Oneshots // MHA//BnHA

Rendőr Bakugou II.

-Nálam.-jelentette ki minden különösebb érzelem nélkül, ugyanakkor tekintetében aggódva figyelt engem. Talán azzal, hogy beenged a lakásába, beenged a fejébe is.

.....

A lakás egyszerűen hatalmas volt a sajátomhoz képest. Meglepően letisztult színekkel volt tele az elengedhetetlenül ríkitó vörös kanapét leszámítva. Ha nem is hatalmas, de egy kisebb kupira számítottam, ehelyett kellemes csalódásként ért a nagy tisztaság és rendezettség. Munkámhoz híven árgus szemekkel figyeltem a berendezéseket. Zavaró volt számomra, hogy alig találtam fényképet. Helyenként a minimalista absztrakt művészet képei fedték a falak üres részeit, máshol pedig egy-egy lyuk, melyet feltételezem a rendőr üthetett a falba. Az egyik ütés mentén végigtapintottam a falat, mintha az mesélni tudna szörnyű sérüléséről. A lakás látványa még több kérdéssel bombázta meg a egyébként is tudatlan fejemet.

-Látom már jobban is vagy.-tűnt fel a fiú mögöttem két pohár vízzel. Annyira belemerültem környezetem feltérképezésébe, hogy fel sem tűnt Bakugou távozása a szobából.

-Ezeket te csináltad?-tettem fel az egyértelmű kérdést, mire a fiúban realizálódott, hogy a falaknak nem ilyen állapotban kellene lenniük.

-Rég fogadtam vendégeket, el is felejtkeztem róluk.

-Miért? Miért csinálod ezt?-léptem közelebb hozzá és elvettem az egyik poharat.

-Stressz levezetés.-tetette a közönyöst, azonban a nyakán kitüremkedő erek elárulták, hogy kezd ideges lenni a kérdezősködésem miatt.

-Arra boxzsákot is beszerezhetnél.

-Miért beszélsz mindig ilyen fagyosan? Mintha mindent jobban tudnál nálam!-kiáltott rám a fiú, amely hatására elejtettem a poharat. A nővérem is pontosan ezeket a szavakat használta, mielőtt bántott volna. Bakugou észhez térve gyorsan fel is takarított, amíg én még üresebb tekintettel bámultam magam elé.

-Nem, semmit se tudok jobban.-suttogtam a szavakat a levegőbe, hátha éveket visszamenőleg meghallja az, akinek szánom őket.

-Liba, megijesztesz.-a fiúnak ötlete se volt, hogy mihez kezdjen velem, ezért utolsó mentsváraként az arcomba öntötte a saját vizes poharának a tartalmát. Meg is hozta az eredményét, minden a múltammal kapcsolatos gondolat egy csapásra visszakerült a jó sokszor lelakatolt dobozkába.

-Kaphatok egy törölközőt?-Bakugou úgy tekintett rám, mintha szellemet látna. Néha úgy is érzem magam. A fiú nem csak egy törölközőt, hanem felsőt is hozott számomra.-Köszönöm.

Átöltözve tértem vissza a nappaliba, ahol a figyelmemet újra a fal különös mintája kötötte le.

-Milyen stresszt vezetsz le így?-folytattam úgy, mintha mi sem történt volna.

-Mi a franc van veled?! Ma már sokadjára viselkedsz furábban, mint szoktál.

-Te sem mesélsz el semmit, akkor én miért tegyem? A munkámat végzem.-Bakugou dühösen a falhoz szorított, amely egy picit megijesztett. Az előbb lezárt lakat próbált felnyílni, azonban a mocorgásnál tovább nem jutott.

-Mindig csak a munka! Az is a munka része volt, ahogyan a galériában percekig csókolóztunk?-vörös szemeivel idegesen tekintett végig rajtam, amíg én a válaszon tanakodtam.

-Nem értem, mit vársz tőlem.

-Látom a félelmet a szemedben, amikor hozzádérek.

-Nincs jó tapasztalatom a kedves érintkezésekkel.