Oneshots // MHA//BnHA

Bakugo is lehet kedves

Régen volt két jó barátom: Katsuki és Izuku. Még gyerekként ismertem meg őket. Akkoriban jóban voltak. Aztán Bakugo megkapta a képességét, és minden más lett. Izukuval gonoszkodni kezdett.
Nekem sem volt sokáig képességem, az övéhez elhanyagolható most is, mégis mindig kedvesen viselkedett velem. De Izuku ugyanúgy a barátunk volt, ezért rosszul esett nekem is, ahogy vele bánt. Aztán ők ketten maradtak, ahogyan másik iskolába kellett járnom. Nem lehettem többé az őket összetartó kapocs.
Katsuki sosem volt az a személy, aki a másik után fut. Különválásunkat követően próbáltam tartani vele is a kapcsolatot, de egyre inkább figyelmen kívül hagyta a társaságomat, ezért egy idő után felhagytam a próbálkozással.
Akkoriban összetörtem, hiszen hozzá álltam közelebb, de ő nem kért belőlem. Korábban volt egy szőke és egy zöld hercegem, ebből csak egy fél brokkoli maradt.
A UA. sportfesztiválját követően eldöntöttem, hogy személyesen meglátogatom őket.
Én sose akartam hős lenni velük ellentétben, az túl nagy felelősség járna. Viszont máshogy akartam segíteni az embereknek, ezért orvostudományt kezdtem tanulni. Talán egy nap újra összeáll a banda.

Izukutól megtudtam, hogy én minden nap hamarabb végzek a sulival, mint ők, így a mai napon az utam nem haza, hanem a UA.-hez vezetett. A kapuban megállva az épületet kémeletem, amely mára a legjobb barátaim otthonává vált. Nem sok idő telt el, amíg a jól ismert szőke tüsihajat ki nem szúrtam. Ahogy egyre közeledett a fiú, úgy találtam szembe magam egy mogorva vörös tekintettel. Lassacskán a fiú is kiszúrt a kapuban, és azon nyomban megváltozott az arckifejezése. A régi Katsuki jutott az eszembe. Mikor már csak pár méterre volt tőlem, a nyakába ugrottam. Úgy hiányzott.

-Katsuki, hiányoztál! Jól megnőttél tökfej!

-Engedj el te!-tolt el kicsit magától, ami számomra rosszul esett-Te is hiányoztál..-éppen csak elmormogta az orra alatt, de az előbbi rosszkedvem alább is hagyott, helyette szörnyen boldog lettem.-Mit keresel itt?

-Jöttem meglátogatni titeket, Téged és Izukut.

-Az a nyomi összeszedett valami hülye betegséget, aztán nem jött ma.

-Akkor látogassuk meg! Úgy is el akartad vinni neki a házit nem?

-A halál akarta elvinni neki!-kezdett el hirtelen kiabálni, amelytől egy cseppet megijedtem. De hamar magamra találtam, amint ő sem ordítozott tovább.

-Kérlek, a kedvemért! Olyan régen találkoztam veletek.

-Nem én kértem, hogy ide gyere.-ahogy kiejtette a szavakat, azok egyenesen a szívembe vájtak.

-Bocsánat Katsuki, csak látni akartalak titeket. Elmegyek egydül Izukuhoz.-lehajtott fejjel indultam el arra, amerre sejtettem, hogy lakhat.
Bakugo egy hatalmasat sóhajtott, majd pár lépés után engem utolérve átkarolta a vállam.

-Egyeszer leléptél, másodszorra nem fogsz. Az nyomi meg a másik irányban lakik. De van egy feltételem.-kérdően néztem rá, bár tudtam, bármit mond, benne vagyok-Menjünk el kajálni, kikopott a belem.

Az út közben nagyon jól elbeszélgettünk a néha spontán kiabálásaitól eltekintve. Első úticélunk egy kisebb gyorkajálda volt, ahol a fiú hihetetlen nagy mennyiséget fogyasztott hozzám képest. Hiába kértem Katsukit, nem engedte, hogy fizessek. Minden olyannak tűnt, mint régen.

Nem tudom, Izuku hol lakik, de olyan érzésem volt, hogy Bakugo direkt a leghosszabb kerülőúton vezetett, mint akinek egyáltalán semmi kedve odamenni.
Az ajtó előtt állva elfogott az izgalom. Régen láttam Dekut is személyesen, vele sikerült tartanom a kapcsolatot.
A csengő hangját követően pár percen belül nyít is az ajtó. Úgy kellett visszafognom Katsukit, hogy ne kezdjen neki teljes erejéből dörömbölni és kiabálni.
A zöldhajú sápadtan nyitotta ki az ajtót, de amint meglátott miket, a szemei felcsillantak.

-Kacchan! {T/N}!-alig mondta ki a szavakat, máris a nyakába borultam, ami következtében a mögöttük álló egy hangosat puffogott. Izuku beinvitált minket, ahol nagy nehezen, kiabálások közepette Bakugo odaadta a háziját, majd körémülve a fiúkkal együtt nekiláttunk videójátékozni. Minden olyan volt, mint régen.

Olyan hamar beesteledett, így Katsuki-val az oldalamon indultam haza. Ekkor már nem igazán beszélgettünk, mindketten a gondolatainkba merültünk. A házunk kapujában a fiú csak úgy engedett be, hogy megígértem neki, holnap is elmegyek elé a UA.-hez.

-Ígérem, hogy holnap is elmegyek.-mosolyogtam rá Katsuki-ra, aki ezután magához ölelt minden jel nélkül.

-Annyira hiányoztál {T/N}!-úgy szorított magához a fiú, mintha újra hét évesek lennénk, és attól félne, hogy újra elhagyom.

-Te is nekem Katsuki.-miután elköszöntünk egymástól, úgy feküdtem le aludni, hogy alig vártam a holnapot.

Másnap, harmadnap...négy napon keresztül minden délután első felét a UA. előtt várakozva, a maradékot Katsuki-val töltöttem.
Ma van az ötödik napja, hogy visszakaptam a gyerekkori legjobb barátomat, aki idő közben igazi férfivá nőtt fel. A meséltek alapján egy nap hatalmas hős lesz belőle.
A UA. épületéből ezúttal nem egyedül jött ki a fiú, hanem másik két srác kíséretében. Bizonyára a vöri és a sárga hajú a havarjai. Ahogy közeledtek, úgy hallottam, miről beszélgetnek.

-Fogd már be!-kiabált rá a vörösre Bakugo, mire a sárga értetlenkedni kezett.

-De Bakubro, akkor ki is ez a lány, aki miatt napok óta lerázol minket?

-Jogunk van tudni.-csatlakozott a vöri, mint aki meg sem rezzent az előbbi kiabálástól. Ekkorra odaértek mellém, így már kezdtem bele a bemutatkozásba, amikor Katsuki átkarolta a vállamat, majd minden előjel nélkül megcsókolt.

-Ő a barátnőm.-a fiúk álla a padlót súrolta, az én fejem teljesen elvörösödött nagy zavaromban.-Csá köcsögök!-azzal engem továbbra is átkarolva elindult a délutánba.
-Majd rendes csókot is kapsz, csak valahogy el kellett hallgatni azokat az idiótákat.-vigyorgott rám, amitől még jobban elpirultam. Izgalmas délután elé nézünk.