Oneshots // MHA//BnHA

Bakugo x Reader I.-Irány a UA.!

Hősnek lenni nem egyszerű hivatás. Egy hit, egy fogadalom, egy életcél.

Hőssé akartam válni anya miatt.
Hőssé akartam válni, hogy segítsek másokon.
Hőssé akartam válni miatta, hogy egy nap büszkén tekintsen rám.

Mindenkinek van egy oka, egy olyan pont az életben, amely meghatározza a célját.
Az én történetem ott kezdődött el, amikor a UA. gyakroltai felvételijén egy tüskéshajú vörös szemű srácba botlottam bele.
Mogorva volt és kegyetlen. Minden tévovázást mellőzve pusztította a robotokat. Szeméből elszántság és erő sugárzott, amelytől bárki lángra kaphat. Szemei igazi fegyverek, melyek ördögi mosolyával együtt halálosan hatnak az emberre.
Gyakorlottan, szinte hibátlanul használta a képességét. Mindenkit a vetélytársának tekintett. Habozás nélkül vágott mások elé, minden előjel nélkül robbantotta fel a robotokat. Olyan volt a szememben már akkor, mint egy igazi hős.

A UA.-n nem kerültem be a hősosztályba, ezért másik iskolába akartam menni, azonban kaptam egy speciális ajánlatot:  miszerint minden nap különórákat tartanak nekem. A különleges ajánlat oka a képességem volt. Aizawa az egyetlen, aki segíthet teljes mértékig elsajátítani.

Egyik nap érkezett egy email-em, miszerint az aznapot az UA.-ben fogom edzéssel tölteni.
Mindig is szerettem abban az iskolában mászkálni. Maga volt a dicsőség, az erő, és a hősiesség.
Mivel nem közvetlenül járok az iskolába, az egyenruhától eltekintenek, azonban kaptam az iskola edzőruhájai közül egyet, amely a kötelező viseletem a tréningek során.  Izgultam a mai nap miatta, eddig mindig csak délutántól késő estéig edzettem az iskola épületében, amikor már a tanárokon kívül senki más nem tartózkodott ott.
Rengeteg volt az ismeretlen fej a bejárat előtt, mindenki egyenruhát viselt, csak én nem. A tekintetek mellett elsuhanva egyenesen az edzőcsarnok felé vettem az irányt. Külön kártyám volt hozzá, ami a bejutást biztosította számomra. A fal mentén le is dobtam a táskámat, majd tektóriázás nélkül az edzésbe vettem magam. Szereztem két új képességet, amelyek közül csak az egyiket tudtam egymagam irányítani, a másikhoz egy elszenvedő alany is szükséges. Minden egyes alkalommal nő és nő a képességeim száma, és ez azért problémás, mert egy bizonyos mennyiségen túl nem bírja elviselni a szervezetem őket.
Szándékosan belevágtam mindkét karomba, amelyeken keletkezett sebből, azon nyomban vér kezdett folyni. Megpróbáltam megszilárdítva kilőni, de három méternél tovább nem jutott, ott is újra folyékonnyá válva hullott a padlóra. Hiába ismételgettem, csak egyre nagyobb lett a vércsík, nulla eredménnyel.
Egy kisebb idő elteltével kinyílott az eddig zárt ajtó, az élen Aizawa mögötte pedig egy egész osztály lépett be.

-{T/N}!-a tanárúr hangja élesen hatott az korábbi csendben. Mérges volt, használta rajtam a képességét.
Az egyik lány felsíkoltott, amint meglátta előttem a vérfoltot a földön.
Lehajtott fejjel sétáltam Aizawa elé, pedig cseppet sem bántam, amit tettem. Gyakorolni jöttem, azt is csinálom.
-Gyerekek, ő itt {Család név/Kereszt név}. Majdnem osztálytársatok lett. Ma velünk fog edzeni.

Szétnéztem a társaságon, két ismerős alakra bukkantam közöttük: Midorya-ra, aki egy kiskori barátom, és a szőke tüskéshajú, vörös szemű srácra a felvételiről. Amint a tekintetem a szőkére suhant, az olyan arcot vágott, mint aki szellemet lát.
Kaptunk öt perc ismerkedési időt a többiekkel. Elsőnek Izuku nyakába vetettem magam, olyan régen találkoztunk. Eközben a többiek többsége körénk gyűlt. Annyi kérdést tettek fel számomra, amelyekből jó ha párat meg tudtam válaszolni.

-Ő kicsoda?-kérdeztem Dekut a szőke felé intve.

-Ő Kacchan, nem ismered fel?-amint kimondta a nevét, nagyon boldog lettem. Újra láthatom Katsuki-t, és ezúttal büszke lesz rám. A többiek köréből kilépve a vörös szemű süni nyakába borultam.