Hibbant-szigeten nem volt mindig béke a vikingek és a sárkányok között - ahogyan Pléhpofa sem volt mindig „Termetes", és Valka sem volt mindig Haddock.
Hogyan kezdődött hát minden? Honnan indultak, miként ismerkedtek meg Hablaty szülei? Milyen probl...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
/Valka/
Három év telt el Sergiolus Haddock és Ratt Darlig halála óta. Nem mondhatnám, hogy ezalatt az idő alatt annyira jól éreztem volna magam Hibbant-szigeten. Egyszer ugyanis állapotos lettem, azonban vetéléssel végződött. Akkor borzasztóan magam alatt voltam, rengeteg időbe telt, amíg sikerült feldolgoznom a gyermek elvesztését, és túllépnem rajta. Pléhpofa segített, végig mellettem volt, hogy lelki támaszt nyújtson, holott a dolog neki se volt könnyű. A faluban azt suttogták az emberek, hogy a törzsfőnő talán nem is tud egészséges utódot világra hozni, és ez az istenek haragja, amiért szimpatizálok a sárkányokkal.
Sárkányügyben sok vitám volt a faluval, de hiába könyörögtem bárkinek, hogy fontolják meg a békekötést, amíg megleljük a titkos világot, még a saját férjem sem érett egyet velem. A kapcsolatunk ezt leszámítva minden másban remekül működött, és nagyon szerettük egymást, egyedül ez a kérdés volt, amiben sohasem tudtunk dűlőre jutni.
Pléhpofa maga semmit sem változott — talán csak annyit, hogy testalkatra terebélyesebb lett, így ráragadt a „Termetes"-jelző, és újabban így ismerték az emberek. Sokat nevettünk azon, hogy ezt bizony nem foghatja rám, hiszen köztudottan borzalmasan főzök. Amikor legutóbb húsgombóccal próbáltam előrukkolni egy baráti vacsoránál, Bélhangos váltig állította, hogy napokig hascsikarás gyötörte, és majdnem belepusztult a főztömbe. Szerintem azért kicsit túlzott, bár tény, hogy nekem magamnak sem ízlett túlzottan az étel.
Huszonhárom évesen aztán új magzat fogant meg bennem. Pléhpofa nagyon boldog volt, én azonban rettenetesen féltem.
— Mi van, ha vele is az lesz, mint az előzővel? — aggodalmaskodtam.
— Higgy benne, Valka — mondta mindig csillogó szemmel.
Férjem szavai többé-kevésbé meg tudtak nyugtatni. Pléhpofa közelsége mindig jó hatással volt a kedélyállapotomra, amikor azonban bejelentette, hogy elutazik a Vizigazokhoz a törzsfők éves gyűlésére, eluralkodott rajtam a pánik. Habár a hatodik hónapban jártam a kicsivel, és ez már jóval több idő volt, mint amit az előzővel kihúztam, még mindig voltak kétségeim.
— Nem maradhatnál itt velem? — szorongattam a kezét.
— Mennem kell, Val — sóhajtott. — Kötelességem ott lenni, és fontos ügyekről lesz szó.
— Mint a sárkánykérdés? — kérdeztem epésen. — Mintha olyan sokra jutottatok volna a témában az elmúlt években...
— Ne kezdd ezt most. A sárkányügy igenis számít, az életünk múlik rajta.
— Éppen ezért, ha békét...
— Nem kötünk velük békét! Odin szerelmére, Val, már ezerszer megmondtam, hogy hagyd ezt az ostobaságot! — jött ki a sodrából. — Ó, ne... Most miért sírsz? — váltott hangnemet, és aggódva nézett rám, ugyanis eltörött nálam a mécses. A várandósságom volt az oka, érzékenyebben viseltem miatta minden ilyen helyzetet.
