az emberi kapcsolatokról. Ez mindig több személyen áll vagy bukik. Ha ő nem keresett volna, én sem ragaszkodok hozzá. De mára szükségem van arra, hogy mindennap beszéljünk.
Mindig töltöttünk együtt egy kis időt, iskolán kívüli programokban vettünk részt, de sosem kettesben. Ezért ért váratlanul, ahogyan ma elém állt:

-{T/N} várj!-szaladt utánánam a fiú, akin még továbbra is az edzőruha virított. A kék és a fehét jól állt neki, de egyértelműen a vörős illett hozzá a legjobban.-Arra gondoltam, hogy délután ráérsz e?-egy mosollyal néztem fel a fiúra, aki mintha kicsit zavarban lenne.

-Persze, ráérek!-vidáman csengett a hangom, mindig vidám voltam, ha Kirishima szóba állt velem-Kérdezzem meg Tetsutetsu-t is?

-Arra gondoltam, hogy most csak mi ketten mennénk.-vakarta meg a tarkóját a kis cápám, majd enyhe pír futott az arcára. Igen, egyértelműen a vörös az ő színe.

-Rendicsek. Mi lenne a program?-jöttem izgalomba. Ez most egy randi. Vajon tényleg randi?

-Az meglepetés.-vigyorgott rám, mint a tejbetök, és visszanyerte magabiztos valóját.-A suli előtt várlak az utolsót órád után!-azzal intett nekem egyet, és mindketten a saját termünk felé haladtunk.

Egész nap a délutánon kattogtam, ami Kendo-nak fel is tűnt. Vajon merre megyünk? Tényleg randi lesz vagy csak én gondolok bele túl sokat?

A fiú ahogyan ígérte az iskola előtt várta, hogy én is elhagyjam a épületet. Láttam, ahogy a barátai csoportosan, nélküle haladnak tovább. Egészen biztosan őt is hívták.

-Szia-köszöntem neki mosolyogva-Miért nem a többiekkel tartasz? Nem kell folyton velem lenned.-a végét nem túl vidáman, de annál megértőbben és aggódva ejtettem ki a számon.

-De én most veled akarok lenni.-vigyorgva karolta át a vállamat, miközben elindultunk kifelé az iskola területéről.

-Merre megyünk?-kezemmel megfogtam az engem ölelő karját, ő pedig rákulcsolta ujjait az enyémekre. Egyáltalán nem hatott idegenként a dolog, már máskor is csináltunk ilyet. Az első pár alkalommal zavarba hozott néhány cselekedetével, de ezek mára már megszokottá váltak.

-Emlékszem, meséltél nekem korábban egy kávézóról, amit annyira szeretsz...-boldog lettem, hogy emlékszik. Ahogyan nekem próbál kedveskedni.

-A Bourbon-ba megyünk?-imádom az a helyet. A kávé illata, az otthonos, mégis modern, természet hangulatú helyiség teljesen elvarázsolt. Első látásra beleszerettem a helybe. Mindig csak meséltem róla, és ő most el is hozott. Egy puszit hintettem a fiú arcára, amit csak pipiskedve értem el. Kirishima válaszul megszorította a kezem, és egy hatalmas vigyort eresztett felém.

Az utat szokás szerint csendmentesen tettük meg a kávézóig, ahol a barista azt hitte rólunk, hogy egy pár vagyunk. Hangosan meg is jegyezte, milyen cukin nézünk ki együtt. Sokmindenhez hozzászoktam Kiri mellett, azonban ennek következtében mindkettőnk elpirult, és zavartan pislogott a másikra. A kávékra kedvezményt kaptunk, amiket termesztesen Kirishima fizetett, mivel nem engedte nekem legalább a saját részemet sem.
Az italokat ezúttal elvitelre kértük, hogy út közben fogyaszhathassuk el. Azt mondta a másik meglepetés náluk otthon vár rám. Egészen a házáig találgattam mi lehet az, amin ő jól szórakozott.
Sokszor jártam már a házában, a szobáját is többször meglátogattam, azonban sosem voltunk egyedül. Az ágyára egyből kidőltem, hosszú volt a nap. A fiú sem szólt egy szót sem, csak a fejemre dobott egy felsőt, amire kérdően pillantottam felé.

-Gondoltam, nem akarsz egész délután az egyenruhában maradni...-s közben már ő is lakapta magáról a zakót az inggel együtt. Hirtelenjében melegem lett, és a vérem az arcomba tódult. Pillantok alatt történt az egész, ugyanis mire újból a fiúra néztem, már egy vörős felsőben virított előttem.-Kimegyek a meglepiért, addig öltözz át.-mondata végén becsukta az ajtót, egyedül hagyva engem a szobájában.
A kezemben tartott fekete pólóra meredtem, melynek Kirishima illata volt.

-Úgy szeretek veled lenni-mormogtam magamban, majd átcseréltem a felsőt. A szobában volt egy tükör, amiben megnézhettem, hogyan áll. Egy pár számmal nagyobb volt, így felkötöttem a derekamra, ezzel egy kis bőrt az oldalamon szabad szemmel láthatóan hagyva. A fiú ekkor érkezett meg a szobába, aminek következtében megálltam a mozdulatok között. Nem takarta, leplezni sem próbálta, ahogyan végigmért a saját pólójában.
Tetszett a érzés, hogy rajtam legelteti a szemét, ugyanakkor zavarba is hozott. Újabb pír ült ki az arcomra, mire a fiú elmosolyodott.

-Szeretem, ha a kedvenc színemet viseled.

-De nem a vörös a kedvenced?-néztem rá értettlen fejjel. Csak a felsőt cseréltem le, az is fekete.

-Dehogynem.-vigyorgott rám, mint még soha-Az arcod...tiszta vörös.-lépett közelebb hozzám.

-Mert zavarba hozol.-általában, ami a szívemen, az a számon. Most is gondolkodás nélkül mondtam ki a szavakat.

-Ahogy te is engemet.-jött egyre közelebb, nekem meg úgy lett egyre inkább melegem.-Tudod milyen zavarba ejtő, amikor a világ lecsinosabb lánya a szobámban áll rám várva az én felsőmben, ami amúgy eszméletlenül jól áll neki?-utolsó szavait már szinte az arcomba suttogta, mielőtt lecsapott volna az ajkaimra. Csókunk olyan volt, mintha mindketten már ezer éve ezt a pillanatot vártuk volna. Erre mondják azt, hogy mindig is meg volt közöttünk a kémia, de az elpattanó szikra indította be a láncreakciót.
Csókunk után még egy apró puszit nyomott a számra, majd Kirishima-san oldotta meg a helyzetet- Hoztam fagyit!-mutatta fel a kezében lévő doboz fagyit és kanalakat, amelyeket eddig észre sem vettem. Elnevettem magam, majd a fiúhoz bújval kezdtem el kanalazni az édességet, miközben beindítottunk egy filmet is.