Hibbant-szigeten nem volt mindig béke a vikingek és a sárkányok között - ahogyan Pléhpofa sem volt mindig „Termetes", és Valka sem volt mindig Haddock.
Hogyan kezdődött hát minden? Honnan indultak, miként ismerkedtek meg Hablaty szülei? Milyen probl...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
/Valka/
Sok mindenről nem is gondolnánk, mekkora kihatással lesz a további életünkre. Így voltam én a mai nappal is. Egy átlagos reggelnek indult, akár az összes többi...
Szokásomhoz híven a nap első sugarára keltem, és azonnal kipattantam az ágyból. Óvatosan — hogy a szüleimet fel ne ébresszem — lelopakodtam a lépcsőn, és kisurrantam a házból. Mély lélegzetet vettem, teleszívtam a tüdőmet friss levegővel, és futásnak eredtem. Meg sem álltam az erdőig. Ott, a rengeteg közepén van az én kis búvóhelyem. Ha csöndre és magányra vágyom, csak kiruccanok ide. Hogy mi is ez a hely pontosan? A legmagasabb fenyő.
Ez a kedvenc fám. Tényleg hatalmasra nőtt, több száz éves lehet már. A földfelszínről nem lehet látni a tetejét — mondjuk, ennek az is lehet az oka, hogy elég sűrű ez a fenyőerdő, viszonylag szorosan állnak benne a fák. Amikor felmászom, a lombkoronaszint fölé kerülök, mivel az én szeretett fenyőm pár méterrel túlnyúlik a többin. Ilyenkor úgy érzem, mintha a levegőben lennék, akár a sárkányok. Ez az én birodalmam. Minden reggel ellátogatok ide, és felmászom a fa tetejére, hogy innen nézzem a napfelkeltét. Csodálatos látvány.
Az erdőbe szoktam elvonulni a falu elől is, ha már nagyon idegesítenek — vagy éppen én őket. Persze szeretek Hibbant-szigeten élni, csak hát... mondjuk úgy, okozok olykor kisebb-nagyobb problémákat az itt élőknek. Na, jó, mit szépítsek? Általában inkább óriási katasztrófát. Nem arról van szó, nem akarok én bajt, de valahogyan mégis krónikus szerencsétlenségben szenvedek.
Nem is a külsőmmel lenne baj — bár abban sem igen hasonlítok a többiekre. A vikingek nagy része tagbaszakadt, nagydarab, húsos ember, vagy legalábbis izmos. Ezzel szemben én... hát, azt azért nem mondanám, hogy csont és bőr vagyok, mert ez így nem teljesen igaz — mindenesetre elég vékonyka termettel áldott meg az ég, és túl sok izommal sem büszkélkedhetek. Lány létemre ez nem nagy gond, bár megjegyzem, nálunk, vikingeknél a legtöbb nő is elég testes. Viszont ez a legkevesebb probléma velem.
Még csak tíz éves vagyok, de az elmúlt években már több balesetet tudhatok magam mögött, mint az egész falu együttvéve. Valahogy tehetségesen képes vagyok elrontani a dolgokat. Folyton megyek valahová, és sosem ott vagyok, ahol lennem kéne. Talán mondanom sem kell, hogy sárkánytámadáskor nem látnak szívesen a falu utcáin. A felnőttek ilyenkor mindig rám szólnak, hogy ne lábatlankodjak idekint, menjek haza. Nekem tényleg fogalmam sincs, hogy mit csinálok rosszul. Egyszerűen mindig bekövetkezik a környezetemben a katasztrófa. Talán ezért sincs túl sok barátom. Az időm nagy részét egyedül töltöm, szinte csak enni és aludni járok a faluba, vagy ha valami fontos esemény van, netán ünnepség.
Mondjuk előfordul, hogy ezeken sem jelenek meg. Én képes vagyok puszta balszerencséből még az ünnepi tortát is a levegőbe repíteni, csak hogy azután a törzsfő, Sergiolus Haddock szakállán kössön ki — volt már rá példa. Nem tudom hogy történhetett, de sikerült megbotlanom a saját lábamban. Tapsot nekem. A főnök persze ezután igen dühösen nézett rám, én pedig szégyenemben legszívesebben elsüllyedtem volna. Olyan picire összehúztam magamat, amennyire csak lehetett, és megsemmisülve elsunnyogtam a helyszínről.
