Oneshots // MHA//BnHA

Édes, de őrült

Kérte: _Kats-chan_
Téma:
      Prohero Bakugou X yandere Reader

Szószám: 2003 db

Minden olyan mesebelien kezdődött. Melegen tüzelt a nap sugara, az árnyékokban is pusztított a hőség. Az év egyik legmelegebb napjàt tudhattuk magunkénak. Vidám hangulatban szolgáltam ki a kis kávézóba betérő vendégeket. Boldogan figyeltem, ahogyan élvezik a hűs italok által nyújtott kényeztetést. Pont egy ilyen bambulásom következtében csapódtam neki egy újonnan érkező vendégnek. Ez, a műszakom lejárta előtt öt perccel, nem jó ómenennek tűnt. Egyet márpedig megtanultam az évek során: hallgassak a megérzéseimre.
Hatalmas barna folt terült el áldozatom pólóján, mely követztében gyors szabadkozásba kezdtem.

-Jajj, elnézést. Nagyon röstellem a dolgot. Bocsánat kérésként hagy hívjam meg egy italra.-zavaromban elsőre fel sem mértem, kivel van dolgom. Amint tekintetem találkozott azzal az igéző vörös szempárral, enyhe pír futott az arcomra. Ilyen az én formám.
Mielőtt az idegen válaszolhatott volna, elrohantam egy felmosóért, hogy az àltalam okozz kárt eltakaríthassam. Csalódottan néztem az órámra, amely szerint megint tovább maradok a munkaidőm végénél. Egy fáradt sóhajjal eltüntettem az ital nyomait a padlóról, majd mindent visszavittem a helyére. Az egésznapos rohangálás kifárasztja az embert, főleg az ilyen forróságban.
A pult mögé lépve pihegtem egy kicsit, melyet egy mély köhintés zavart meg. Újfent bambulásom áldozata szemezett velem, mellyel már nem volt időm foglalkozni.

-Liba, rendelhetek?-erős, karcos hangja zene volt a füleimnek, mely lágyan simogatta a lelkemet. Szemeiben tisztán és kivehetően lobogott a tűz, míg szőke tincsei helyenként az arcába hullottak.

-De...de a munkaidőm...-kezdtem volna bele a magyarázkodásba az órám számlapjára tekintve. Aggódóan tekingettem körbe-körbe, hátha megszánna egyik munkatársam. De mintha mindenki köddé vált volna. Talán a föld megnyílt alattuk, s én voltam rossz helyen.

-Akkor kiszolgálsz vagy sem?-ráncba szedte homlokát a fiú, aki még így mérgelődve is roppant helyesnek bizonyult. A rendelését felvéve perceken belül elkészítettem azt, majd a pultnál várakozó szőkének a kezébe adtam. A fiú fizetni próbált, de erősen tiltakoztam ez ellen, ennyivel tartozom neki a pólójáért cserébe. Miután lerendeztem ezt a kört, barátnőm és  egyben munkatársam azonnal haza parancsolt, hogy pihenjem ki magam. Az öltöző helyiségben a szekrényemet kitárva szembesültem a ténnyel, milyen elnyúzott arccal fogadtam a vendégeket. Egy hidegvizes arcmosás után a köntényemet felakasztottam a fogasra, a hajamat pedig kiengedtem a mostanra már teljesen szétcsúszott, mindenfelé álló kontyból. Mindenkitől elköszönve léptem ki a tűző napsültésbe a hűvös helységből. A meleg hirtelen csapott arcon, mely által biztosra mertem venni, hogy piros az egész fejem.

A vakító fényhez hozzá kellett szokatnom a szemem, s csak azután vettem észre a falnak támaszkodó vörös szeműt. Mindenféle szó nélkül egy lépéssel, ami nekem legalább három lett volna, mellettem termett, majd kinyújtotta azt a kezét, melyben egy pohár jeges latte foglalt helyet. A saját italát a szájához emelte, amíg én érdeklődve fürkésztem a történéseket. De végeredményében elfogadtam az italt, majd egy köszönöm elmormogása mellett haza felé indultam. A számomra még ismeretlen fiú mellettem haladva próbált igazodni lassú tempómhoz.
A kávé elfogyasztása után kicsikét visszanyertem az erőmet, így már bátrabban kezdeményeztem beszélgetést.

- {V/N} {T/N} vagyok. Még egyszer nagyon sajnálom, hogy leöntöttelek.-óvatosan megeresztettem a fiú felé egy mosolyt, aki meglepésemre szinté hasonlóan cselekedett.

-Bakugou Katsuki.-illedelmesen kezet ráztunk, ahogy azt szokás. Érdes, meleg tenyere szokatlan volt az én puha, általában hideg bőröm számára. Szinte már bizsergésnek is nevezhettem volna a rajtam másodpercek alatt végigáramló töltést.
A fiú neve olyan ismerősen csengett a gondolataim között, mégsem jutottam dűlőre ismertségét illetően.