Oneshots // MHA//BnHA

Villain {T/N}-feel my power!

Gyerekként mindig is különleges akartam lenni. Azt hittem, az olyanoké a világ. De mára belátom, hogy egy gonosz, pénzéhes társadalomban élünk, ahol a jó és rossz erkölcs között nincs különbség. A magukat hősnek nevezők semmi említésre méltót sem tesznek, ülnek a babérjukon, míg a pénz a zsebükbe száll. Egy akartam lenni közülük. Nevetségesen naív voltam.
"Gyenge vagy!"-a mai napig a fejemben harsog az az arogáns mély hang, amely most is az álmaiért harcolhat, melyeket tőlem elvett. Hős lesz egy szép napon, s majd én hozom rá az alkonyt. Ideje színre lépnem, és móresre tanítanom őméltóságát.

A bár ajtaját nagy hévvel csaptam ki, melynek Kurogiri örült a legkevésbé. A gőzpofa szokásához híven a pult mögött helyezkedett el, és egy-egy pohár törölgetése közben a már nem szomjas Dabit szolgálta ki.

-Édesem, nélkülem iszol?-pattantam fel sebhelyes arcú barátom mellé.

-Hányszor mondjam még el, hogy ne hívj így? Vagy megpörköljem a csinos kis pofikádat?-a mondat végeztével a poharában lévő utolsó csepp is elfogyott, mely történesesen az én torkomon keresztül végezte.

-Ugyan már! Akkor este nem lenne, aki kényeztessen téged.-vigyorogtam rá incselkedően, mire a fiúnak is megváltozott a tekintete. Fél perccel később, már a vállára kapva vitt a szobájába, ahol az ajtó csapódása jelezte a dolgok kezdetét.

Reggel újból Dabi mellett ébredetem, aki még szunyált volna tovább, ha nem ébresztem fel. Ráültem a fiú csípőjére, majd adtam neki egy szájra puszit, amíg ő hosszú ujjaival körbe nem fonta a derekamat.

-Ideges vagy.-jelentette ki minden előjel nélkül, és bármennyire próbáltam eltitkolni magam elől is, igaza volt.-Csak ezért csinálod ezt? Újból arra kellek, hogy levezesd rajtam a stesszt?

-Pedig szerintem te is élvezed.-suttogtam a fülébe, majd a nyakát kezdtem el puszikkal behinteni, de a fiú eltolt magától.

-Miért foglalkozol ennyit azzal az őrült gyerekkel?

-Tönkre tette az életem. Kamatostul vissza fogja kapni.-a tekintetem egy pillanat alatt átváltozott tömény gyűlöletté és megvetésé, melyet számtalan ember iránt tápláltam. Az elmém elködösülten tekintett a világra, melyben a pusztítás tűnt az egyedüli megváltásnak. Pusztítok, hogy mindenki szebbé váljon. A fájadalom segít jobbá lenni. A világnak így pusztulnia kell.

-Sosem mondod el, mi történt.

-Nem kell tudnod a történetem.

-Pedig érdekel.

-Megbeszéltük, ez csak szex kötődés nélkül.-a fiú pólóját megigazítottam magamon, majd az ajtóhoz léptem, de távozásomat megakadályozta egy kar.

-Nem tudom, mit csinált az a szarházi, amitől ilyen rideg lettél, de bármi is a terved, benne vagyok.-bólintottam egyet a fiú felé jelezvén, hogy megértettem, amit mondott. A szobát elhagyva a sajátomba vonszoltam hideg testem, s elzárkózva a külvilágtól első dolgomként egy kést hajítottam a falba, majd ugyanazt a darobot ki-beráncigálva roncsoltam a fát.

-Miért? Miért tetted ezt? Miért nem tudok szeretni? Miért érzem abnormálisnak, ha valaki kedves? Miért akarlak mindenáron elpusztítani?-dühöngtem, mígnem a falam hangosan szétrobbant az orrom előtt ezernyi szilánkot szétszórva az utcán. Úgy tekintettem széjjel az általam okozott káron, mintha saját szívem darabkáit figyelhetném meg. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy előbb-utóbb mindenki rájön arra, amire én is, és széttörnek, akár csak az üveg. Mosolyomból kacaj, majd vihogás született. Az ép elmémet hatalmas titkok gyötrik, melyek által sosem nyugodhat meg.