Oneshots // MHA//BnHA

Rendőr Bakugou IV.

Meglepően nagy izgalom kerített hatalmába a vacsorára készülés közben. Hiretelenjében azt sem tudtam, mit vegyek fel, a kutatáshoz pedig kifárasztott a mai nap. Jól esett a meghívás, de én szemét módon ezt is ki akarom használni információ gyűjtés céljából. Egy hetem maradt bármi hasznosat kideríteni.

Idegesen topogtam a fiú hatalmas lakása előtt, másodpercenként az órára pillantgattam. Most még haza mehetek. Egy nagy levegőt véve rávettem magam a csengő megnyomására, mely dallomosan jelezte érkezésemet. Hamarosan az ajtó is kinyílt, magamat pedig elfoglalt Bakugou-val találtam szemben. A fiú vállán egy konyharuha díszített, amely által azt feltételeztem, ő készíti a vacsorát kettőnknek.

-Szia.-szólaltunk meg egyszerre, amely által egy picit felkuncogtam, a fiú pedig elmosolyodott. Idegesen megvakarta a tarkóját, majd beljebb invitált a házba. Az étkező előtt megtorpantam, és fogadni mernék, hogy az állam a földet súrolta.
Az asztalon a vörös terítő és fehér tányérok éles kontrasztot alkottak, az ezüst evőeszköz pedig elegánssá tették. Az asztal díszeként a közepén elhelyezkedő hatalmas vörös és fehér rózsákból álló csokor szolgált. Hangulatos fények díszítették a helyiséget, melyek a szentjánosbogarakra emlékeztettek engem. A konyhapulton számtalan finomság tekintett felém amolyan, mire vársz, gyere és egyél meg kifejezéssel. Akár csak egy svédasztalos étteremben. Néhány gyertya is meleg fényükkel elszórtan az asztalon vagy az ételek között biztosította a hangulatot. A hangulatot, amely által melegség járta át fagyos szívemet.

A fiú mögém lépve átkarolta a derekamat, mely okául szolgált zavaromnak. Túlságosan meghitt ez az egész.

-Ajánlom, hogy tetszen, mert sok munka volt vele. Nem vagyok jó az ilyen nyálas szarságokban. Ez Kirishima ragaszkodott mindehez.

-Gyönyörű.-tekintgettem körbe-körbe, szinte már boldog voltam, amiért ennyit fáradozott értem a fiú. Hosszú ideje nem voltam boldog. Keserűségem oka, pedig remélem, ugyanúgy elrohad a börtönben, mint amilyen ronccsá engem tett.

"Most is látom, ahogy félsz, örökké rettegni fogsz tőlem. Most hol van az a tökéletes kislány, aki minden szeretet megkap? Te és én még nem végeztünk. Szeretlek hugicám."-visszhangzottak testvérem utolsó szavai a fülben, mielőtt a rendőrség kikísérte volna a házból. Tényleg minden szeretet megkapok? Vajon a fiútól is ellopom?

A hangulatom másodpercek alatt dőlt össze. Szinte reszkettem a belőlem áramló hideg miatt.

-Te vagy a gyönyörű.-Bakugou hangja zökkentett vissza a valóságba, mely egy cseppet megnyugtatott. Soha többé nem találkozhatok a nővéremmel, a démona már csak bennem él.-Ághhh...Basszus! A krumpli!-a fiú sietve elengedte a derekamat, majd az olajos finomság elé ugrott, hogy mentse a menthetőt. Megmosolygtatott tettével, mely által be kell ismerjem, életteltelibb és vidámabb vagyok, mióta őt ismerem.
Az ő kedvessége segített abban, hogy javuljon a világnézetem. Talán egy nap képes leszek viszonozni a szeretetét.

"Mindenki akar majd tőled valamit! Kedves?! Ugyan, csak számító! Te is egy ilyen kis dög vagy!"-újabb hangok, melyeknek igazat kellett adnom. Részben a munkám miatt vagyok most is itt. Ha eltörlöm ezeket a emlékfoszlányokat, még élvezni is tudom az estét. A táskámba nyúlva elővettem azt a gyógyszert, melyet soha többé nem akartam bevenni. Két kis tabletta csúszott le a torkomon, ezzel kizárva a káros gondolatokat.

Az asztalnál ülve a nappali falainak szenteltem a figyelmet, melyekről eltűntek a múltkor még tátongó lyukak.
-Mi lett a fallal?-kíváncsian váltogattam pillantásom a fal és a fiú között, aki velem szemben fogyasztotta vacsoráját.

-Megcsináltam azután, hogy a múltkor itt voltál. Egy boxzsákot is beszereztem.-válaszolta a fiú két falat között.

-Ohhh...te hallgattál rám?-vigyorogtam rá pimaszul, amely miatt Bakugou elkapta rólam a pillantását.

-Ne szokj hozzá.

-Emlékszel a reggeli beszélgetésünkre?

-Igen, jah...miért?-csámcsogva beszélt a fiú, akár egy óvodás. Viselkedését illetőn gyakran olyan is volt.

-Ha egy hét alatt nem haladok veled kapcsolatban semmi hasznosra, máshoz leszel kirendelve.-Bakugou keze megállt a levegőben és rágni is elfelejtett.

-Nem megyek másik dilidokihoz!-úhy jelentette ki, mintha az én kezemben lenne a döntésjoga.

-Izuku..-a név hallatára hatalmas fintor kúszott a fiú arcára, amely olyan erős reakció a részéről, minden egyes alkalommal, amikor a másikat megemlítik, hogy nem kerülhette el a figyelmemet.-...ma bent volt nálam. Megtudtam, hogy kiskorotoktól kezdve ismeritek egymást. Meghívtak, hogy néhány óránkon része vegyen.

-Az a szaros kis nyomi csak a közeledben akar lenni. Nem bírja felfogni, hogy te az enyém vagy.-kiabált mérgében a fiú, engem pedig letaglóztak a szavai.

-Bakugou....kérlek nyugodj le.-próbáltam keze után nyúlni, de azzal egy nagyot csapott az asztalra.

-Az hülye Deku mindent le akar nyúlni tőlem! Neki minden az ölébe hullott, míg én küzdöttem, s ennek ellenére is, folyton az övé lett a dicsőség. Akármit tehetek, a hátát nézve kulloghatok előre. Miért egy ilyen kis nyominak kell legyőznie?-tört ki minden fusztráció Katsuki-ból, melyet már egészen kiskora óta magában tarthat. Most mindent megértettem. Minden dührohama a tehetetlenségéből fakadt.
Magamhoz húztam a sírástól reszkető férfit, aki mintha utolsó menedékét tartaná a kezében, szorosan ölelte a derekamat, arcát pedig a nyakamba fúrta. Nem tudtam volna olyat mondani, amely segített volna rajta. A minket körülvevő csend most fontosabb szerepet játszott, mint azt hinni lehet.

-A tiéd vagyok.-suttigtam Bakugou-nak a szavakat, aki erre csak még közelebb, még szorosabban tartott.

A vacsorát befejezettnek tekintettük a kis incidens után. Megnyugvás képpen egy fim megnézése mellett döntöttünk. A kanapén a fiú elterült az ölemben, amely miatt piros színre váltott az arcom. Kezeimmel a haját keztem birizgálni, mintha csak egy pár lennénk. Vajon Katuski ezt gondolja rólunk?

-Maradj itt! Aludj itt velem az éjjel, meg a többin is! A legutóbbi látogatásod óta olyan üres ez a ház nélküked. Maradj itt velem.-kérlelt a fiú, miközben ülésbe tornázta fel magát szorosan mellettem.

-De Baku...

-Kérlek, legalább ma éjjel.-vörös szemei olyan könnyen sebezhetőségről árulkodtak, melyek miatt, képtelen lettem volna nemet mondani. Mindketten a tehetetlenségünk miatt vagyunk olyanok amilyenek. Talán segíthetünk a másiknak.-Megcsókolhatlak?-kérdezte bizonytalanul a fiú, emlékezve a legutóbbi esetre. Egy apró bólintással válaszoltam, a következő pillanatban pedig Katuski ajkai már az enyémeken pihentek.