Oneshots // MHA//BnHA

Villain Midoriya-A fogadás 2.

Még kora délután volt a parkban. Természetesnek tartottam, hogy visszamenjek oda, ahol eladtam a lelkemet az örögnek. Mégis kora délután tettem meg, mikor esélytelen találkoznom vele. A félelem valahogy kilóméterekkel elmaradt mellőlem, a mellkasomból egy extázistól fűtött szív próbált kiszabadulni. Testem harcban állt magával. Józan eszem kiabált, sikoltozott, rugott, harapott, tiltakozott: Te hős vagy! De a szám a szívemre hallgatott, s az ő szavait tolmácsolta: Fogadjunk!

Ahogyan a nap lekúszott az égről a kéket felváltotta a feketeség. Egy olyan feketeség, mely úgy vonzott magához, mint legyet a szar.
Ugyanilyen mély sötétség lakozott szívemben is, mely a meleg nyári éjszakákat juttatja az ember eszébe. Ridegnek tűnő, de olvasztó hőség.

S nem kellett sokat várnom. Talán órákat, perceket, nem számoltam az időt, csak néztem az égre, s vártam, hogy magába szippantson. Az égi káosz végtelen izgalmakat rejt, a földi lét egy véges tévút. Egyszer hibázol igazán, egyszer mész neki a sorsnak, egyszer keresed a kalandot, egyszer játszol a káosszal, és nincs több izgalom. Véget ér az út.

Hősként adrenalin bomba robban a véredben újra és újra. És gonoszként? Mi hajtja őket? Mi volt az a mámorító, vonzó csillogás a szemében? Mi lehet az a mágnes, mely ölni késztetne?

És itt voltunk. Mindketten. Egyenesen az égre meredtünk, mintha az eldöntené a játék végkimenetelét.

-Angyalom, hogy állunk? Elvesztetted már a szüzességed?-kérdezte kacéran felnevetve mellettem, míg világító zöld szemeivel őrült módján tekintett rám. Alig hagyták el szavai kicserepesedett ajkait, vörösen léptem hátrébb tőle.
-Chch..Cica-lemondóan megcsóválta a fejét, majd a semmiből kacajra gerjedt. Egyedül az ő hahotázó nevetése szelte át a teret. Megkövült, unott tekintettel figyeltem minden mozzanatát. Mindig légy résen!-suttogta egy hang a fejben.
-Tán csak nem te is hallod őt?-kapta rám a szemét, mely rángatózni kezdett. Egy másodperc alatt előttem termet, s belehajolt az arcomba, hogy minél közelebbről lásson át a szememen, s ezáltal tárjam fel neki a bensőm.

-Mit csinálsz?-lepődtem meg hirtelen közelségétől, mire ő csak elvigyorodott.

-Te is hallod őt?-kérdezte meg újra türelmetlenebb hangvétellel.

-Mit?-kérdeztem vissza kíváncsian, míg mindketten egymás szemébe meredve álltunk, mint két márvànyszobor. Szinte láttam, ahogyan a szeme világa a vakítóan zöld lencsék mögött egy kopár sötétséget őriz, melyben akár az ég feketeségében tombol a káosz.
Meijedtem. Először ijedtem meg a közelében, mire ő diadalittasan elmosolyodott.

-Szóval te is látod. Már csak az itt a kérdés...-apró, lassú mozdulatokkal kezdett meg körüljárni, majd mikor a bal vállam mögé ért, egy gyors mozdulattal elsimította onnan a hajamat, majd egész közel hajolt a fülemhez- hogy hallod is e.-s mire felfoghattam volna meleg leheletét a nyakamon, már el is tűnt onnan.

-Baba..megint elvitte a cica a nyelvedet? A legutóbb olyan szószátyár voltál még. Vagy netán szóhoz sem jutsz a közelemben annyira odalennél értem?-nevetett fel szadista módjára, majd az államat megragadva egyik kezével összeszorította az arcomat, hogyha akarnék se tudjak megszólalni.-Egyem a kis eperszínű ajkaidat-s azzal pajkosan megnyalta sajátjait, míg szemét az enyéimen tartotta-Na de vissza az eredeti kérdésre: Szűz vagy még?-mire beszédképtelen helyzetem miatt csak bólintani tudtam. Ő azon nyomban elengete az arcom, s teátrális lépésekkel távolodott el tőlem. Kezeivel a levegőt csapkodta, majd szemeivel megvetően fordult felém-Mit is vártam egy hőstanonctól, akinek napi szinten a hamis erkölcsökről prédikálnak a nagy és híres U.A.-ben- színtiszta gyűlölettel köpte a szavakat felém, melyeket nem hagyhattam szó nélkül. Feldühített.

-Deku-jegesen vettem számra a nevét, mellyel magamra vontam a figyelmét, s ő csak gonoszan elmosolyodott .

-Ha ilyen arányosan ejted ki a nevem, menten beindulok.-nyelt egy nagyot, s szemeit rajtam tartotta.

-Kutattam utánad.-kijelentettem ezt a súlyos mondatot, mintha csak annyit mondtam volna: süt a nap. És azon nyomban megfagyott a levegő. A szél hangosan süvíteni kezdett, néhány varjú gyásznótát károgott, s még a holdat is eltakarták a felhők. A zöldike huncut szemei véreressé váltak, s tikkelni kezdtek, vigyora az arcára fagyott mint egy tökéletes fogkrém reklám.

-Jobb, ha nem áskálódsz többet, mert a végén a fogadásunk hamarabb véget ér, mint azt bármelyikünk hinné. -vicsorított és összezárt fogakkal beszélt, valószínűleg rossz pontra tapintottam rá. Ez megmosolyogtatott, sőt kacagni kezdtem. A hang a fejemben meg is jegyezte: ő, a senki sem legyőzhetetlen. Van gyenge pontja. Gyenge!

-Talán mégsem vagy olyan reménytelen, olyan szűzies, mint amilyennek látszol.-szólalt meg, mint aki tudja min nevettem fel, s újra a nyugottabb őrült szerepét öltötte magára, s a derakamál foga húzott közelebb magához, míg a mellkasunk össze nem ért.-Nézd csak kedvesem..-óvatosan végigsimított az alsó ajkamon hüvelykujjával-Most elvesszük a szüzességed!-azzal egy szempillantás alatt helyettem egy másik, védtelen nőt tartott szorosan az ölében, törött lábbal és megviselt kinézettel. A nő a semmiből került ide, s hangos jajveszékelésbe kezdett.

-Kérem nem bántson! Nincs különösen nagyobb vagyonom, de mindenem amim van, az övé lehet, csak kérem engedjen el!-a nő könnyei között, teljesen megalázkodva könyörgött az életéért, míg a már vörösen izzó szemű fiú, elém nem húzta.- Kislány! Segíts! Te hősnek tanulsz, kérlek ments meg!-rítt, pityergett a nő, míg én csak néztem az eseményeket. Nem igen akartam megmozdulni. Valahol érdekesnek tartottam a szituációt, melyben nem tudtam elhelyezni magamat.

-Öld meg!-utasított Deku, mint egy kutyát, hogy gyűjtse be a lelőtt zsákmányt. A nő a mondat után még keservesebb sírásba kezdett. Egyre csak könyörgött, mely szánalmat ébreszett az irányába.

Egy apró lépést tettem az áldozat felé, felmértem a helyzetét. Törött láb- nyílt törés, a karokon zúzódások nyomai, haja kócos az ellenállás miatt, s szíve reszketett a félelemtől.

-Hát ha te nem, akkor én!-azzal a Zöldike egyetlen nyisszantással elnyeste a nő nyakát, aki élettelenül hullot bele a porba. Míg a fiú jóízűen nevetni kezdett, s lenyalta a késről a vért, én addig a holt asszony torkából távozó vöröses folyadékra meredtem. Olyan szépen csillogott.

-Egy-null hercegnő.-nevetett az őrült, s egy puszit adott az arcomra, otthagyva a nyomát egy véres csóknak, majd el távozott az éjbe-Viszlát Drágám!

Hazaérve csak feküdtem az ágyamon, s a félhomályba borult fehér, meszes plafonra meredtem. Redőnyöm apró résein alig szűrődött be a kinti szürke égbolt alkonyodó fénye, ezzel apró fényjátékot vetítve a függöny műinek tűnő szálai közé. Gondolataim végtelen messzeségébe meredtem. Az álom távolról kerülte kacifántos tekervényeit mélaságomnak, pedig hajnal volt. Egy újabb hajnal, melyen álmatlanul tenglődtem. Egy hajnal, melyen először szemlélhettem meg testközelből gyilkosságot.