Oneshots // MHA//BnHA

Villain Midoriya-A fogadás

Nem is tudom hány napja nem aludtam rendesen. Az éjjeli órákat mind tanulással töltöttem, ugyanis itt a vizsgaidőszak. Egy hősnek minden téren kiváló ismerességgel kell rendelkeznie. Egy hős mások bálványává válik. Egy hős a tökéletesség látszatát kell, hogy keltse. Megéri ez?

A parkban az utolsó lámpa sárga fénye alatt bambultam a tankönyvre, melyben összefolytak a szavak. Nem lenne szabad ilyen késői órákban házon kívül tartózkodnom, főleg ott, ahol a madár se jár. Azonban legbelül vonzódom a veszély gondolatához.
A sötétség ölén elhelyezkedve könnyű célpontnak számítottam azok számára, akik a napfényt nem ismerve az éjszakát járják. A sok becstelen gondolat által vezérelt ember többsége éjjeli ragadozóként hasít bele áldozatába. Így töri ketté a melankólikus csendet a fájdalmas sikoly. Talán áldozat vagyok. Talán ragadozó.

Messziről világító zöld íriszek vonták el a figyelmemet a könyvről. Bizonyára egy erre tévejedett cicuska szemei babonáztak meg. Halk ciccegésbe kezdtem, nehogy elijesszem az állatot ideérte előtt. De a várt nyávogás helyett cipőtalpak koppanása és egy apró kacaj rázta meg a fülemet. Ahogyan a fény közelébe érkezett vendégem, úgy jelent meg fokozatosan előttem a vérrel borított fiú arca, majd teste is. Pillanatnyi sokk után az adrenalin vágtatni kezdett az ereiben, versenyt játszva a pulzusmmal. A padról felpattanva szemléltem a történéseket, hogyha kell, lépni tudjak. A lábam a földbe gyökerezve közelezett arra, hogy megtudjam, mi lesz a folytatás.
Az ismeretlen szemei a babonázó zöld helyett vörösbe váltottak át, majd ajkain is megjelent egy sokat sejtettő vigyor. Elém érve a fiú egy "Miáu!" kiáltás után elnevette magát. Majd egy gyors mozdulattal visszaültetett a padra felém kerekedve.

-Na itt vagyok, minek hívtál ide baba?-piros szemeit végigvezette a testemen, mely által meglepő módon, nem éreztem kellemetlenül magam.

-Kicsoda ön?-hiába vozott az ismeretlen veszélye,a szám egyetelen mondatomba is beleremegett.

-Hát a cicád!-azzal a fiú oldalra fordította a fejemet, majd végignyalt a nyakam teljes hosszán.-Baba, olyan puha bőröd van.-megemelkedett vérnyomásom és a fiú tette egyaránt részt vettek arcom pirulásának folyamatában.-Na, mi az? Elvitte a cica a nyelved?-nevette el magát, mely miatt egy nagyot nyeltem.

-Ez kinek a vére?-kicsúszott a számon az első gondolat, mire ha lehetséges még szélesebb vigyort kaptam.

-Egy fickóé, aki tartozott nekem.-vállát megrántva arrébb lépett tőlem, amely által kevésbé dohányszagú levegőhöz juthattam.

-Még sohasem hallottam magadfajta gonszosztevőről.

-Persze, hogy nem. Jó vagyok. Embert ölni is tudni kell. De az a balfasz Gonoszok Ligája most elviszi a reflektorfényt, miközben ahhoz sem értenek, hogy egy csésze kávét lefőzzenek.

-Zöld hajú uraság!-bátorságot gyűjtve határozottan felálltam, majd a dohányzó idegen mellé sétáltam.-Engem is meg fog ölni?

-Te még gyerek vagy. Nem hiányzik a nyakamba egy hősjelölt hullája is. Feltünő lenne.-lassan fújta ki a szürke füstöt, mely pillatok alatt láthatatlanul elvegyült a levegőben. Valahogy csodálattal tekintettem a fura srácra, amiért ilyen nyugodtság öleli körbe az izgalmas élete mellett.

-Honnan tudja, hogy hősnek tanulok?-egy lesújtó pillantással a kezemben tartott könyvre emelte tekintetét, majd újra beleszívott a cigarettájába. Szemeimmel végigkísértem a könyv vonalát, s döntésre jutottam.
-Tanítson meg arra, hogy élhetek olyan életet, mint ön!-lelkesedéstől csillogott a szemem, mire a fiúé újra zöldbe váltott, majd komoran nézett rám velük.

-Senki sem akar ilyen életet.

-Mit szólna egy alkuhoz?-izgazottan vártam a válaszra, mely percekig nem érkezett meg, ennek következtében kezdtem kínosan érezni magamat. Majd újfent pirossá vált tekintetével testem vonalait végigpásztázta, s egyik kezével az államat megragadva belehajolt az arcomba egy szájnyalás kíséretében.

-Te sehogy sem jönnél ki jól.

-Fogadok, hogy több embert tudnék megölni magánál!-dacosan álltam a fiú tekintetét, aki csak eszelősen elnevette magát.

-Hős létedre gyilkolászni akarsz? Jajj, kicsi lány. Ez a nagyok játéka.

-Tán csak nem fél, hogy leverem?

-Játszni akarsz? Akkor játsszunk nagy tétekben!-egészen közel hajolt, bele a személyes terembe, ezáltal zöld tincsei az arcomba hullottak, miközben pillantása lyukat égetett a homlokomba. Egy különös tűz lobbant lángra mindkettőnk szívében, amely elkezdte a perzselő hadjáratot.-Ha te nyersz, megteszem, amire kértél, és tanítalak. De! Ha én nyerek, az enyém leszel, s csak azt csinálhatod, amit én mondok.-ijesztő volt az ajálat, de a bátraké a szerencse. Magabiztos mosollyal kezet ráztunk, majd egy kézcsók után távozni készült a zöld hajú.
Utoljára utána kiabáltam, hátha megtudom a nevét, mire a fiú mosolyogva féloldalasan visszatekintett.
-Jajj, Baba. Deku. Ízlelgesd a nevemet, mert majd sokat fogod használni! A legközelebbi találkozásunkig is...-intett egy zöld szemű- {T/N}.-majd egy perverz vigyor kíséretében eltűnt a szemem elől. Nagyokat pislogva meredtem a sötétségbe, míg nem felettem is lekapcsolták a lámpát. Honnan tudja a nevem?