Oneshots // MHA//BnHA

Todoroki a kisboltban II.

...

Todorokival még aznap este elkezdtünk üzenetek formájában beszélni, majd másnaptól kezdve minden délután "véletlenül" összefutottunk vele a kisboltban.
Innen indult ki a kapcsolatom a felemás fiúval.

...

Sosem gondoltam volna, hogy pont a kistesóm által esek szerelembe. Todoroki nem csak kedves és illetedemes, hanem a gyerekekkel is jól bánik. Napról napra jobban vártam, hogy összefuthassak vele. Eleinte csak hármasban, majd lassacskán kettesben is csináltunk programokat.
Minél több időt töltöttem a fiúval, úgy vált annál nagyobb rejtélyé a szememben. Keveset beszél, magáról pedig még ennyit sem. Minden mozdulatára aprólékosan odafigyel, amely néha közönynek tűnhet. Arca nem sok érzelemről árulkodik, ellenben a szemei akár egy tükör. Tagadhatatlanul beleszerettem a rejtélyességébe.

Titkoltam érzelmeim, magamnak sem akartam beismerni. Hagyni akartam, hogy minden úgy történjen, ahogy annak lennie kell. Talán, ha hagyom, valamerre elbillen a mérleg.

Már egy hete nem hallottam felőle. Aggódtam érte. Olyan hirtelen tűnt el, ahogyan megjelent az életemben. De nem csak nekem hiányzott, hanem a húgomnak is. Heti öt délutánt mindig nálunk töltött, szinte már családtagként tekintettünk rá. Talán megijesztette a túlzott ragaszkodásunk.
Kivételesen szabad délutánt kaptam, amely első felét egyik barátnőmnél töltöttem, majd haza felé indulva az utam a neves UA. gimnázium előtt vezetett el. Pár másodpercre megálltam előtte, s sóvárogva tekintettem rája. Egy másik világban talán én is idejárnék.
Az épület felől vidám hangok szűrődtek ki, amelyek felkeltették az érdeklődésemet. Vajon én is ennyire örömteli lennék, ha idejárhattam volna?
Egy rövid, barnahajú lány teljes beleéléssel magyarázott egy zöld hajú fiúnak, amíg mellettük egy másik magasabb, szemüveges, kék hajú srác az orrnyergét maszírozta. Mögöttük nem sokkal újabb alak tűnt fel. Felemás hajáról rögtön felismertem.

-Shoto?-amint kiejtettem a nevét, az eddigi aggodalmam egy pillanat alatt elhagyott, helyette a sértettség lett úrrá rajtam.
Megszólalásomra nem csak a megszólított, hanem a többiek is felkapták a fejüket. Todoroki először meglepődött, majd semleges arcot vágott, miközben mellém sétált.

-{T/N} mit keresel itt?

-Erre volt dolgom. Szóval ide jársz suliba?-kellemetlenül éreztem magam, ahogy a többiek a beszélgetésünket figyelték, ezért lassan elindultam az egyik irányba, reménykedve, hogy a fiú követ. Amint erről megbizonyosodtam, újra eszembe jutott az elmúlt egy hét, amely hatására kicsúszott a számon:
-Eltűntél. Aggódtam érted. Azt még elnézem, hogy rám nem voltál kíváncsi annyira sem, hogy egy nyamvadt üzenetet küldj, de a kicsivel ezt nem teheted. A bátyjaként teknit rád, fontos lettél a számunkra!-Todoroki arcára szavaim után döbbenet ült ki.  Nem akartam ránézni. Engem bánthat, de a tesómat nem. Az idulatok által kipirosodott arcom forrt a sértettségtől. Jelen pillanatban képtelen voltam arra gondolni, hogy már pedig én szeretem őt. Mindig a húgom lesz az első a saját érzéseim felett. Szüksége van egy stabil támaszra, amely sajnálatos módon csak az én személyemben adatott meg neki.

A fiú első meglepő cselekedeteként az arcomat finoman maga felé fordította, majd a fejével a vállamra dőlt.

-Sajnálom...csak sok minden összejött. Köszönöm, hogy aggódtál értem.-rá kellett jönnöm, hogy a fiúnak van saját élete, amelynek mi nem vagyunk a részei, így a számonkérésem jogtalannak bizonyult. Pont olyan törékeny ő is, mint egy kisgyermek.

-Shoto...-szavaimmal párhuzamosan a karjaimmal átöleltem a fiút a nyakánál fogva, majd egyik kezemmel a tarkójánál a haját kezdtem simogatni.-Tudd, hogy bármikor szívesen meghallgatlak. Néha már attól is jobb, ha egyszerűen kiadtuk magunkból. Tudom, hogy nem könnyű beszélni, a másikban megbízni pláne nem, de szeretném, ha tudnád, amennyiben meggondolod magad, én itt leszek.-mint akinek csak erre volt szüksége, a derekamnál fogva szorosan húzott magához. Neki is csak egy támaszra van szüksége.

-Menjünk haza!-suttogta a fiú, mire minden gondolkodás nélkül a kezénél fogva magam után keztem húzni. Jól esett, hogy szorosan tartotta összekulcsolt kezeinket, szinte már egy pár látszatát keltettük. Mégis olyan messze álltunk a másiktól, mint a föld az égtől. Ugyanakkor minden egyes nap elképzeltem, ahogyan szárnyat növesztek, s többé semmi sem állhat az utunkba.

A házban csend honolt, amíg meg nem érkeztünk. Újra a kanapén látni a fiút maga után vonta a felismerést, mennyire is hiányzott ebből a házból az elmúlt egy hétben.

-Tudod, ti is hiányoztatok.-szólalt meg Shoto szinte kitalálva a gondolataimat.-Nálunk otton eléggé érdekes a helyzet. Valahogyan elmaradt a szeretteljes gyerekkor. Anyum egészen kiskorom óta szanatóriumban van, most pedig megbetegedett. Olyan különös volt, hogy az életben először számítok valakinek. Nem akartam, hogy aggódj értem.-egy összetört gyermeknek tűnt a szememben a fiú, így egy szoros ölelésbe vontam. Először nyílt meg ennyire előttem, és gyanítom, hogy mások előtt is. Percekig így maradtunk, majd a filmezés mellett döntöttünk. Alig egy óra elteltével elaludt a fiú, majd hozzábújva hamarosan az én fejem is elnehezült. Mielőtt végleg álomra hajtottam volna a fejem, bizonyára Todoroki kikapcsolta a a tv-t, és egy apró puszit nyomott a hajamba, majd a derekamnál átkarolva ő is újra az álomvilágba vetette magát.